Családjának a mai napig hiányoznak a nagyszülők, gyakran idézik fel az énekes kedvenc mondásait és az együtt töltött boldog pillanatokat. Unokája, Marci a zenei pályán is követi a legendás sztárt.
„Amikor a Papára gondolok, először mindig az jut eszembe, mennyire mosolygós és jókedélyű ember volt. Szerette az életet és a közönségét, szinte az utolsó pillanatig koncertezett. Halála előtt néhány órával még azzal foglalatoskodott, hogy feltöltse a fellépéséről készült fényképeket az internetre. Nagyon elhivatott volt, sokszor lefoglalták a teendői és a közönségével való kapcsolattartás. Rengeteget volt úton, fellépései gyakran éjszakába nyúltak, hétvégén is ritkán volt otthon, de amikor velünk volt, csak ránk figyelt. Minden perc, amit együtt töltöttünk, vidám és emlékezetes maradt” – meséli Marci.
Együtt is fellépett az unokáival
Az énekes rajongásig szerette az unokáit, Marcit, Olíviát és Zsoltit, akik a nyarakat a balatonfűzfői házukban töltötték.
„A testvéreimmel néha azzal leptük meg, hogy hajnalig ébren vártuk, míg hazaért a koncertjéről. Nagy volt az öröm, amikor meglátott minket, hiába volt fáradt, mindig szakított időt ránk. Nyaralni is nagyon szerettünk a Papáéknál, együtt medencéztünk, dinnyét ettünk, fagyiztunk és sokat énekeltünk, de cirkuszba és vidámparkba is gyakran ellátogattunk. Sokszor mutatott kiadatlan dalokat vagy már megjelent számok alapzenéjét. Akkoriban kezdtem igazán érdeklődni a hivatása iránt, hiába voltam kicsi, megkértem, hogy hallgathassam, amikor próbált” – árulja el Marci, aki már kisgyerekként tudta, hogy szeretne nagypapája nyomdokaiba lépni.
„Közösen is felléptünk, amire mindig szívesen gondolok vissza: kilencéves voltam, amikor a Papa először felkért engem és a húgomat, Livit, hogy énekeljünk vele. Először ketten énekelték el az Állatkerti séta című dalt, de aztán nekem is megjött a kedvem. Onnantól kezdve, minden évben együtt álltunk a színpadon.
Fellépés közben is megvolt az összhang köztünk, jól megértettük egymást. Mindig örült, ha együtt énekeltünk.
Sosem felejtett el megdicsérni minket, látszott rajta, hogy büszke ránk, ami sokat jelentett nekem. Gyakran hallottam az ismerőseitől és a rajongóitól, mennyire hasonlítok rá. Az utódjának neveztek, ami mindig jóleső érzés, hiszen nagyon büszke vagyok rá.”
Tanácsaival sokat segített
A zenész fontos útravalót adott unokájának, amit Marci a mai napig hasznosít.
„Ugyan követem a zenei pályán, de más stílusban dolgozom. Akadnak, akik szerint nem azt képviselem, ami az elvárt lenne, de jobban magaménak érzem a saját generációm hangzásvilágát. Nagyon szeretem a zenei szakmát, és a Papa nagy példakép számomra. Szeretném megközelíteni azt, amit elért. A karrierem kezdetén mindig arra gondoltam, mielőtt színpadra léptem, vajon ő mit csinálna, és próbáltam átadni azt a pozitív életszemléletet, amit tőle tanultam. A tanácsai a mai napig eszembe jutnak, sok mindent tanultam tőle, például azt, hogy sosem szabad feladni, de azt is neki köszönhetem, hogy legyőztem a lámpalázam. Az első pianínómat tízévesen tőle kaptam, majd magamtól tanultam meg játszani rajta, ennek is szerepe volt abban, hogy a zenei pályát válasszam.
Abban is nagyon hasonlítunk, hogy mindketten a tökéletesre törekszünk és makacsul ragaszkodunk az elképzelésünkhöz”
– mondja a fiatal zenész. A külsőségeket tekintve sem esett messze az alma a fájától. „Az arcberendezésem és a természetes hajszínem is éppolyan, mint az övé, viszont a testalkatunk különbözik: a fiatalkori fotóit elnézve most már két fejjel lennék magasabb nála.”
Mondatai szállóigévé váltak
Nem telik úgy el közös családi ebéd, hogy ne emlegetnék Aradszky Lászlót.
„Vannak szállóigék a családban, a Papa vicces mondásait gyakran felidézzük, amikor együtt vagyunk. Sokszor gondolkodunk azon, vajon most mit mondana, és hogyan reagálna különböző szituációkban. Mindig azzal viccelődött, hogy ő a legszebb a házban. Nagyon hiányzik, olyan hirtelen ért mindenkit a halála, hogy nem lehetett rá felkészülni. Egyszer azt mondta, hogy semmit nem szabad biztosra venni, mert az életben semmi sem garantált, még az sem, hogy itt van velem, hiszen bármi történhet. Ma már tudom, mit jelent ez” – meséli Marci, aki szüleivel és testvéreivel a Szent István-bazilika altemplomában gyakran látogatja nagypapája és nagymamája urnáját.
„Ez mindig közös családi program, de otthon, amikor egyedül vagyok, sokszor hallgatom bakeliten a Papa dalait. Nagy űrt hagytak maguk után a nagymamámmal, de szomorúság helyett igyekszünk a jó emlékekre gondolni, és úgy élni az életünket, hogy büszkék legyenek ránk. A Papa után megmaradtak a relikviák, a díjai a polcaimon és a szekrényemen, arany- és platinalemezei pedig a falamat díszítik.”
Új albuma jelent meg
Marci két éve az X-Faktorban is szerepelt, azóta Szkym művésznéven építi a karrierjét. A napokban jelent meg az új albumuk. Végzős gimnazistaként hangmérnöki vonalon szeretne továbbtanulni.
Fotó: Olajos Piroska, Trenka Attila
