Címlapsztori Sztár

Váratlanul ment el Kaszás Géza édesapja: „Nem értettem, miért történik”

A színész édesapjának halála váratlanul érte a családot. Jó fizikumú férfi volt, idős korában is rendszeresen tornázott.

A cikk eredetileg 2014-ben jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a színészt, mit tesz másként vagy éppen ugyanúgy, mint édesapja, Kaszás Imre az ő korában.

„Apám kiváló fizikumú, kemény, férfias jelenség volt. Nálam jóval nagyobb erejű, teherbírású.”

Pilótaképzőbe járt

„Édesapám szegény körülmények közt, tanyán nőtt fel. Jó fizikumú, ügyes, talpraesett gyerek lévén hamar kitűnt a környezetéből, kiemelték. Eljutott egy pilótaképző iskolába, »ludovikás« lett. Abban az időben pilótának lenni komoly rangnak számított, az elithez tartoztak.”

Felemelt hang

„Előfordul, hogy azokat a szavakat és hangsúlyokat használom, amiket régen az apám velem szemben. Ez főleg akkor nyilvánul meg, amikor a gyerekeim valami butaságot próbálnak elkövetni.”

Váratlanul ment el

„Már meglett férfi voltam, mikor apám 68 évesen – egy vérrög következtében – váratlanul elment. Nem értettem, miért történik, hiszen mind szellemileg, mind fizikailag hihetetlen frissességnek örvendett, esténként tornázott.”

Kaszás Géza édesapja a házaspár mögött áll

„A szüleim szép házasságát kerestem”

„A párválasztással úgy voltam, hogy sokáig nem kerestem az igazit, úgy volt jó, ahogy volt. Láttam a szüleim csodálatos házasságát, és én is olyanra vágytam. Szerencsére megtaláltam Zsuzskát. Hiszem, hogy az első és egyetlen házasságomban élek. Két gyerekünk született: Nimród 7 éves, Lilla most 4 esztendős.”

„Orvosnak szánt”

„Apám biztos megélhetést szeretett volna a számomra, orvosnak, ügyvédnek szánt. Jelentkezésem a színművészetire igazi ellenállást váltott ki a családban. Apám nem örült, hogy az agráriskola után újabb négy év főiskola következik az életemben. De szerencsére csak addig haragudott, amíg fel nem vettek, utána már nagyon büszke volt rám.”

„Ő is lovagolt”

„Megmagyarázhatatlan lelki kötődésem van a lovakhoz. Apukám is lovagolt, mégsem őáltala van ez a kapocs. Sosem tanultam lovagolni, nálam ez ösztönből jött. Tizenévesen felültem a lóra, és ügetés helyett rögtön vágtázni akartam! A szakmában rajtam maradt, hogy jól lovaglok, és ezt a tudásomat filmekben is kamatoztattam.”

Hegedűt készített

„Apám ügyes kezű volt: 12 évesen már gyönyörű hegedűket készített. Később egy komoly, faltól-falig polcrendszert épített édesanyám kérésére. Egy polcot még én is összerakok, de ezt a képességét sajnos csak bizonyos szintig örököltem.”

Jó géneket örökölt

„A termetem, a 190 centi feletti magasságom, a fizimiskám, a külső jegyek mind-mind az édesapámé. Már többen megdicsértek, hogy jó géneket örököltem tőle. 56 éves vagyok, de ezt sokan nem mondanák meg.”

Fotó: archív

Címkék: