Konyha

Fedezzük fel újra a puliszkát! Főzzünk jókat olcsón kukoricadarából

A puliszka/polenta csak frissen jó, ezért csak annyit főzzünk belőle, amennyit az asztalra szánunk. Ha mégis lenne maradék, azt formázzuk meg polentának, és egy másik alkalommal süssük ki.

A mindentudó kása

A kukorica lisztjéből és darájából készített kása nálunk is népszerű étel volt, főleg Erdélyben. De készültek kásák kölesből, hajdinából és árpából is. Egy idő után a kukoricakásához kapcsolódott elsősorban a puliszka elnevezés.

Puliszka, polenta

Már majdnem feledésbe merült, de szerencsére újra felfedeztük. Nálunk puliszkának, Olaszországban polentának nevezik: nálunk szalonna, juhtúró a megszokott kísérője, az olasz konyhában sültek és raguk mellé kínálják. Lágyabbra és keményebbre is főzhetjük (hamar megvan!), ha kemény, különböző formákra szaggathatjuk, mint a tésztát, és grillen tovább süthetjük.

Divatos és egészséges

A puliszka reneszánszát annak is köszönhetjük, hogy a kukorica őrleménye nem tartalmaz glutént, tehát liszt-érzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják.

Hússal rakott puliszka

Hozzávalók:
■ 35 dkg kukoricaliszt
■ 20 dkg darált sertéshús
■ 3 dl tej
■ 1,5 dl tejszín
■ 4 dkg reszelt parmezán
■ 1 fej lila hagyma
■ 1 szál rozmaring
■ 2 szál kakukkfű
■ 2 szál zsálya
■ 4 dkg vaj
■ őrölt bors, só

Forraljunk fel a liszt térfogatának kétszeresével megegyező mennyiségű vizet egy teáskanál sóval. Gyorsan kevergetve vékony sugárban szórjuk bele a kukoricalisztet, keverjük simára, majd főzzük 15 percig. Öntsük egy konyharuhával bélelt tepsibe, simítsuk el, és hagyjuk kihűlni. Dinszteljük meg a hagymát a vajban a fűszerekkel együtt, pirítsuk meg benne a húst. Sózzuk, borsozzuk meg, öntsük rá a tejet, és főzzük 30 percig fedő alatt. A puliszkát szeleteljük fél centi vékony szeletekre, rétegezzük egy 20×25 cm-es, vajjal kikent hőálló tálba a raguval és a sajttal felváltva. A tetejére ragu és sajt kerüljön, végül daraboljuk rá a maradék vajat, locsoljuk meg a tejszínnel, és 200 fokon süssük 30 percig.

Spenótos puliszkatekercs

Hozzávalók:
■ 25 dkg kukoricaliszt
■ 30 dkg spenót
■ 1 kicsi fej hagyma
■ 4 zsályalevél
■ 10 dkg szeletelt mandula

Szeleteljük vékonyra a mozzarellát, és itassuk fel papírral a levét. Pirítsuk meg a mandulát. Dinszteljük meg a hagymát a zsályával a vaj felében, adjuk hozzá a spenótot, sózzuk meg, és pároljuk puhára. A puliszkához forraljunk fel a liszt térfogatának kétszeresével megegyező mennyiségű vizet egy teáskanál sóval. Vékony sugárban, gyorsan kevergetve szórjuk bele a kukoricalisztet, keverjük simára, majd főzzük 15 percig. Simítsuk sütőpapírra 1 cm vastag rétegben négyszög formában, kenjük rá a spenótot, tegyük a tetejére a sajtot, szórjuk meg a parmezán felével és a mandula kétharmadával. Tekerjük fel óvatosan, és hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt kenjük meg a maradék vajjal, szórjuk meg a parmezánnal, tegyük grillsütőbe 10 percre, majd tálaljuk a paradicsomszósszal, és mandulával megszórva.

Illatos puliszka buggyantott tojással

Hozzávalók:
■ 50 dkg kukoricaliszt
■ 8 tojás
■ 1 evőkanál ecet
■ 8 dkg vaj
■ 4 evőkanál konyak
■ 2 dkg snidling
■ 1 szál kakukkfű
■ 1 szál tárkony
■ őrölt bors, só

Forraljunk fel 1 liter vizet az ecettel és egy teáskanál sóval. Egyesével főzzük meg benne a tojásokat: óvatosan tegyük a vízbe a feltört tojást, főzzük 3 percig, majd szűrőkanállal vegyük ki. A puliszkához forraljunk fel a liszt térfogatának kétszeresével megegyező mennyiségű vizet egy teáskanál sóval. Vékony sugárban, gyorsan kevergetve szórjuk bele a kukoricalisztet, keverjük simára, majd főzzük 15 percig. Osszuk el 4 tányérban, a közepükre készítsünk bemélyedést, és tartsuk melegen. Forrósítsuk a vajat, míg aranybarna lesz, forgassuk meg benne a tojásokat, majd tegyük a puliszka tetejére. Öntsük fel a maradék vajat a konyakkal, amikor elpárolgott, szórjuk bele a fűszereket, keverjük el, locsoljuk meg vele a puliszkát és a tojást. Borssal megszórva tálaljuk.

Zöldséges puliszkatorta

Hozzávalók:
■ 25 dkg kukoricaliszt
■ 50 dkg karfiol
■ 30 dkg brokkoli
■ 10 dkg reszelt kecskesajt
■ 1 gerezd fokhagyma
■ olívaolaj
■ 4 dkg vaj
■ só

Forraljunk fel 1 liter vizet 1 teáskanál sóval és ugyanannyi olajjal, majd állandóan kevergetve, lassan szórjuk bele a lisztet. Hagyjuk állni 2-3 percig, majd főzzük lassú tűzön 1 óráig, gyakran megkeverve. Főzzük meg a zöldségeket sós vízben 8 perc alatt, és a kétharmadukat keverjük a puliszkába a sajttal együtt. Simítsuk egy 24 cm-es tortaformába, és hagyjuk kihűlni. A maradék zöldséget forgassuk meg a vajban a fokhagymával. Vágjuk 6 cikkre a puliszkát, tegyük grillsütőbe 5 percre, majd tálaljuk a vajas zöldségekkel.

Fotó: pexels