Olvasónk, a 70 éves Gabriella mindig is nagyon sok időt töltött a fia és a lánya gyermekeivel. „Mind a két gyerekemnek ugyanabban az évben jöttek világra az első csemetéik – ennek már 16 éve. Bár akkor még aktívan dolgoztam, semmi problémát nem okozott elmenni értük az iskolába, vagy egész hétvégéket velük tölteni, hogy tehermentesítsük a szülőket. Még úgy sem, hogy más-más kerületben éltek, és autóval furikáztam a fiúkat a városban a különórákra. Jólesett az unokákkal lenni, egész héten vártam a hétvégét, hogy végre velük lehessek” – emlékszik vissza Gabriella, aki néhány éve nyugdíjba ment, és egyre több apró egészségügyi problémával is küszködik.
„A fiamnak négy éve született egy második gyereke. Ő lett a szemünk fénye, de sajnos be kell látnom, hogy már nem bírom úgy erővel, mint annak idején. Már nem tudok fogócskázni, bújócskázni, lehetetlen tartani a tempót a kislánnyal. Liza egy igazi energiabomba, maximális figyelmet és türelmet igényel. A fiamnak viszont teljesen természetes, hogy őt is áthozza hétvégékre vagy estékre, ahogy korábban a bátyót. Már próbáltam utalni arra, hogy nem vagyok fiatal, és nagyon elfáradok egy-egy unokázós nap után, de ugyanúgy hívnak, hogy menjek el az oviba, vagy hadd aludjon Lizi nálunk péntek és szombat este is. Mivel szeretem a családomat, és Lizával is boldogság együtt lenni, de az erőm végén járok, vissza kell vennem a tempóból. Arról nem beszélve, hogy alig vártam már a nyugdíjazásomat, hogy végre én is eljussak moziba, kiállításokra, vagy el tudjak olvasni egy-egy könyvet nyugodtan” – zárja sorait szomorkásan Gabriella, akivel sok nagyszülő sorsközösséget tudna vállalni, ha csak azt nézzük, hány idős ember vigyáz gyerekekre óvoda, iskola után.
Természetes, hogy vannak igényeink
Egy bizonyos kor után bizony vissza kell vennünk a tempóból, több pihenésre van szükségünk, ami kicsi gyerekek mellett szinte lehetetlen. Azonban ahogy a munkahelyünkön vagy a párkapcsolatunkban is jelezzük, hogy valami nem jó nekünk, vagy másra vágyunk, úgy az unokás dilemmánkat is meg kell osztanunk a felnőtt gyerekeinkkel. Ne érezzük úgy, hogy ettől rossz nagyszülők leszünk, hiszen nem arról van szó, hogy nem szeretjük a lurkókat, csak nekünk is vannak igényeink. Lehet, hogy az egészségünk romlásával már az utazás, a különórákra járás és a játékok is nehézkessé válnak, de az is előfordulhat, hogy most szeretnénk pótolni a korábban elmaradt programokat, szórakozási lehetőségeket. Fontos pontosan megfogalmazni a családnak, mi az oka, amiért több időt szeretnénk kérni a felvigyázások között. És bármi is az indok, semmiképp ne érezzünk ezért bűntudatot!
Jöhet az ütemterv!
Katharine Elizabeth Whitehorn brit újságírónak, írónak számos publikációja jelent meg a témával kapcsolatban. Minden fórumon azt hangsúlyozta, mindig álljunk ki magunkért, akárhány évesek is vagyunk. Ahogyan Gabriella esete is mutatja, az idős nők élete jelentős mértékben egyet jelent a nagymamaszereppel. Különösen igaz ez akkor, ha a nagyi gyereke elvált, vagy sokat dolgozik, esetleg időigényes a hobbija, így alapvetően kevesebb időt tud tölteni a kicsivel. Ilyenkor természetessé válik, hogy a nagymama veszi át a felügyeletet, beáldozva a saját énidejét. Mit tehetünk ilyenkor, hogy ne legyen belőle konfliktus? Miután elmondjuk, hogy miért szeretnénk több időt magunkra, hozzunk létre egy számunkra is elfogadható ütemtervet.
- Például legyen egy konkrét nap, amikor felajánljuk a segítségünket – ez lehet hetente vagy kéthetente is, de akkor se érezzük magunkat rossz embernek, ha ez havi egy hétvégét tesz ki. Így hozzánk kell igazodnia a családnak, és ehhez mérten tervezniük a jövőben.
- Nemet mondani mindig lehet, ezzel még nem hagyjuk cserben a gyerekeket. Gondoljunk csak arra, hogy a segítségünk rendkívül hasznos, és mindenki nagyon hálás érte. Semmiképp ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha visszautasítunk egy hirtelen jött időpontot. Természetesen a vészhelyzet az megint egy másik dolog, az felülírhatja a szabályokat.
- Ne érezzük kötelességnek a bébiszitterkedést csak azért, mert nem akarunk csalódást okozni másoknak. Ha csak azért vállaljuk a gyerekeket, hogy a fiunk vagy a lányunk kedvében járjunk, az egész közösen eltöltött idő rosszul sülhet el – kevesebb türelmünk vagy rosszkedvünk lehet, esetleg alig látunk a fáradtságtól.
Túlvállalás helyett
Az unokákkal is éreztethetjük, hogy ha másért nem, a korunk miatt nem tudunk ugyanúgy hegyet mászni velük, mint néhány évvel ezelőtt. Egy könnyű séta vagy egy cukrászda is ugyanolyan jó és szeretetteljes program lehet, ha figyelünk rá, és beszélgetünk vele, mint egy kirándulás. Nem kell szupernagyit játszani ahhoz, hogy felnézzenek ránk az unokák, és jól érezzék magukat. Kérdezzünk sokat a mindennapjaikról, és mi is meséljünk a miénkről – biztosan nagyon érdekli őket, mivel foglalatoskodunk. De egy közös mesenézés, rejtvényfejtés, társasozás, kártyázás vagy sütés-főzés is lehet emlékezetes és élvezetes program, ami fizikailag mégsem olyan leterhelő.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Gettyimages
