Konyha

Főzzünk jókat olcsón: nem szokványos, de nyáron is jóllakat a bab és a lencse

„Bab, lencse, szerencse” – sorolja a mondóka, és amikor hűvösebbre fordul az idő, eszükbe is juthatnak a barátságos téli estéket idéző bab- és lencseételek.

Bőség, gazdagság

Nyilván a bőséget juttatja eszünkbe a sok-sok szem, amelybe olyan jólesően mélyeszthetjük bele a kezünket, mint az Amélie című francia film hősnője. Éppen ezért lett a lencse az újévi ünnepkör egyik szerencseételévé. A bab viszont rengeteg szénhidrát- és  fehérjetartalmával a télen szükséges pluszenergiát adja meg szervezetünknek.

Csodabab Ázsiából

Azt hittük, csak a szója Ázsia babja, pedig a második helyen álló adzuki bab is csodákra képes. Kínában egyenesen azt tartják, szerencsét hoz, ezért minden ünnepi étkezésen szerepelnie kell. Kína mellett Koreában és Japánban is fogyasztják. Apró szemű, mélyvörös, oldalán fehér csíkkal – már a látványa is kellemes. Íze pedig édeskés, ezért süteményekben, pástétomokban is használják, sőt, őrölt lisztjéből paradicsomsűrítményeket helyettesítő mártás készül.

Latin-amerikai álom

Nem csak Ázsiának, Dél-Amerikának is megvannak a maga csodababjai, például a feketebab, amelyet elsősorban Kubában és Brazíliában termesztenek és fogyasztanak, de bioboltokban nálunk is elérhető. Sokak szerint aromásabb, mint az európai babfajták. Belőle készül a frijoles refritos nevű étel, gyakorlatilag egy sűrű babpüré, melyet reszelt sajttal szórnak meg és tortilla chipsszel tálalnak. A vörös bab a texasi-mexikói konyha kedvenc étele, belőle készül a chili con carne. Azért népszerű, mert jól felszívja a vele együtt főtt húsok, zöldségek aromáját.

Babfasírt

Hozzávalók
■ 2 doboz (40 dkg darabonként) konzerv fehérbab
■ nagy fej vöröshagyma
■ 1 tojás
■ zsemlemorzsa
■ 1 citrom
■ só, bors
■ olaj a sütéshez

A lecsöpögtetett babot egy nagy tálba tesszük, villával összetörjük. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a felaprított petrezselymet, a tojást. Sózzuk, borsozzuk, hozzáreszeljük a citrom héját, elkeverünk benne 4 evőkanál zsemlemorzsát. Pogácsákat formázunk, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd forró olajban mindkét oldalukat ropogósra sütjük.

Tészta csilis babbal

Hozzávalók
■ 30 dkg rövid csőtészta
■ 25 dkg darált marhahús
■ 10 dkg füstölt szalonna
■ 40 dkg hámozottparadicsom-konzerv
■ 1 fej vöröshagyma
■ 2 gerezd fokhagyma
■ 40 dkg vörös bab (konzerv)
■ 5 dkg ementáli sajt
■ olívaolaj, szárított erős paprika, só, bors

A hagymát felkockázzuk, olívaolajon üvegesre pároljuk az apróra kockázott szalonnával együtt, hozzáadjuk a darált húst, és zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk a hámozott konzervparadicsomot, a feldarabolt fokhagymát, a csípős paprikát. Sózzuk, borsozzuk, lefedjük. Takarékon főzzük 1,5 órán át a ragut, a végén hozzákeverjük a lecsöpögtetett babot. A tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Elkeverjük a húsraguval, tűzálló tál aljába tesszük. Megszórjuk a tetejét reszelt sajttal, és 20 percre 220 fokos sütőbe tesszük sülni.

Citromos karaj lencsesalátával

Hozzávalók
■ 8 szelet karaj
■ 30 dkg apró szemű konzervlencse
■ 2 nagyobb sonkahagyma
■ 1 citrom
■ 1 csokor petrezselyem
■ 1 csapott evőkanál liszt
■ olívaolaj, frissen őrölt bors, só

A hússzeleteket enyhén klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, félretesszük. A lecsöpögtetett lencsét elkeverjük a vékonyra szelt hagymával és az aprított petrezselyemmel. A citrom héját lereszeljük, a felét elkeverjük fél citrom levével és 6 evőkanál olívaolajjal. Az öntetet elkeverjük a salátával. Borsot őrölünk rá. A hússzeleteket kevés olívaolajban pirosra sütjük, félretesszük, melegen tartjuk. A visszamaradt olajra kevés lisztet szórunk, enyhén pirítjuk, majd folyamatos keverés mellett hozzáadunk 1 dl vizet, negyed citrom levét és a maradék citromhéjat. Meglocsoljuk a húst ezzel az öntettel, és mellé kínáljuk a hideg lencsesalátát.

Fotó: archív