Lélek

Mire figyeljünk, ha füst- vagy szén-monoxid-érzékelőt vásárolunk?

A szén-monoxid a fűtési szezon csendes gyilkosa, azt viszont kevesen tudják, hogy ha rossz érzékelőt választunk, az pont olyan veszélyes, mintha nem is lenne.

Szén-monoxid-riasztók
„Tavaly 313-an szenvedtek szén-monoxid-mérgezést, és 11-en haltak meg emiatt.
A tűzoltókat összesen 627 alkalommal riasztották a mérgező gáz miatt.”

Miért veszélyes a fűtés?
Kevesen tudják, de nemcsak gázfűtés esetén keletkezhet szén-monoxid az otthonunkban. „A kandallóval, cserépkályhával, olajkályhával, konvektorral, vegyes tüzelésű kazánnal fűtők ugyanúgy veszélyeztetettek, hiszen minden nyílt égéstérrel működő fűtőeszköz, sőt, még a vízmelegítők is forrásai lehetnek a mérgező gáznak – kezdi Mukics Dániel tűzoltó őrnagy. – Akkor kell nagyon odafigyelnünk, ha látható, elérhető számunkra a lángja a fűtőeszköznek vagy a vízmelegítőnek. Ezek a szoba levegőjét használják működés közben, és ha jól szigetelő ablakok és ajtók vannak otthon, nem tud a lakásba beáramolni a friss levegő. Az égő lánggal működő szerkezet fűtés közben elhasználja a levegőt, csökken a szobában az oxigénszint, így romlik az égés minősége, és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid keletkezik. A szén-monoxid színtelen, szagtalan, még az állatok sem képesek kiszagolni. Fejfájás, hányinger, ájulás a mérgezés jele, erős koncentráció esetén akár egy percen belül képes halált okozni.”

Megelőzhető mindez?
„Úgy előzhetjük meg a szén-monoxid kialakulását, ha évente egyszer szakemberrel kitisztíttatjuk a fűtőeszközünket, az ajtók, ablakok cseréjénél pedig ügyelünk arra, hogy legyen résszellőző az újonnan beépített nyílászárókon. Viszont a fűtőeszközök ugyanolyan műszaki cikkek, mint a hajszárító, ezért bármikor tönkremehetnek. Ilyenkor is keletkezhet halálos szén-monoxid, ezért fontos, hogy legyen egy érzékelőnk, ami jelzi, ha mérgező gáz keletkezne az otthonunkban.”

Milyet válasszunk?
„Ahogy a mondás is tartja, olcsó húsnak híg a leve – magyarázza Dániel. – A katasztrófavédelem rendszeresen ellenőrzi a szén-monoxid-érzékelőket, és amelyik nem megfelelő, annak megtiltja a forgalmazását. Ezért fontos, hogy csak a katasztrófavédelem pozitív listáján szereplő érzékelőt vegyünk!”
Akinek van már otthon szén-monoxid-érzékelője, megnézheti, hogy rajta van-e a pozitív listán. „Ha az otthoni érzékelő a negatív listán szerepel, azonnal dobjuk ki, és vásároljunk egy megbízhatót a pozitív listáról. A két lista elérhető a www.katasztrofavedelem.hu oldalon, alul a gyorslinkek között.

Tudta?
„A megvásárolt érzékelő telepítéséhez nem kell szakember, tegyük a fűtőeszköztől másfél méterre, a fej magasságába. Fontos, hogy ne a szoba sarkában kapjon helyet, a sarkoktól tegyük körülbelül 20 centiméterre. Ezeknek is van szavatossági idejük. Ha ez letelt, újat kell venni.”

Füstérzékelők
„Évente átlagosan 6000-7000 lakástűz keletkezik Magyarországon, 100 ember meghal,
800 pedig füstmérgezést szenved.”

Miért fontos, hogy legyen füstérzékelőnk is?
„Manapság a legtöbb használati tárgyunk műanyag, vagy tartalmaz valamilyen szintetikus anyagot. Ezek mérgező gázokat bocsátanak ki égés közben. A legtöbb lakástűz csupán 1-2 négyzetméteres, de naponta 2-3 lakás teljesen lakhatatlanná válik a tűz miatt. Minden nagy tűz kis tűzzel kezdődik. A füstérzékelő hangosan sípol, ha füstöt észlel, így időben meg tudjuk fékezni a tüzet, és nem lesz belőle nagyobb baj. Hamarabb észrevesszük a tüzet, így a menekülés esélye nagyobb.”

Milyet válasszunk?
„Egy olyan füstérzékelő, amelynek 10 év a szavatossági ideje, mindössze 8 ezer forintba kerül. Fontos hogy ne aluljáróban, ne piacon vásároljunk – magyarázza Dániel. – A legjobb, ha tüzeléstechnikai boltban vesszük. Olyat vegyünk, amelyikért a forgalmazó garanciát vállal, és magyar nyelvű használati utasítással rendelkezik.”
Kivel szereltessük be? „Mi magunk is felszerelhetjük, a lényeg, hogy a szoba közepén a plafonra szereljük.”

Ha követ bennünket a Facebookon, nyerhet!
Nyerje meg velünk a katasztrófavédelem által felajánlott 30 darab füstérzékelő egyikét! Ehhez elég lájkolni és figyelni a Facebookon a Meglepetés magazin oldalát, mert ahogy ez a cikk felkerült rá, a FACEBOOKON INDUL A JÁTÉK, melynek nyertesei egy-egy 8000 Ft értékű életmentő készülékkel gazdagodnak!

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete