Egészség Konyha

Dőzsölő diéta: nincs megkötés, mégis 3 kiló mínusz garantált – mintaétrenddel

Végre egy olyan fogyókúra, ahol nem kell megvonnunk magunktól a finomságokat! A menü olyan fogásokból áll, amelyek nemcsak az energiát növelik, de csökkentik a súlyunkat is!

Semmi megkötés!

A diéta lényege, hogy minden napra válasszunk ki egy reggelit, ebédet, vacsorát és a három fő étkezés mellett egy nasi is engedélyezett. Minden fogás úgy van összeállítva, hogy egyensúlyban legyenek a lassan égő szénhidrátok, sovány fehérjék, és a jó zsírok, amelyek hasznosak a szervezet számára. Így érhetjük el, hogy ha legalább két héten át követjük a menüt, akkor nemcsak jóllakottnak érezhetjük magunkat, hanem akár három kilótól is megszabadulhatunk!

Reggeli:

Almás zabpehely
Pároljunk meg 1 kisebb almát serpenyőben 1 evőkanál vízzel és 1 kanál citromlével, míg puha nem lesz. A gyümölcsöt adjuk hozzá ¼ csésze zabpehelyhez, szórjuk meg egy kevés fahéjjal, szerecsendióval és apróra vágott dióval. Igyunk mellé 1 csésze lattét.

Reggeli pita
Kaparjuk ki egy ½ avokádó belsejét és töltsük teljes kiőrlésű pitába 1 szeletekre vágott paradicsommal, 1 főtt tojással, 1 evőkanál apróra vágott vöröshagymával és ¼ csésze spenótlevéllel együtt. Együnk mellé 1 körtét.

Áfonyás-pekándiós finomság
Olvasszunk fel 1 csésze fagyasztott áfonyát (vagy más bogyós gyümölcsöt) serpenyőben és szórjuk meg ¼ teáskanál fahéjjal. Adjunk hozzá 1 pohár natúr vagy görög joghurtot és ¼ csésze zabpelyhet, végül hintsük meg két evőkanál apróra vágott pekándióval.

Ebéd vagy vacsora:

Taco saláta
Keverjünk össze 1 csésze konzerv kukoricát, 1 csésze felszeletelt paradicsommal, 1 csésze kaliforniai paprikával, 1 csésze apróra vágott hagymával, 1 evőkanál apróra vágott korianderrel, 1 teáskanál darált jalapeno paprikával és öntözzük meg egy ½ lime levével. Ehhez a keverékhez még adjunk 1 csésze spenótlevelet, 1 csésze babkonzervet és egy ½ avokádó kikapart belsejét

Chilis csirke
Pirítsunk meg 2 gerezd apróra vágott fokhagymát, 1 csésze apróra vágott hagymát és 1 csésze kaliforniai paprikát egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajjal. Keverjünk hozzá 1 csésze kockára vágott paradicsomot és hintsük meg egy kevés chilivel, fekete- és cayenne borssal. Adjunk hozzá 1 csésze vizet és lassú tűzön főzzük 8-10 percig 12 deka darált csirkemellel együtt. 1 csésze barnarizzsel tálaljuk.

Mediterrán saláta
Oszlassunk el egy tepsin 1,5 csésze szeletelt padlizsánt és 1,5 csésze kaliforniai paprikát, amit megöntözünk 1 evőkanál extra szűz olívaolajba. Tegyük előmelegített sütőbe és addig hagyjuk bent, amíg meg nem puhul. Keverjünk hozzá 1,5 csésze zöldségkeveréket és 1 evőkanál balzsamecetet. Végül adjunk hozzá 1,5 csésze puhára főtt lencsét.

Lazacos tészta
Keverjünk össze 1 evőkanál extra szűz olívaolajat, 1 evőkanál vörösborecetet és 1 gerezd apróra vágott fokhagymát. Ezzel öntözzük meg a 1,5 csésze főtt, teljes kiőrlésű pennét, amihez 3-4 bazsalikomlevelet, 1 csésze szeletekre vágott paradicsomot, ¼ csésze apróra vágott lilahagymát és 10 deka pirított lazacot adunk.

Tofus szendvics
Kenjünk meg 3 szelet teljes kiőrlésű pirítóst 1-1 evőkanál pestóval, tegyünk rá 3 deka tofut. Tálaljuk 12 bébirépával és 2 evőkanál hummusszal.

Nasi:

Tonhalas pita
Keverjünk össze 1,5 evőkanál extra szűz olívaolajat, 1 evőkanál balzsamecetet, 1 evőkanál friss citromlével és 1 csipet fekete borssal. Adjunk hozzá 1 tonhalkonzervet és tekerjük az egészet teljes kiőrlésű pitába.

Ananászos-diós müzli
Forgassunk 1 pohár natúr vagy görög joghurtba 1 csésze kockára vágott ananászt. Szórjuk meg 6 darab apróra vágott dióval.

Csokis-meggyes turmix
Turmixoljunk össze 1 csésze fagyasztott meggyet 1 csésze bio tejjel (mandula, zab, kókusz) és adjunk hozzá 1 evőkanál durvára vágott étcsokoládét.

Körtés-banános turmix
Turmixoljunk össze 1,5 csésze kockára vágott körtét és 1,5 csésze szeletelt banánt 2 deci sovány tejjel és adjunk hozzá 1 evőkanál natúr mogyoróvajat.

Fotó: Unplash.com

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete