Valószínűleg a kedves Olvasó is látott már fák törzsén, kerítések oszlopán cicákról készült fotókat, a következő szöveggel: elveszett…, keressük…, aki megtalálja… Érdekes lenne tudni, az ilyen hirdetmények mennyire hatékonyak, illetve hogy előkerülnek-e valaha is ezek a cicusok. Nemrég olvastam, hogy Angliában kötelezővé teszik, és jövőre már minden macska chipet kell, hogy kapjon. Aki pedig nem tesz eleget ennek a szabálynak, az bizony súlyos pénzbüntetésre számíthat. De miért is jó a chip? Legfőképpen azért, mert ha elveszik, elkóborol a kedvencünk, nem reménytelen, hogy valaki mégis megtalálja. Az illető pedig elviszi egy állatorvoshoz, aki le tudja olvasni a chip információit. A megadott adatok alapján már könnyedén visszakerülhet a gazdihoz. Fontos az is, ha változik a címünk, a telefonszámunk, vagy a macska másik gazdihoz kerül valamilyen oknál fogva, azt nyolc napon belül jelezni kell az állatorvosnak, hogy frissíthesse az adatokat.
Gyerekkoromban nekünk is voltak macskáink – Miska meg Boldizsár –, akkor még nem kényeztettük őket. Szerettük, és kész. Nem vittük állatorvoshoz, a konyha maradékát kapták meg, és hol volt még akkor macska- vagy kutyaeledel? Szerencsére már egyre többen a felelős állattartás hívei, tudják, hogy az állatról élete végéig gondoskodni kell. De sokak sajnos a macskára ma is még mint „fogyóeszközre” tekintenek. Így az évente több alkalommal világra hozott alomnyi kiscicát jó esetben a sorsra bízzák. Vannak emlékeim, hogy falun hogyan szabadultak meg a „felesleges” kis jószágoktól…
Visszatérve a chipre. Sokan ódzkodnak tőle, pedig teljesen ártalmatlan az állatok számára. A rizsszemnyi kapszulában van egy mikrochip, amely egy 15 számjegyből álló egyedi kódot hordoz magában. Ezek az apró szerkezetek nem igényelnek energiaforrást, nem sértik fel kedvenceink bőrét, sőt az anyaguk sem vált ki irritációt az állatok szervezetében. Végül még egy megjegyzés: ősszel sok cica, aki még a nyár elején „jaj, de aranyos volt”, bizony az utcán találja magát. Talán a chip ebben is segítene: megtalálni a felelőtlen vagy inkább lelketlen gazdit, és emlékeztetni, hogy elvesztette kis kedvencét. Mert szeretni nem szavakkal, hanem tettekkel kellene!
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
