A Tenkes kapitánya ügyefogyott várparancsnokaként az egész ország megismerte, bár Ungváry László már előtte is a magyar színházi élet egyik megbecsült művésze volt. Jávor Pál és Bajor Gizi partnereként kezdte a pályáját, Kossuth-díjat kapott, és csaknem 50 éven át hű maradt a Nemzeti Színházhoz – írja az Újságmúzeum.
Szíve azonban nemcsak a színpadért, hanem a feleségéért, Szécsi Klári hegedűművészért és a Balatonért is dobogott.
Egy zongora árán is a színészetet választotta

Ungváry László 1911-ben született Budapesten. Fiatalon még a matematika érdekelte, kereskedelmi iskolába járt, ám végül egészen más irányt vett az élete. 1933-ban elvégezte a Színművészeti Akadémiát, hogy színész lehessen. Tehetségére hamar felfigyeltek: még abban az évben szerződtette a Nemzeti Színház.
Nem csupán a hangja és szép beszéde tette különlegessé. Színpadi mozgása is kiváló volt: egy ismerőse táncstúdiójának létrehozását maga is segítette. Eladta a kedvenc zongoráját, hogy pénzt szerezzen barátjának. A stúdióban aztán két későbbi hírességgel, Major Tamással és Várkonyi Zoltánnal együtt sajátította el a mozgás alapjait.
Nagyon gyorsan tanult szöveget
Már fiatalon bebizonyította, hogy rendkívüli memóriával rendelkezik. 1936-ban egy betegség miatt be kellett ugrania Nyilas Misi szerepébe. A feladat korántsem volt egyszerű: hétfőn kapta kézhez a 140 oldalas szövegkönyvet, csütörtökön pedig már elő kellett adnia a szerepet.
Ungváry megtanulta a hatalmas szöveget, és hiba nélkül játszotta el a darabot.
Pályája azonban nem volt mentes a nehézségektől. 1942-ben vakbélgyulladása miatt kellett megműteni. Szerencsére időben felismerték a bajt, így felépülhetett, és folytathatta a munkát. Tehetségét rangos díjakkal is elismerték: 1953-ban, mindössze 42 évesen Jászai Mari-díjat és Kossuth-díjat kapott.
Ez is érdekelhet
- KVÍZ Bródy és Koncz? Vagy Cserháti és Korda? Mennyire emlékszel a Táncdalfesztiválok nagy szerelmeire?
- Halála előtt a morfiumot is elutasította Székhelyi József: a lelkében döntötte el, mikor hagyja el a testét
- Egykor a világ legszebb nője volt, ma rá sem ismerni a Guldenburgok örökségének színésznőjére
Kislánya félt, hovy nem megy haza az apukája

Feleségével, aki Szécsi Klári hegedűművész volt, szeretetben élt. Házasságukból egy kislányuk született, Judit.
A közös életük egyik kedves története is a színházhoz kapcsolódik. Judit még csak 4 éves lehetett, amikor megnézte édesapját az egyik előadásban. A darabban a színészt leszúrták, aki holtan esett össze a színpadon. A kislány a látottakon elgondolkodva egyszer csak feltette a nagy kérdést:
„De ugye apa azért így is otthon vacsorázik?”
A történet jól érzékelteti, milyen nehéz lehetett egy kisgyereknek megértenie, hogy amit a színpadon lát, az csak játék.
Balatonon találta meg az igazi kikapcsolódást
Bár a Nemzeti Színház szinte a második otthonának számított, Ungváry László a nyarakat legszívesebben a Balaton partján töltötte. Szántódon vett egy házat, ahová rendszeresen elvonult a családjával.
Ha éppen nem vitorlázott vagy teniszezett, akkor szívesen horgászott. A pecázásról azonban meglehetősen sajátos véleménye volt. Szerette ugyan ezt a hobbit, de gyakran tréfálkozott azzal, hogy aligha létezik bosszantóbb időtöltés: a zsinór folyton beakad a nádba, a horog a kövek közé szorul, az embert pedig még a szúnyogok is összecsípik.
A Tenkes kapitánya országosan ismerté tette

A televíziónak köszönhetően még szélesebb közönség is megismerhette őt. Az 1963-ban forgatott A Tenkes kapitánya című sorozatban báró Eberstein Eckbert ezredest, a kissé ügyefogyott várparancsnokot alakította.
A figura rendre pórul járt Eke Máté mellett, Ungváry pedig remek érzékkel formálta meg a komikus karaktert. A nézők számára emlékezetes lett a szerep. Sokan ma is elsősorban emiatt emlékeznek rá, habár színpadi pályája jóval gazdagabb volt ennél.
Mindössze 70 éves volt, amikor elhunyt
Élete utolsó éveiben egyre többször gyengélkedett. Előfordult, hogy a Balatonnál lett rosszul, és kórházba kellett szállítani. A családja mindig bizakodott, azonban egyik alkalommal egy váratlan telefonhívás mindent megváltoztatott: Ungváry László meghalt.
Mindössze 70 éves volt.
A színpadon hősöket, tragikus alakokat és mulatságos figurákat keltett életre. A magánéletben viszont egyszerűbb dolgok tették boldoggá: a felesége, a családja és a Balaton. Tehát a nagy szerepek mögött ott volt egy férfi, aki a rivaldafényenen túl is tudta értékelni az életet.



