Címlapsztori Sztár

Béres Anett és Sáfrány Emese, az Ázsia Expressz győztesei: Szerelemért fohászkodtak a tajvani kolostorokban

Először fordult elő az Ázsia Expressz történetében, hogy egy hölgypáros győzött. A barátnők még most is alig hiszik el, hogy ők lettek a befutók, pedig a nyeremény nagy részét már el is költötték.

Hat hetet töltöttek távol a családjuktól Ázsiában, de ha újrakezdhetnék, most azonnal útnak indulnának. „A kalandreality alatt rengeteg dolog történt velünk, ami egy életre elegendő élményt ad – mondja Emese. – Látni a mélyszegénységet, elviselni a fülledt hőséget, ugyanakkor nagyon kedves és önzetlen emberekkel találkoztunk, akik egy-egy éjszakára befogadtak az otthonukba, vagy felvettek az autójukba, és ingyen elvittek minket egyik városból a másikba. Olyan intenzív volt ez a verseny, hogy amikor hazajöttünk, szinte nem találtam a helyemet, szürkének tűntek a hétköznapok.”

Emese volt az erős, Anett a kitartó

„Ezt én is megerősítem – veszi át a szót Anett. – Ázsiában csaknem minden percünk be volt osztva, hajtott minket az adrenalin és a versenyszellem. Idő kellett, mire itthon újra visszaálltam a megszokott ritmusba.” A barátnők azt mondják, Mikes Anna és Krausz Gábor méltó ellenfelük volt a döntőben, és nagyon boldogok, hogy a kezdeti hátrányukat győzelemmé sikerült konvertálniuk.

„Talán emlékeznek a tévénézők, hogy a legelső adásban mi egy nehézkesen irányítható tutajon értük el a lakatlan szigetet, miközben Annáék motorcsónakkal mehettek a célpontra. A műsorban bebizonyítottuk, hogy vagány csajok vagyunk, nem futamodtunk meg a nehéz feladatok elől, férfi segítség nélkül is helytálltunk. Emese volt az erős, én pedig a kitartó” – véli Anett. A barátnők úgy gondolják, a győzelmükhöz az is hozzájárult, hogy nem volt köztük feszültség, mindent meg tudtak beszélni egymással. „Az utazás alatt nem untuk meg egymást, és a verseny után is barátnők maradtunk. Amióta hazajöttünk, mindennap többször beszélünk telefonon, szinte olyanok vagyunk már, mint egy ikerpár” – mondják.

Jólesett nekik a forró fürdő

A kalandreality alatt a tisztálkodás nem volt mindig egyszerű. Sokszor csak egy-két kancsó víz állt rendelkezésre lefekvés előtt. „Nagyon jólesett hazajönni, és egy kád forró fürdőt venni a saját fürdőszobámban. Végre ismét tisztának éreztem magam” – mesélte Emese.

Az üzleti életben is sikeresek

A győztesnek 15 millió forint járt, de ehhez még hozzájött az az egy-egy millió forint, amit a két joker játékért kaptak, összesen tehát bruttó 17 millió­val lettek gazdagabbak. Ezt osztották kétfelé. „Van egy fogyasztószalonom, ahová új gépeket vettem. És egy szegény családnak – akiket régóta támogatok – félmillió forintot adtam” – árulja el Anett. Emese is a vállalkozását fejlesztette.

„Légtornász eszközöket és kiegészítőket forgalmazó webáruházam van, feltöltöttem az árukészletet, én már felkészültem a karácsonyi rohamra. Ötszázezer forintot pedig átutaltam egy olyan alapítványnak, amely hátrányos helyzetű egyedülálló szülőket támogat. Egy őszi nyaralás azért még belefér: Anett-tel és Laky Zsuzsival Spanyolországba utazunk. Zsuzsit és a férjét, Gusztit nagyon szeretjük, a verseny alatt is korrektek voltak velünk. De Gusztit most itthon hagyjuk, és csak mi hárman, lányok vakációzunk.”

Nagyon nehéz ismerkedniük

Talán Anett és Emese a spanyolországi nyaraláson megtalálják a párjukat is, mert itthon ez sehogy sem jön össze nekik. „Elárulok valamit, amikor Tajvanon versenyeztünk, és bementünk egy kolostorba, mindig Buddhához fohászkodtam, hogy küldjön már nekem egy olyan férfit, akibe szerelmes leszek, mert nekem ez nehezebben megy” – meséli Anett. A 43 éves szépség másfél éve szingli, és fogalma sincs, hol találhatna rá a nagy ő.

„Szerintem ott a probléma, hogy a negyvenes-ötvenes pasik harmincas vagy még fiatalabb nőkre vágynak.”

A 36 éves Emese is hasonló cipőben jár. A hároméves kisfiát, Nolent egyedülálló anyukaként neveli.

„Próbálok ismerkedni, de úgy látom, sok a komolytalan férfi. Hosszú távú kapcsolatban gondolkodom, az én időmet már ne rabolja senki. Ha találnék egy megbízható embert, az esküvő sem lenne ellenemre. Ígérem, szólok, ha megérkezik a herceg fehér lovon” – teszi hozzá viccesen. Anett pedig azt mondja: jöhetne a herceg bátyja is, csak ne lakjon az anyjával! „A mama kedvence típust kerülöm. Olyan férfire vágyom, aki céltudatos, mint én.”

Kész csoda, hogy végigcsinálta a versenyt

Anett két éve még alig tudott járni: a teaszeánszos balesetben a gerince olyan súlyosan megsérült, hogy több operációt hajtottak végre a hátán és a lábán. Fél évig ágyban feküdt, később mankóval közlekedett. „Az orvosok sem biztattak, azt hitték, életem végéig sántítani fogok. Kész csoda, hogy ilyen szépen felépültem, gond nélkül végigcsináltam a versenyt.”

Fotó: Trenka Attila, TV2, privát