Színészcsaládból származott. Egyszer azt mondta szenvedélyesen: „Nagyapám, Mányai Zsigmond operaénekes volt, Escamillót énekelte a Carmenben. Petúrt a Bánk bánban, Lothariot a Hoffmann meséiben. A mai Erkel Színházban lépett fel…” Az édesapja, Mányai Lajos, színész volt és az édesanyja, Simon Zsuzsa is a színészi pályának hódolt. Nem is volt kérdés mihez kezd a gyermekük, milyen pályát választ és milyen álmokat kerget. A szülei 1940-ben házasodtak össze, és a származásuk miatt csak a „száműzöttek társulatában” játszhattak. Aztán a harcok befejeztével mintha csak batyuba pakolták volna személyes cuccaikat, s tán a sebzett lelküket, és világgá mentek. Pontosabban meg sem álltak Nagyváradig. De aztán Budapesten kezdtek új életet és 1949. július 25-én megszületett Zsuzsa lányuk.
Harmonikus, boldog család volt az övék. Jó ezt leírni, és még annál is jobb kihangsúlyozni. A Mányai-família összetartó volt, és fegyelempárti. A lányuk így beszélt erről: „Én még ma is jó gyerek vagyok, tudom, mert borzasztóan szigorúan neveltek a szüleim. Ha például dirrel-dúrral léptem be a lakásba, nem köszöntem, vagy netán elfelejtettem kopogni apám szobájának ajtaján, megfagyott a levegő a házban. Négyéves koromban már karórám volt, de hiába tudtam mennyit mutat, úgyis elkéstem párszor. Anyám ilyenkor azzal fogadott, hogy megbántottál. Egyébként imádtam a szüleimet.”
A színészcsalád mindennapjait körbelengte a művészet iránti rajongás. A szereplési vágy fontossága. Mányai Zsuzsa így nőtt fel, ebben a szellemben, s várta a holnapot. S várta azt is, hogy ő is ugyanazt a mesterséget űzhesse, amit az édesapja és az édesanyja. Aztán 1971-ben kezébe vehette a diplomát, és nála boldogabb ifjú leányzó azokban a pillanatokban, napokban aligha volt. De a boldogsághormon közepette is realista maradt: „Elsősorban apám és anyám próbamódszerére emlékszem vissza. Apám mindig leírta a szerepeit, néha többször is és megtanulta. Aztán elővett két labdát, és itthon úgy mondta a szöveget, hogy labdázott közben. Ilyen módon ellenőrizte, hogy akkor is tud-e koncentrálni a szövegre, ha a figyelmét szándékosan eltereli valamivel. Anyám lélektani alapon épített, azt kereste, honnan és hová jut el a figura, mi a helyzete a darabban…”
Az álarc, amelyet sokszor, nagyon is sokszor hordunk. A mosoly, amelyet magunkra erőltetünk, a nevetés, amely időnként nagyon is erőltetett és kínkeserves. A szerep, amelyet játszunk színpad nélkül a hétköznapokban, az utcán, a munkahelyen, s otthon. Mányai Zsuzsa a biztos családi háttér ellenére menekült volna önmaga elől. A tükörképe elől. Soha nem tudta feldolgozni, hogy kerekded idomokkal áldotta meg a sors, hogy nőiesen teltnek tartják, vagy rosszabb esetben gonoszságból, nemtörődömségből, kövérnek mondják. Vágyott a karcsú díva álomképére, amely nem adatott meg neki. Pedig úgy imádták őt – úgy ahogy volt!
Csodálatos tehetséget kapott a plusz kilók mellé. Szerepek és a karakterek: a Szeleburdi családban, a Szerelem első vérigben, a Linda, a Kémeri, vagy a Szomszédokban vagy éppen a Kisváros című sorozatban. Mányai Zsuzsa szikár, tömör jellemzése úgy szólt: „Közkedvelt komika volt a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években. Olyan művész, akit színész szülei támogattak véges-végig a pályán. Olyan művész, aki sosem tudott kibékülni kerekdedségével, nehezen viselte, hogy folyamatos betegségekkel küzdött, és nyomasztólag hathatott rá, hogy a magánélete talán pillanatokra sem tette őt boldoggá. Haláláig az Operettszínház tagja volt. A legutolsó szerepét a Morel fiú című filmben alakította, Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, Darvas Iván és Kamarás Iván partnereként, ezt a filmet csak halála után mutatták be.”
A melankólia, vagy inkább a boldogtalanság kifejezés illett az utolsó éveire. Édesapja 1964-ben hunyt el, édesanyja pedig 1996-ban. Talán az utóbbi elvesztése jelentette az utolsó olyan megrázó élményt, amely mintha páros lábbal taszította volna a szakadék felé. A negyvenes évei vége felé járó Mányai Zsuzsa hiába dolgozott szinte folyamatosan, mindez nem volt elég ahhoz, hogy önmaga számára megfelelő szerepet találjon az élet show-műsorában. Mindössze 49 esztendős volt, amikor 1999. január 9-én öngyilkos lett.
Mányai Zsuzsa volt a jókedv, a féktelen jókedv megtestesítője. S Mányai Zsuzsa lett a legfájdalmasabb dráma főszereplője is.
Forrás: ujsagmuzeum.hu
Fotó: Facebook / Tomytom Retró
