Lélek

Titok, amit csak a virágárusok ismernek: így marad életben a vágott virág

Mindenki bosszankodott már amiatt, hogy a frissen kapott csokor másnapra megkókadt, harmadnapra pedig ki is kellett dobni.

Mindenki ismer rémtörténeteket háztartási hipóval tartósított bolti virágokról és mindenki ismeri azt a rémes képet is, hogy a drága pénzen megvásárolt vágott virág bokréta másnapra lekókad és ki kell dobni. A titok nyitja látszólag egyszerű, csak víz kell a növényeknek és életben maradnak, mégis sokan jártunk már úgy, hogy ez bizony nem volt elég és idejekorán meg kellett válni a lakást díszítő szépséges virágoktól.

De akkor mi lehet a titok nyitja? A virágboltokban értelemszerűen nem cserélik le naponta az összes virágot a vázákban, hiszen akkor aligha működhetnének gazdaságosan. A hipózás sem szokás már jobb helyeken, de akkor hogyan képesek a szakemberek mégis egyes rózsafajtákat akár három hétig is a pulton tartani?

A megoldás nagyon egyszerű, sőt, egyszerűbb, mint gondolnánk, ezzel a három lépéssel pedig otthon is elérhető, hogy tartós maradjon a csokor. Léteznek ugyan mindenfékle csokortartósító porok és folyadékok, a legfontosabb mégsem az, hogy ez bekerüljön a vázába.

Mitől hervad gyorsan a vágott virág?

A vágott virágokat örökké életben tartani már sehogy sem lehet, mindössze az élettartamuk meghosszabbítására van lehetőség. A növények mikroszkopikus méretű nyalábokon keresztül szívják fel a vizet, ezek a nyalábok pedig igen gyorsan eltömődhetnek. Egyrészt, amint a vágott virág szára kikerül a vízből, levegő kerül a nyalábokba, amik megakadályozzák, hogy később vízbe téve újra vizet szívjon fel a növény. Akár csak egy félórás utaztatással a boltból hazáig, a nyalábok minimum fele megtelik levegővel.

Csak a tiszta váza a jó váza: ha egy virágboltban zavaros vizű növényeket látunk, azonnal forduljunk ki onnan! (fotó: Kósa-Boda)

Másrészt a vízben megkezdődik a növényi szárak rothadása is, ennek melléktermékei pedig szintén eltömítik ezeket az apró nyalábokat. A hipó a lusta virágárusok mentsvára: némiképp csökkenthető vele a rothadás mértéke.

Mit tegyek otthon?

1. A virágárusok legfeljebb 3 naponta visszavágják a virágok szárát. Ők éles késsel dolgoznak, hogy a szárvégi roncsolódás ne okozzon újabb eltömődéseket, de ha valaki nem ismeri a technikát, otthon inkább használjon metszőollót. A virág fajtájától függően elég fél-egy centiméter nyisszantás: a fás szárú növényeknek fél, a lágyszárúaknak egy centiméter is kijár. Ezzel az apró trükkel újra megnyithatóak az eltömődött nyalábok.

2. Ugyanilyen fontos, hogy a háromnaponkénti visszavágással egy időben cseréljük is le a virágok alatt a vizet. Ha ugyanis a rothadt növényi törmelékkel teli vízbe tesszük vissza a csokrot, semmit nem ért a visszavágás.

Akkor se lustálkodjuk el a váza elmosását, ha nem üvegvázánk van! (Fotó: Pexels.com)
Akkor se lustálkodjuk el a váza elmosását, ha nem üvegvázánk van! (Fotó: Pexels.com)

3. Bizony nem szabad ellustálkodni a váza elmosását sem, még akkor sem, ha nem átlátszó az edényünk. A rothadásból származó nyálka ugyanis szintén eltömíti a nyalábokat. A legjobb, ha fertőtlenítőszerrel mosogatunk, de semmiképpen ne hagyjunk vegyszermaradékokat a vázában!

Ezt a három lépést tartsd be

A trükk tehát pofon egyszerű: tiszta váza + tiszta víz + visszavágott szárak = hosszan tartó, gyönyörű csokor.

(Kiemelt kép: pexels.com)