Lélek Sztárok

Ábel Anita zárkózott volt és tüskés: „Elképesztően sokat lazított rajtam Roberto”

Ábel Anita évtizedek óta a reflektorfényben él, de még a mai napig meg kell küzdenie az ismertséggel járó, hol kellemes, hol kellemetlenebb helyzetekkel.

A népszerű műsorvezető néhány éve fejest ugrott az ismeretlenbe, ott pedig egy olyan valakit sodort felé az élet, aki folyamatosan átrajzolja a határait. Az olykor tüskés, zárkózott énje nyitottabb lett, harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb.

Anita és Roberto négy éve van együtt

„Valóban távolságtartó vagyok. Nagyon kevés embert engedek közel magamhoz, nyilván ez egy védekezés. Elképesztően sokat lazított rajtam Roberto, és az a 4 év, amit mi együtt töltünk. Ennél sokkal, de sokkal zárkózottam voltam és tüskésebb. Én annyira nem gondolok arra, hogy én ki vagyok, hogy a mai napig nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ha hozzám odajönnek, hogy egy fényképet csináljanak. Ettől zavarban leszek. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire tapintatlanok tudnak lenni. Persze, vannak, akik borzasztó kedvesek, udvariasak, de nagyon sokan olyan helyzetekben jönnek oda, amikor nem biztos, hogy te erre annyira rá vagy hangolódva, és zavarban is vagyok ettől. Annyira nem foglalkozom azzal, hogy ismert ember vagyok, hogy el is feledkezem erről. Ha ülök a kocsiban, és valaki elém vág, simán kiordítok egyet, és utána gondolkozom, hogy talán nem kellett volna. Talán valahol az én titkom, hogy nekem ez annyira természetes, és nem foglalkozom azzal, hogy ki vagyok, mit jelentek az embereknek” – meséli Ábel Anita a Spirit FM-en is hallható #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával adásának vendége.

Egyszer meg is bánta, amikor visszautasított valakit.

„Egy bő tíz éve elmentem egy drogériába, nem volt jó napom, összetörtem az autómat, nem volt kedvem az élethez. Van ilyen, még nekem is, aki egy pozitív személyiség vagyok, de ha lent vagyok, akkor nagyon lent. A pénztáros hölgy meglátott és szeretett volna egy közös szelfit. Mondtam, hogy ne haragudjon, most nem alkalmas. Mikor kimentem, rájöttem, hogy mekkora bunkó vagyok. Ez a hölgy itt ül, dolgozik egész nap, lehet, hogy feldobtam a napját, lehet, hogy szeret engem. Úgy éreztem, nem lehetek ilyen, ezért visszamentem. Elmondtam, hogy ne haragudjon, nagyon rossz napom volt, összetörtem az autóm, de csináljuk meg azt a fotót. Annyira cuki volt, végül mindketten sírtunk; valószínűleg ő sem volt jó passzban” – tette hozzá Ábel Anita a #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával műsorában.

Fotó: Viasat3, privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete