Nem a kinézet okozza a bajt
Kell-e tartanunk attól, hogy egy jól sikerült szépészeti műtétet követően nem tudunk majd leállni? „Azoknál a pszichésen kiegyensúlyozott személyiségeknél, akiknek egészséges a testképük, nem kell tartani attól, hogy kialakul a függőség — mondja Roboz Gabriella pszichológus. — Pszichológiai értelemben az egészséges testkép nemcsak azt jelenti, hogy valakinek reális, tehát a valóságot tükröző a testképe, hanem hogy elfogadja a külső és belső tulajdonságait. Természetesen ez nem kell hogy azt jelentse, hogy az illető tökéletesen meg van elégedve magával, de alapjában véve jóban van a testével. A függőség azokat fenyegeti, akik a műtéttel valami egészen mást, mélyebb pszichés problémát, traumát, személyiségbeli hiányosságot, testképzavart szeretnének orvosolni.
A testképzavar valójában énképzavar. Az érintettnek igazából nem a testi megjelenésével, hanem önmagával van problémája. Önmagával szembeni idegenkedését, undorát a testére vetíti ki: képtelen a saját testét reálisan megélni és elfogadni, függetlenül attól, hogyan is néz ki valójában. Kényszeresen sokat foglalkozik saját magával, kinézetével, más számára észrevehetetlen eltéréseket felnagyít. Komplex pszichés zavar ez, hátterében leggyakrabban a gyerekkori sérülések, bántalmazás, szülői elhanyagolás, el nem fogadás vagy túlzott szigorúság, büntetés, követelés, teljesíthetetlen elvárások állnak. Ennek kezdete serdülőkorra tehető, de bizonyos jelei már jóval korábban is megfigyelhetőek.”
Csak valós elégedetlenségen segít
„Ha nincs testképzavar, ha valamely reális elégedetlenségről, korrigálható eltérésről van szó, akkor egy műtét sokat segíthet az önértékelésen, a lelki egyensúly helyreállításában. A testképzavart azonban semmilyen műtét nem szüntetheti meg, hiszen ez mélyebb pszichés és személyiségbeli elakadást jelez, amely csak pszichoterápiával orvosolható — mondja Roboz Gabriella. — A függőség megléte nem az elvégzett műtétek számában mérhető, sokkal inkább bizonyos árulkodó jellegzetességek utalnak komoly problémára. A függő attól függő, hogy nem tud leállni, mert reálisan kielégíthetetlenek az igényei. Ha valaki egyre újabb és újabb beavatkozást akar, nem tud megelégedni, örülni az elért eredménynek, netán az orvost hibáztatja, az azt jelzi, hogy igazából máshol van a probléma: a viselkedés elszabadult eredeti funkciójától, pótcselekvés lett, a beavatkozás már nem eszköz, hanem maga a cél!
Egy érett személyiségű, megfelelő önvizsgálattal rendelkező ember saját magán is észlelheti, hogy plasztikafüggőség alakult ki nála. Intő jel lehet, ha valaki csak ideig-óráig tud örülni az eredménynek, hogy azon kapja magát, hogy az egyik műtét után már nem sokkal újabb beavatkozáson töri a fejét. Ha ilyenkor elgondolkozik azon, hogy valójában mit szeretne pótolni, milyen hiányosságot próbál befoldozni a műtéttel, akkor eljuthat a belátásig, ami a valódi problémamegoldás kezdete lehet.”
Kevés a függő, de nekik segítség kell
„A többség nem lesz függő, igazából csak néhány százaléknyi azok aránya, akik irreális elvárásokkal érkeznek, vagy pedig egyik műtétet végeztetik a másik után — mondja a pszichológus. — Ilyen esetben egyébként a műtétet végző, felelősségteljes sebész is igyekszik lebeszélni a pácienst, vagy pedig el se vállalja a műtétet. Ha valaki irreális elvárásokat fogalmaz meg, vagy már a sokadik műtéten van túl, és még mindig nem elégedett, vagy ha felmerülnek a laikus számára is egyértelműen érzékelhető pszichopatológiai tényezők, nyilvánvaló személyiségproblémák, akkor nagyon javasolt lenne a pszichológiai vizsgálat a műtét előtt.
A függőséget leginkább csak pszichoterápiával lehet gyógyítani, a baráti, családi támogatás kevés hozzá. Egyéb esetben, még ha a műtétekkel le is áll, más, szintén egészségtelen utat fog választani problémái »kezelésére«, vagy pedig egyéb tünetek jelennek meg vagy fokozódnak nála, például szorongás, depresszió, egyéb függőségek.”
Mik a motivációk?
„El kell különíteni egymástól a plasztikai műtétek két nagy csoportját, a helyreállító és az esztétikai beavatkozásokat — hívja fel a figyelmet Roboz Gabriella. — A szépészeti műtéteknél is különbséget kell tenni azok között, akik reális igényekkel érkeznek, és azok között, akik viszont a műtéttel valami egészen mást, mélyebb pszichés problémát, testképzavart szeretnének orvosolni. Hogy ki melyik csoportba tartozik, attól függően változnak az okok, motivációk is. A gyerekkori fájó emlékek, a csúfolás, kiközösítés, a kapcsolati kudarcok, visszautasítások nagy szerepet játszhatnak, de sokszor a szülők túl magas elvárásai, rejtett vagy nyílt elégedetlensége a gyerekkel, a másokkal való összehasonlítás, leértékelés áll a háttérben. Ezek olyan meghatározó élmények, amelyek önértékelési problémákhoz, negatív testképhez vezetnek. De számos esetben semmiféle negatív élmény nincs a háttérben, csupán azt gondolja az illető, hogy a pszichés közérzetén, önelfogadásán még tovább emelne egy-egy korrekció — ilyenkor is reális és felelős lehet a döntés. A motivációk között szerepelnek bizonyos személyiségvonások is, mint a túlzott maximalizmus vagy perfekcionizmus, de ok lehet a korosodás, az úgynevezett „életközépi válság”, a szülés után megváltozott test, a hízás-fogyás, vagy pedig egy válás, szakítás, munkahelyvesztés kapcsán megrendült önértékelés, túlzott stressz, kiéleződő munkahelyi versenyhelyzet is. Fontos szerepe van az okok között bizonyos társadalmi-gazdasági jelenségeknek is — ezért is emelkedik mostanság a plasztikai műtétek száma.”
Fotó: Shutterstock
