Az egész eddigi életét két dolog határozta meg: a repülés és az állatok szeretete. Sokáig ő maga sem gondolta volna, hogy ez a két dolog egyetlen hivatásba sűríthető, aztán a sors egyszer csak az útjába sodort egy lehetőséget, ami mindent megváltoztatott. Emőke jobbról-balról, elölről-hátulról, kitéve-betéve ismeri a repülést, rengeteget dolgozott nemzetközi járatokon légiutas-kísérőként, de a reptéren, a cargo, azaz a csomagszállítási oldalon is. Aztán a főnöke egy nap elküldte őt Amszterdamba, egy különleges konferenciára.
Szakértő kezek közt, nem csomagként
„A légiközlekedésben persze folyamatosan szállítottunk a cargocégnél állatokat, és mindig is elképesztően izgalmasnak találtam a területet, de számomra azon a bizonyos holland konferencián adtak nevet a gyereknek – kezdi történetét nevetve Emőke. – Teljesen le voltam nyűgözve attól, mit jelent az állatnak, ha nem csak úgy csomagként van feladva, annak jogi és helyzeti körülményeivel együtt, hanem cargoszállítmányként. Az utóbbi módon ugyanis szakértő kezek gondoskodnak az utazókról, sétáltatják, etetik, amikor csak lehet, ránéznek és ettől mind a kiskedvenc, mind a gazdi nyugodtabb lehet. Hihetetlen lelkesen tértem haza és újságoltam az egészet az akkori főnökömnek, aki a beszélgetésünk után kiszólt a kollégájának: mától van állatszállítási részlegünk, amit Emőke fog vezetni.”
Akkortájt ilyen szolgáltatást Magyarországon még senki nem működtetett, ám a hirtelen elért sikeren ők maguk is meglepődtek. A következő egy évben az állatszállítás-szolgáltatás annyi bevételt hozott a cégnek, mint az akkori teljes kínai iroda. Emőke reptéri berkekben azonnal fogalommá vált, és ma is mindig örömmel üdvözlik, amikor átsétál a terminálon.
„Abban az időben ismertem meg a férjemet, amikor elkezdtem állatszállítással foglalkozni – meséli. – Természetes volt, hogy szerettünk volna családot, meg is született egymás után a két gyerekünk. Nekem akkor óriási dilemma volt, mihez kezdjek az életemmel, mert mialatt én babáztam, a cégnél minden megváltozott. Az új felállás szerint külföldre kellett volna költöznünk ahhoz, hogy továbbra is nekik tudjak dolgozni. Ezt nem vállaltam. Sokat tipródtam azon, belekezdjek-e valami másba, egyidőben azon gondolkoztam, kézművességgel fogok foglalkozni, de aztán ráébredtem, hogy én ezt a munkát igazán nagyon szeretem, és kilenc év szakmai tapasztalatot sem akartam eldobni. Vettem egy mély levegőt, és nőként, két kicsi gyerekkel belevágtam a saját vállalkozásom felépítésébe. Mivel akkoriban még a mainál is negatívabb társadalmi megítélést kaptak a sokat dolgozó anyák, ez nem volt egyszerű. A férjem támogatása és az a lelkesedés, ahogyan a külföldi kollégáim az első nemzetközi konferencián fogadtak, meggyőztek arról, hogy jó úton járok. Azóta is úgy érzem, ez életem legjobb döntése volt.”
Van, aki fellógna egy boával a gépre
Emőke munkája nap mint nap rengeteg kihívást tartogat, hiszen sosem lehet tudni, mikor érkezik egy különleges szállítmány. Kutyát, cicát reptetni számára hétköznapi rutinfeladat, mostanában akkor csillan fel a szeme, amikor valami nagyon izgalmas állat vagy állatok utaznak. „Megesett már, hogy komplett cirkuszi állatcsapatot szállítottunk, és az utastérben is hallani lehetett a különös hangokat – meséli. – A legnagyobb fogásom egy zsiráf volt, egyúttal szakmailag is az egyik legnagyobb kihívás. Nem egyszer szállítottunk már filmforgatásra farkasokat, ők az én nagy kedvenceim. Mivel vadállatok, egész úton próbálják kiszabadítani magukat a ketrecből, így speciális teret kellett nekik kialakítani. Ugyanez a helyzet a sünökkel is, az emberek nem is hinnék, hogy foglyul ejtve pontosan úgy viselkednek, mint a farkasok. Folyamatosan szabadulni próbálnak. A nagyobb testű állatok mellett természetesen szállítunk apróságokat is. Kihívást jelent egy-egy lepkecsoport, hangyacsalád, de pókszállítmány is, hiszen ők rendkívül törékeny lények, egész másmilyen törődést igényelnek. Nagyon jó érzés, amikor a gazdi a szállítás után egy-két héttel bejelentkezik, és örömmel írja, hogy képzeljem el, a 300 pókból 297 épen és egészségesen célba ért. Minden évben van néhány papagájunk és szép számmal akadnak hüllők is.”
Emőke megnyugtat, a fedélzetre semmilyen állat nem juthat be. „Persze vannak utasok, akik időről időre bepróbálkoznak egy-egy sporttáskába eldugott boával, hogy megspórolják a költségeket, de a kollégák már az átvilágításnál lekapcsolják őket.”
A kutyus alszik, a gazdi ideges
Visszatérve a háziállatokhoz, Emőke azt meséli, a kutyák és cicák jellemzően egyáltalán nem viselik olyan rosszul a repülővel történő utazás viszontagságait, mint gondolnánk. „A házi kedvenc minden ember teremtette helyen jól érzi magát, hiszen élete során ehhez szokott hozzá. Egy kedves skót juhász például nem ijed meg, ha betesszük a csomagtérbe, attól viszont sokkal jobban, ha mondjuk, repülés után rögtön egy őserdőben találná magát. A szállítás traumája általában a gazdit viseli meg, aki úgy félti az állatát, mintha a kisbabája lenne. Pedig ettől a folyamattól nem kell félni, a cargo igen olajozott, jól működő gépezet, az állat mindvégig biztonságban lesz. Olyan elő szokott fordulni, hogy kívülálló tényező, például valamilyen más áru esetében állat nem lehet a gépen, olyankor a kutyus vagy a cicus a következő járattal megy a gazdi után. A kutyatulajdonosok általában türelmesen várnak, és azt kérik, addig is mondjuk meg, hol van éppen az állat, érdeklődjünk az állapotáról, esetleg kérjünk róla fényképet. A macskatulajdonosok ezzel szemben rettenetesen kétségbeesnek, és meg vannak győződve arról, hogy az ő cicájukat ellopták. Ezeket a helyzeteket sokszor emberileg nem egyszerű kezelni. Amellett, hogy állatokat szállítunk, a mi munkánk pszichológiai természetű is. Meg kell nyugtatnunk a gazdit a kutyusa állapotáról, miközben az eb édesdeden alszik a csomagtérben, és várja a landolást” – búcsúzik nevetve Emőke.
Köszönet a helyszínért az Aeroparknak!
Fotó: Birton Szabolcs, privát
