A brit sztárséf ezúttal az amerikai klasszikust gondolta újra: lágy sütőtökkrém, narancsos tészta, juharszirupos pekándió és áfonyás hab koronázza meg ezt az isteni pitét.
# pite
A sütőformánkban nemcsak édesség készülhet, hanem tartalmas, laktató vacsora is. A húsos pitékkel és tortákkal sincs sok macera, vacsorára is összedobhatod.
A gyümölcs mindig jó választás, ha nyáron kis nassolni valóra vágyunk, pláne, ha pitébe kerül. Sőt, tulajdonképpen nem is történhet jobb dolog egy gyümölccsel, mint hogy...
Kína és Pakisztán határán él egy nép, amely állítólag a sokat fogyasztott sárgabaracknak köszönheti magas életkorát. A barack tehát nem csak finom, de őrzi a fiatalságot is.
Már olyan gyönyörű és annyi cseresznye kapható, hogy szinte kiabál utánunk, hogy dobáljuk be egy édes süteménybe. Ne álljunk ellen a kísértésnek!
A lisztérzékenyek nem ehetnek búzalisztes süteményeket. De egyre több fajta liszt kapható, édemes kísérletezni velük a konyhában az édesszájúaknak.
Ha az alma megráncosodott, összefonnyadt, mártsuk forró vízbe. Igazán ropogós már nem lesz, de almás pitéhez még így is kitűnően felhasználható.
Ilyentájt még az is tepsit ragad, aki év közben nem süt sokat. Az ilyenkor népszerű édességeknek más-más típusú tészta az alapja, ezért érdemes átvenni, mi a titka az egyes...
Egy fenséges citromos édesség mindig jó választás, ha valami desszertre vágyunk. Kerülhet a krémbe és a tésztába is, mindenhogy isteni!
Cukor helyett is kiváló édesítő a méz, de leginkább az íze miatt szeretjük. Bármilyen süteménybe kerülve sokkal gazdagabb, finomabb lesz tőle a desszert.

