Régóta ismerem, és egyszer viccesen megkérdeztem tőle: Netti, van bár mi is, ami neked felviszi a vérnyomásod? Hiszen minden helyzetben higgadtnak tűnik. A pánik messziről elkerüli, képes kettőt hátralépni és a legégetőbb problémára is megoldást találni. Most megnyugtat, hogy a változó világ azért az ő kiegyensúlyozottságát is megingatja. Az utóbbi időben leginkább amiatt aggódik, mit élhetnek meg a járványok és a háború árnyékában a gyerekei.
Kutyájuk orvosság a morcosságra
„Mindig igyekeztem megőrizni az egyensúlyom, de a világ változásai alaposan megdolgoztatnak – mondja Erős Antónia.
– Nehezen viselem, ha megbolygatják az életem, márpedig az elmúlt két és fél évben ez történt. A járvány alatt sajnáltuk magunkat a bezártság miatt, és azt talán végig sem gondoltuk, milyen nyomot hagy ez az időszak, közvetlenül a lecsengése után egy orosz-ukrán háborúval fűszerezve a gyerekeink lelkében. Aggódva figyelem Szonját és Matyit, mert hatalmas pszichés teher nehezedik rájuk. Amikor jönnek a kérdéseikkel, hogy lesz-e még, amikor nem kell fertőzésektől tartanunk, vagy hogy mama, akkor ez most a harmadik világháború, próbálom őket megnyugtatni, de hogy mondhatnám ki, hogy minden rendben lesz, ha egyszer ez megígérhetetlen? Soha nem tudhatjuk, hogy mi történik a következő órában vagy a következő héten, valahogyan mégis meg kell találnunk a belső biztonságunkat.”
Antónia elárulta, neki ebben nagyon sokat segít a feszes napirend, hogy hetente háromszor tornázik, és sokat foglalkozik a család kutyusával, Maxszel. „Bármilyen morcos reggelre ébredünk, ő boldogan szalad le a lépcsőn, csóválja a farkát, libegnek a fülei, már a puszta lénye az arcunkra varázsolja a mosolyt. Az, hogy naponta többször kivisszük sétálni, ritmust ad, és bármilyen komoly, vészterhes hírekkel foglalkoztam is aznap a tévében, kizökkent és felvidít. Noha imádom a hivatásomat, olykor – pláne a mostani helyzetben – jólesik néhány napra kiszakadni. Most is nagyon várom, hogy menjünk Zalába a gyerekek keresztapjához, ahol két napig a lelkem is pihen. Olyankor csak a családdal, barátokkal foglalkozom, és nem fontos, mi zajlik a világban” – meséli.
Férje önállóságra neveli a gyerekeket
A híradós szeretné önállóságra nevelni a gyerekeit, de ebben férje az éllovas, aki olykor akkora kihívások elé állítja Szonját és Matyit, amitől Antóniának felszalad a szemöldöke.
„Enyhe kifejezés, sokkal inkább mondhatnám, hogy rettegni kezdek – meséli. – A férjem gyakran mondja, nem akarja, hogy a gyerekek anyámasszony katonái legyenek, mert annak az a vége, hogy felnőttként sem válnak majd le rólunk. Néhány éve például megtörtént, hogy indultunk a kedvenc cukrászdánkba, és Laci közölte a gyerekekkel, hogy mi a mamával kocsival megyünk, ti pedig rollerrel, és ott találkozunk. Mondanom sem kell, életem leghosszabb tíz perce volt, míg vártuk őket a cukiban. Attól féltem, hogy mindjárt kapjuk a telefont, hogy eltévedtek, elestek, elütötték őket, aztán persze épségben megérkeztek, és nagyon büszkék voltak magukra. A férjem ezeket a határokat évről évre feszegeti, ami aggodalommal tölt el, de tudom, hogy a gyerekek személyiségfejlődése szempontjából szükséges. Annak idején, bármennyire szerettem is a szüleimet, alig vártam, hogy felnőjek és elkezdhessem a saját életem. Látom, hogy manapság ez sok fiatalnál nem elsődleges cél, és gyakran harmincéves korukig vagy még tovább a mamahotel kényelmében élnek, ezzel megfosztva magukat sok-sok olyan tapasztalástól, ami nagyon fontos az életben. Szeretnénk, ha ezeket a mi gyerekeink megélhetnék, így erre neveljük őket.”
Náluk is vannak vacak időszakok, de átvészelik
A gyereknevelés-témáról áttérünk a házasságra. Antónia lassan szakértőnek számít ebben, hiszen 25 évvel ezelőtt ment férjhez.
„Mi a jó házasság receptje? Talán az, hogy a mélypontokon is ki kell tartani, és hinni abban, hogy lesznek még boldog napjaink együtt. Eszemben sincs egy ideális házasságot vizualizálni, megteszik azt helyettem elegen, aztán jól el is válnak. Nálunk vannak gödrök és vacak időszakok, de valahogy mindig átvészeljük, mert a kapcsolatunk legfontosabb alapja, hogy szeretjük egymást. Ezért, ha kell, képesek vagyunk kompromisszumot kötni, elfogadni egymás igényeit. Hoszszú távú, harmonikus kapcsolatban szerintem el kell engedni az önzést, és még inkább így van ez, amikor megszületnek a közös gyerekek. Szonja és Matyi születése után tanultam meg igazán, hogy nem én vagyok a világ közepe, és ez így van jól. Ettől függetlenül úgy gondolom, egy családot egyben tartani és egészséges lelkű gyerekeket nevelni kőkemény meló” – vélekedik Antónia, akinek már csak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány miatt is tele a nyara munkával. Ettől függetlenül alig várja, hogy eltölthessen egy hetet a családjával a Balatonnál.
Kamaszként gyakran lógott a suliból
Ki hinné, de Antónia sem volt mindig szabálykövető.
„Tizenhét éves voltam és lógtam a gimiből, ahogy csak tudtam – emlékszik nevetve. – Természetesen a szüleim mit sem sejtettek az egészről, az osztályfőnök pedig volt annyira jó fej, hogy év vége felé leültetett, és megkért, hogy most már szedjem össze magam. Ez meg is történt, de az év végi eredményem olyan rossz lett, hogy később emiatt nem vett ek fel arra a főiskolára, ahová akkor menni szerettem volna. Persze semmi nincs véletlenül! Ha akkor az sikerül, ma talán nem lennék híradós. Úgyhogy nem bánok semmit sem.”
(Kiemelt kép: Fülöp Dániel)
