Figyelem őt a korabeli felvételeken és megállapítom, hihetetlen bűvésztehetsége mellett igazi showman volt, aki a káprázatot ötvözte a stand up műfajával. Anekdotái és viccei kortalanok, ma is átütő erővel hatnak. Polgári nevén Gács Rezső titka az életszeretet volt, amit minden körülmények között sikerült megőriznie.
Férfi fehérneműket szabott és varrt
„Velem nem történtek borzalmak, mert én voltam Rodolfo! – mondta a róla készült dokumentumfilmben. – Az ember alkalmazkodik. Aki tragédiát csinált belőle, annak tragédia, én kedélyesen vettem a dolgokat. Mindig nevettem. Nekem, ha azt mondta az őrmester, hogy álljon vigyázzba, én azt mondtam, mire vigyázzak? Azt mondja, ez katonaság! Mire én rávágtam: magának katonaság, nekem cirkusz.” Ez a párbeszéd a munkaszolgálaton hangzott el a bűvész és a fogvatartója között, a második világháború idején. Ez a derű jellemezte, minden helyzetben képes volt meglátni a jót. Szegény gyerekkora ellenére szeretetben nőtt fel, és ez kellő motivációt adott neki az élethez.
„Apám nem sokat járt iskolába – mesélte lánya, Gálvölgyi Judit. – Nagyon korán elkezdett dolgozni. Volt egy bátyja, aki csípőficammal született és egy húga. Először őt is optikusinasnak adták, mint a fiútestvérét, de apám irtózott az üvegszemektől. Ki is dobta őket, pedig egy vagyonba kerültek. Innen ment át a férfi fehérnemű szabás-varráshoz.” Rodolfo megszerette a divatszakmát. Olyannyira, hogy ha nem jön az életébe a bűvészet, elégedetten maradt volna a tű és a cérna mellett.
Csakhogy a sors magasztosabb jövőt szánt neki: az első bűvésztrükköt a véletlennek köszönhetően tanulta meg.
Kamaszkoruktól fogva szerették egymást
A történet szerint kisfiúként kimentett a Dunából egy kínai gyöngyárust, aki hálából megtanította egy trükkre. „Nekem és másoknak is így mesélte – mondta Rodolfo lánya. – Aztán amikor a Mátyás téren másnap megmutatta a barátainak, épp arra sétált Ódry Zuárd, amatőr bűvész, és megkérdezte, mikor tanulta ezt a trükköt. Apu elmesélte, hogy előző nap, amit Ódry nem akart elhinni. De apu barátai megerősítették, hogy ez így volt. Erre Ódry Zuárd meghívta magához, és azt mondta, ha tényleg ennyire ügyes, tanítani fogja. Apu tőle tanulta el a bűvészkedés alapjait és kapta a Rodolfo Grosso művésznevet.”
Így indult a szédületes pálya, ami odavezetett, hogy 1939-ben revücsapatot alakított a feleségével, Olgával és két táncoslánnyal. Velük járta be a Balkánt és Egyiptomot. Felesége, Nádor Olga társa volt a manézsban is. Kamaszkorukban ismerkedtek meg, és rögtön tudták, egymásban megtalálták életük párját. Legnehezebb időszakuk kétségkívül az volt, amikor Rodolfót behívták munkaszolgálatra. Hosszú ideig érintkezni sem tudtak, és a művész azért fohászkodott, hogy újra láthassa szerelmét. „Elkezdtem imádkozni, Istenkém, segítsél. Ha él a feleségem, segítsél haza, ha nem él a feleségem, akkor meg minek az egész, fejezzük be.” Aligha lehetett boldogabb, mint amikor hazatérve épségben megtalálta Olgát. A háborúban elszenvedett traumák, a távolság még jobban megerősítették a kapcsolatukat. Nem sokkal később megszületett a lányuk, Judit.
Szerelmi postás is volt
A világhírű bűvész a lopásos trükkjeivel véste be magát leginkább a köztudatba. Egy alkalommal például végiglopta a 4–6-os villamost, úgy, hogy rendőrök is voltak a járművön, és senki nem vette észre. Bűvészestjein is showelemként használta a lopást, az elkobzott tárgyakat természetesen az előadás végén mindenki visszakapta. Rodolfo remek zsebes is lehetett volna! Máskor azzal botránkoztatta meg az embereket, hogy borotvapengét evett egy étteremben. Állandóan azon törte a fejét, hogyan kápráztathatná el a közönséget. Tehetségéből a világon bárhol megélhetett volna, számára mégis az V. kerület volt a világ közepe.
„Ő ott szeretett lenni, a pesti belvárosban, ahol mindenki imádta, ahol a trolibusz megállt a háza előtt külön miatta, hogy fel- vagy leszálljon, ahol mindenki köszönt neki, ha sétált a két kiskutyával az utcán, ez volt az ő igazi otthona” – mesélte Judit lánya, aki Gálvölgyi János felesége lett.
Annak idején az udvarlásban Rodolfo is segédkezett: ő volt a postás a fiatalok között. Kézzel írt szerelmesleveleket továbbított Judittól Jánosnak a színházba, majd vissza.
Közvetlen és kedélyes ember volt. „Én nem szalasztottam el semmit. Meg vagyok elégedve az életemmel. Senkinek nem tartozom, senkitől nem kértem kölcsön. Ismer és szeret a közönség, simogatnak az emberek, hát mi hiányozhat még nekem?” – mesélt örömteli életéről már idős korában.
Kiemelt kép: Fortepan / Bojár Sándor
