Karakán férfi áll százhektáros birtokán, lábainál belga és angol vadászkutyák, a garázsban három luxusautó, fedett medence, lőtér a házban. A lovait nézi elégedetten, s úgy érzi, feljutott a csúcsra. A nyerő játékgépekből annyi pénze van, hogy élete végéig biztonságban érezheti magát. Ekkor derül ki, hogy agydaganata van. 34 éves. Kétségbeesetten alkudozni kezd Istennel, mindent feláldozna, csak még élhessen egy kicsit. A tumor jóindulatú volt, Szin János meggyógyult, és persze, mindent folytatott ott, ahol abbahagyta. Pénz, pénz, pénz. De 2009-ben becsöngettek a milliárdosnak! „Vigyázz, mit kérsz magadnak imáidban, mert megkapod. Egészségesen azonnal elfelejtettem az alkunkat, de hála istennek, hirtelen tönkrementem. A fura az, hogy aki miatt elvesztettem a vagyonom, annak köszönhetem, hogy itt vagyok. Vagyis hálás vagyok neki a boldogságomért.” Máté Bencét, Szin János saját gyerekeként támogatta. A később világhírűvé vált természetfotós hozta össze Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, akinek ideája volt, hogy jó lenne a gyerekeknek, a székelyeknek is, ha nem mennének idegenbe, hanem turizmusból a saját földjükön is megélnének. Elhatározták, hogy medvelest építenek a Hargitán. Máté már épített ilyet Magyarországon, Costa Ricán, Afrikában, Brazíliában, de a Kárpátokban még nem. Ennek menedzselésére kérte fel a tönkrement vállalkozót, aki Zambiából nem Szentesre, a szülőföldjére költözött vissza, hanem Tusnádfürdőre. „A székelyek nagyot néztek, jön ide egy szentesi fiú, nekik mutogatni a medvét. Aztán megszerettek. Itt egyszerűbb a helyzet, mint otthon. Valaki vagy a barátod, vagy az ellenséged, köztes átmenet nincs. Képmutatás ismeretlen errefelé”.
A civilizáció nem tréfál
János már nem volt hajlandó többet aggódni a pénz miatt. Sokkal inkább a medvék miatt, akiknek egyetlen ellensége az ember és a civilizáció. A felesége az elején kétségbeesett, hisz Erdélybe érkezvén sokáig Csaba testvér gyermekotthonában laktak, a régi luxusnak az emléke sem maradt meg. Nem volt egyszerű megértetni a feleségével, hogy ő megtért, a világ hiúsága és a pénz már nem érdekli. Inkább adna magának és az Istennek egy esélyt. Azért férfiként nem hagyta magát, mindig is menedzsertípus volt. Szövetségeseket keresett, s rátalált Bereczki Leonardóra, aki elárvult medvebocsok visszavadításával foglalkozott. Most már volt mestere is. Hiába vadászott korábban sokat, olvasta gyerekfejjel lámpaoltás után, a takaró alatt, zseblámpa fényénél Széchenyi Zsigmond vadászkalandjait, itt lett elkötelezett állatbarát. „20 éves koromtól 40 éves koromig csak a világot jártam, és vadásztam. Ma már tudom, hogy nem voltam boldog. Semmi nem izgatott. Már nem lőnék puskával, inkább vigyázok rájuk.” A civilizáció nem tréfál, egyre több víkendház épül a hegyekben, kvadmotorok szántják fel az erdei utakat, medvét ölni dicsőség. Erdélyben kitört a pánik, mindenki medvetámadásoktól fél. Holott elterelő etetéssel, medvebiztos kukákkal, megfelelő védekezéssel, a szabályok betartásával, együtt lehet velük élni. Ma már iskolába jár előadásokat tartani, hogy a gyerekek ne csak a mézesüvegek címkéjéről ismerjék meg a loncsos bozontost. Mostanság azon töri a fejét, hogy medvepásztor-tanfolyamot kezd, hisz ő sem él örökké.
Medvetánc
Akár szél fúj, akár esik, nem megy le úgy nap a Hargitán, hogy Szin János ne találkozna medvével. Belátta, hogy az életben semmi nem történik hiába. Irigykedve búcsúzunk el attól az embertől, aki a hegyek és a medvék között lett végre boldog. Hosszú az út hazáig, s néha a sötét rengetegbe vezet. De minden pénzt megérhet, ha teliholdkor két lábra állva körbetáncolják az őt szerető fenevadak. Pont úgy, mint Szellő, a barna medve, Szin János legjobb erdei barátja. Naponta találkoznak öt órakor a tisztáson, van, hogy együtt alszanak. Történt, hogy anno két medvebocs anyátlanul járta a rengeteget, majd az egyiküket elütötte a vonat. Az árvával ekkor kezdődött a barátsága. Kötődnek egymáshoz, s biztos abban, hogy szereti őt ez a vadállat.
Egy-két jó falat…
Kürtőskalács. Az erdélyi gasztronómia egyik ékessége, szeretik nagyok, kicsik egyaránt. Bálványoson a kocsmába egy férfi rémülten rendelt három pálinkát, megitta, majd még egy kör után elmesélte, hogy sétált a Szent Anna-tónál, a hóna alatt kürtőskalács, s nem vette észre, hogy egy medve lopakodik mögötte. Amilyen peche volt, elesett, rá a kalácsra, de a medve nem volt szívbajos, megfordította őt, s elvéve a kalácsot, továbbállt. Sértetlenül megúszta a medvekalandot. A kocsma születésnapi partit tartott akkor. „Sajnos mi, emberek kezdtük el etetni, a tónál, most meg csodálkozunk, hogy odajön élelemért” – mondja.
Bakács a rengetegben
Ott álltam húsz méterre a medvével szemben. Néztük egymást. Neki rossz a szeme, de bíztam abban, hogy látja, békés újságíró vagyok, a brumik barátja. Nem volt nálam fegyver, lusta vagyok a futásban és kövér a fára mászásban, de mindegy, mindenben jobb nálam ez a vadállat. Ami furcsa volt, hogy nem izgultam. Akkor nem, de később otthon, a YouTube-on bámulva a félresikerült medvekalandokat, feldobogott a szívem. Ha úgy dönt, hogy ad egy puszit, biztos végem. Szerintem mindent a pásztornak, Szin Jánosnak köszönhetek. Átragadt rám a nyugalma. Mondta, hogy nem játék, amit csinálunk, de nem a félelemből kell kiindulni. Megértette velem, mennyire tartanak tőlünk, csúcsragadozóktól a medvék, s azt nehéz elérni, hogy bizzanak bennünk. Két órán át is nyugodtan kell ülni, hogy bizalma legyen, ne fusson el, vagy rontson nekünk. Mondta, hogy ne köhögjek, mert az is baj lehet. Innentől, persze, kapart a torkom. Mielőtt elhagyott volna minket, a legszebb pillanata volt szakmai életemnek, amikor két lábra állt, széttárta a karjait, lenyűgöző volt, mint egy fogarasi barna medve a rengetegben.
