Sztár

Ezért rejtegeti valójában a párját Erős Antónia: „A férjem olyan, mint Columbo felesége”

Antónia 1997 óta él házasságban. Férje televíziós világosító volt, most vállalkozó. Közös életüket sosem tették ki a  kirakatba.

„Sokszor megkapom, hogy a férjem olyan, mint Columbo felesége, aki egyszer sem volt látható a krimisorozatban, csak mindig utalást tett rá a nyomozó. Az igazság az, hogy a férjem kerüli a nyilvános szerepléseket, ráadásul mindketten viszolyogtunk volna attól, ha kikiáltanak minket valamiféle álompárnak. Szerintem álompárok nem léteznek, ahogyan álomcsaládok sem. Eszemben sincs egy ideális házasságot vizualizálni, megteszik azt helyettem elegen, aztán jól el is válnak. Nálunk is vannak gödrök és vacak időszakok, de valahogy mindig átvészeljük, mert a kapcsolatunk legfontosabb alapja, hogy szeretjük egymást. Ezért, ha kell, képesek vagyunk kompromisszumot kötni, elfogadni egymás igényeit. Ha harmonikus kapcsolatra vágyunk, el kell engedni az önzést, és még inkább így van ez, amikor megszületnek a közös gyerekek. Egy családot egyben tartani és egészséges lelkű gyerekeket nevelni kőkemény munka” – vallja az édesanya.