Lélek Sztárok

Korhatártalanul Endrei Judittal: Nagyszülőnek lenni jó!

Endrei Judit állandó rovata a megújult Meglepetés magazinban.

Hadd kezdjem ezt a témát humorral. Tudja-e, kedves Olvasó, miért tartanak úgy össze a nagyszülők és az unokák? Hát, mert közös az ellenség, vagyis a szülők. Hangsúlyozom, ez csak humor, mert az unoka-nagyszülő kapcsolat ennél sokkal mélyebb és sokkal többről szól. Azért is írok erről szívesen, mert én a nagyszüleim gondoskodását, feltétel nélküli szeretetét so­káig élvezhettem. És az Édesanyám is, még ha rövid ideig is, csodálatos nagymamája volt a lányaimnak.

A nagyszülők a szeretet mellett olyat tudnak megadni a gyerekeinknek, amit mi, szülők talán kevesebbet, hiszen mi még életünk aktív szakaszában vagyunk, reggeltől estig dolgozunk. Sokkal kevesebb idő jut a gyerekeinkre, és sajnos, ha együtt is vagyunk, sokszor nem eléggé figyelünk rájuk.

Ugyanakkor egy nagymama vagy nagypapa – milyen jó, ha még mindketten ott vannak – örömmel, boldogan van jelen a gyerekek életében, beszélgetnek, játszanak velük, mesélnek, magyaráznak nekik. Mindemellett pedig megismertetik a gyerekeket a családi szokásokkal, hagyományokkal is.

A szakemberek meg is állapították, a sok együtt töltött idő, beszélgetés szociális és érzelmi szempontból is hozzájárul egy gyermek lelkivilágának a fejlődéséhez. Megfigyelték azt is, hogy amikor a szülők dolgoznak, nincsenek otthon, a gyerekek nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban viselkednek a nagyszülők társaságában. Ebben az is nagy szerepet játszik, hogy a nagyszülők nem egyszerűen kedvesek az unokáikkal, de egyúttal részt vesznek az életükben, a problémák megoldásában, beszélgetnek velük a jövőbeli terveikről. Azaz komolyan veszik őket. Természetesen a nagyszülőre is jó hatással van, ha időt tölt az unokájával, hiszen azt érzi, lám, szükség van még rá, ezzel is segíthet a családjának.

Azonban itt kell megjegyeznem, ne éljünk vissza a nagy­szülői segítőkészséggel, ne használjuk ki őket, tiszteljük az idejüket, az elfoglaltságukat, hiszen nekik is van életük, a családon kívül is. A kisgyerekektől kapott feltétel nélküli szeretetből pedig energiát, erőt merítenek, és így fizikailag is jobb egészségben vannak. Mert az unoka kevesebb teher, kisebb felelősség, de annál nagyobb boldogság.

Szeretettel: Judit