„Nálam nincs lazsálás, rengeteg az energiám” – meséli dr. Menyhart Otília, amikor arról kérdezem, hogy a négygyermekes család életének szervezése és a kutatói munka mellett mikor jut ideje a kertjével törődni. A szeretettel, nagy odafigyeléssel művelt földterületen a nyár a dáliáké és liziantuszoké, míg korábban, tavasszal a boglárkák virágoztak itt a rózsaszín minden árnyalatában.
„Komolyra fordítva a szót: a férjem és a gyerekeim is sokat segítenek a kertben és otthon is. Persze így is megtörténik, hogy éjszakára marad az ültetés, az aprócska magok elvetése, a palántázás, de egyáltalán nem bánom: engem ez tölt fel és ez kapcsol ki. A napi szellemi munka mellett szükségem van valamire, aminek kézzelfogható az eredménye” – meséli a rákkutató.
Minden hónapnak van saját „sztárja”
„Kertész családból származom, nekem már gyerekként természetes volt, hogy paradicsomot, virágot termesztünk, piacra visszük a termést” – mondja Otilia, aki azt is hozzáteszi: innen hozza a föld, az illata, az érintése szeretetét. Olyan erős gyökerek ezek, hogy Amerikából is hazahozták. Ott doktorált ugyanis zoológiából, a zebrapintyeket kutatta. Akármilyen csodás vidéken is éltek a tengerentúlon, erősebb volt a honvágy, az érzés, hogy a gyerekeknek megadják a nagyszülők közelségét és a hazai életet. „Még a madarak éneke is egészen más arrafelé: amikor csak meghallottam, biztos voltam benne, hogy nekem itthon van dolgom” – meséli.
A költözés után a zoológiáról a rákkutatásra nyergelt át, ma a Semmelweis Egyetem adjunktusaként bioinformatikát oktat. A szabadideje azonban a családé és a kerté.„Amikor hazaérek, ellátom a családot, főzök, és amikor ezzel megvagyok, megyek is a kertbe.”
A ház körül 1100 négyzetméteres, buja oázis deríti fel a szemet: Otília szerint az egész család nagyon szeret itt üldögélni, hiszen fantasztikus a látvány. Kezdetben találomra ültette be ezt a területet, később azonban e téren is egyre tudatosabbá vált, ma pedig minden hónapnak megvan a maga kerti „sztárja”, amely elkápráztatja az ide érkezőket.
Szelídítetlen természetesség
Néhány éve átvállalta egy parlagon fekvő kert művelését. Ma már ezen az 1300 négyzetméteren is nőnek a dáliák, a tátikák, a sóvirágok, a fahéjillatú bazsalikomok, a kúpvirágok, a liziantuszok és számos más egynyári és évelő növény. A virágok a martonvásári piacon találnak gazdára, a kutatónő őstermelői igazolványt váltott ki, hogy legálisan árusíthassa őket, és a belőlük kötött gyönyörű csokrait.
„Nem szeretem a hagyományos, pár szál szegfűből, rózsából és rezgőből álló bolti csokrokat, az enyémek változatosak, mindig van bennük valami szelídítetlen természetesség” – meséli. Sőt, azt is szereti, ha mások valósítják meg a saját elképzelésüket a levágott virágokból.
„Bokréta-bárnak hívom azt a programot, amelynek során kiviszek a piacra egy tucat vödörnyi virágot, és az odalátogatók egy szerény összegért maguk köthetik meg a saját csokrukat belőlük. Már visszajáró vendégeim is vannak, akik állítják: igazi terápiás tevékenységre találtak. Van, aki egyedül jön kikapcsolódni, van, akik számára hétvégi anya-lánya program a virágkötés. Szerencsére kialakult az a réteg is, aki nemcsak ünnepi alkalmakkor vesz virágot, hanem a saját örömére, az étkezőasztalra is” – teszi hozzá Otília, akinek tervei között szerepel, hogy a virágoskertjében is szervezzen majd hasonló workshopokat.
Közösségi élmények
Azt vallja ugyanis, hogy a virágokkal végzett munka közösségi élmény is lehet. Együtt dolgozik a család, jó lehetőség arra, hogy a gyerekek elszakadjanak a virtuális világtól, és visszatérjenek a valódiba. De remek program az is, amikor a piacos napok előtti „szüretre” megérkeznek a barátnők segíteni, közben csevegnek, nevetgélnek. Otília szerint a kertészkedés annyi sikerélményt ad, hogy nehéz is lenne felhagynia vele: már önmagában az is megfizethetetlen, amikor a vacsorához a kertből szedik le a virágágyások mellett nevelt paradicsomot és más zöldségféléket.
A kertészkedés mellett épp ezért a közösségteremtés is a kutatónő szívügye lett. Virágvarázsló nevű Facebook-csoportjában 33 ezer követő osztja meg egymással kerti élményeit és osztozik a virágok iránti szeretetben.
„Szeretném, ha újra megtelnének a kertek virágokkal: az ugyanis, ami a szüleim generációjának még természetes volt, mára jórészt eltűnt. A legtöbb kertben egy-két kommersz virágágyás van, a gyümölcsfákat sem mindenütt hagyják meg. Közben pedig szép lassan elveszítjük a kapcsolatot a természettel, besüppedünk a tévé, a számítógép elé. Pedig ha ezt az időt a kert, a virágaink gondozásával töltenénk, tartósan javulna a kedélyállapotunk, ráadásul a következő generációnak is átadhatnánk az előzőek tudását” – mondja. Nem titkolja, országos mozgalmat szeretne indítani a parlagon hagyott területek műveléséért. A gyakorló hobbikertészeket is arra buzdítja: ne álljanak meg azoknál a növényeknél, amelyeket eddig mindig ültettek. Ez most, hogy az éghajlatunk is változik, különösen fontos, hiszen alkalmazkodni kell a klímához.
„Érdemes beszélgetni a szomszédokkal, megkérdezni, hogy náluk mi virágzik a legszebben, mi a trükkjük. Csereberéljünk egymás között hajtásokat, palántákat – ezáltal a közösség, a kapcsolat is épül, miközben mindenkinek szemet gyönyörködtető lesz a kertje.”
Fotó: Ambrus Marcsi
