Lélek Otthon

A pakolás nem mumus: így lesz tökéletes rend a lakásban a leglustábbaknál is

A rendrakási tanácsadó azt vallja, hogy minden az okos rendszeren múlik, amit csak egyszer kell jól kialakítanunk, és többé nem uralkodik el a káosz a lakásban. Szerinte a pakolás nem mumus, hanem segít, hogy fellélegezzünk. Mi is és a lakásunk is.

Mint egy hipermarket kicsiben

Azt figyeltem meg, hogy az esetek nagy részében azért nem működik a rend megtartása, mert nincs kialakult rendszer, amihez tarthatjuk magunkat. Ez alatt azt értem, hogy nincs a tárgyaknak fix helyük. Mindig máshova kerülnek, így egy zavaró felhalmozódás keletkezik. Pedig minden lakásban szükség van átgondolt struktúrára. Az otthonunk olyan, mint egy hipermarket, csak kicsiben” – mondja Galcsik Andrea szervezési és rendrakási tanácsadó. – A másik probléma – és ezért nehéz utána rendet rakni –, hogy a legtöbben szétterítik a dolgokat a különböző helyiségekben, pedig elég lenne csak egymásra pakolni őket. Viszont az is nehézségségi tényező, ha több holmink van, mint pakolóhelyünk. Tegyük fel, hogy egy polcra kb. 6 darab nadrág fér be, de pont a duplája van, így máris káosz keletkezik. Ilyenkor el kell fogadnunk a tényt, hogy bizony szelektálnunk kell.”

Haladjunk egységenként!

Andrea szerint a rendrakás alapja, hogy felépítjük az otthonunk rendszerét: megnézzük, miből mennyi van, melyik helyiségbe való, hány darab és pontosan milyen tárolóeszközre van szükség. Ezután a rendrakás sokkal könnyebbé és gyorsabbá válik, mert nem azon kell gondolkoznunk, hogy hova tegyük, csak el kell raknunk.

„A rendszert mindig lépésenként építsük fel. Először kint teszünk rendet, majd egységenként haladunk. Egy szekrény esetében nem az egész bútor tartalmát söpörjük ki a földre, hanem polconként megyünk előre. Így ha el is fáradunk, nem fogjuk azt érezni, hogy nagyobb kupit csináltunk, mint amekkora korábban volt. Inkább úgy tekintünk rá, hogy már haladtunk, és látva az elért eredményt, örömmel folytatjuk. A sikerélménynek itt is nagy szerepe van, akárcsak a munkában vagy a sportban. Fontos az is, hogy ha valamit elkezdünk, ne fogjunk bele másba, amíg el nem készültünk vele teljesen. Az iratok esetében például ne olvassunk el minden levelet, ne nézegessünk képeket, mert nem fogunk haladni” – tanácsolja a szakértő, aki a Vigyázz, kész, rendezz Facebook-, és Instagram-oldalon több videóban is bemutatja a rendrakás alapjait.

Utána a takarítás is gyorsabb

Andrea több otthonban is segített már a rend kialakításában, és tapasztalata szerint szezonálisan változnak a megbízások. Tavasszal és nyáron leginkább a gardróbé a főszerep, míg a hidegebb hónapokban a konyha, a spájz és a kamra kap nagyobb hangsúlyt.

„Mindig elmondom az ügyfeleknek, hogy a rendrakás nem szórakozás, de nem is kell mumusként tekinteni rá. Főleg azért nem, mert utána a terek megtelnek pozitív energiával, „fellélegeznek”, és érezhetően nagyobbakká válnak. Egy fárasztó nap után nagyon jó érzés hazaérni egy rendezett lakásba. És az sem elhanyagolható tény, hogy az átláthatóság alapja a takarításnak, utána a portalanítás vagy a porszívózás is gyorsabb és hatékonyabb lesz.”

A szakértő szerint a következő három helyiségben a legnehezebb rendet tartani, ezért ebben kértünk tanácsot tőle.

1. Gardróbszekrény

  • Az ideális tároláshoz szükség van akasztós, polcos és fiókos részre is.
  • Ha nehezebben tudunk rendet tartani, és nem szeretünk hajtogatni, akkor érdemes minél több darabot ruhafogasra tenni.
  • elytakarékosság szempontjából próbáljunk meg keskeny fogasra pakolni.
  • A polcok között ne legyen túl nagy távolság, mert sokkal könnyebb alacsonyabb kupacokat kivenni és rendben tartani, mintha magasabbakat mozgatnánk, amelyek könnyen eldőlnek, leesnek.
  • Egyre divatosabb fiókokba tenni a pólókat, nadrágokat, amelyeket soha ne egymásra pakoljunk, hanem egymás mellé, összetekerve tárolva, így könnyen kivehető minden darab.
  • A fogasokra kabátokat, blézereket, zakókat, blúzokat, ingeket, kardigánokat tehetünk, a nadrágokat és a szoknyákat csíptethetjük.
  • A fehérneműt, zoknit, harisnyát akár fiókban, akár a polcon akarjuk tartani, használjunk hozzájuk fiókrendezőt.

2. Hálószoba

  • Mivel ez a nyugalom és a pihenés helyisége, nem szabad túlzsúfolnunk. Próbáljunk meg minél kevesebb dolgot szem előtt tartani.
  • Ide jöhetnek a visszafogott dekorációk és gyertyák is – minden, ami nyugtat, örömmel tölt el és kiegyensúlyozottabb alvást biztosít.

3. Konyha

  • Az otthonok többségében zárt ajtós szekrények találhatók, azokon belül is fontos az átláthatóság, és hogy könnyen mozgathatók legyenek benne a dolgok.
  • Az alsó szekrények általában mélyek, így használhatunk kihúzható, kifordítható polcokat, hogy a hátsó rész is jól pakolható legyen.
  • Úgy próbáljunk meg egymásba rakni edényeket, tányérokat, hogy azok minél stabilabban álljanak.
  • Válogassuk külön az edényeket, serpenyőket, keverőtálakat, tepsiket, de ezeket tartsuk egyben.
  • A lenti részen a sütéshez, főzéshez szükséges edényeket tároljuk, míg fent inkább a tálaláshoz használatosakat.
  • A fűszereket beleszórhatjuk kis üvegekbe, és betehetjük fektetve a fiókokba, vagy a polcokon is helyet kaphatnak, állított helyzetben. Ezeket mindig címkézzük fel, hogy mindent könnyebben megtaláljunk.
  • Az evőeszközöknek vegyünk fiókos rendezőket vagy falra felszerelhető síneket. Ezeken rögzített kampókon tarthatunk bögréket, edényfogókat vagy konyaruhákat is.

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete