Ulrike Folkerts: Nyíltan vállalja másságát
A 63 éves színésznő Lena Odenthal felügyelőnőként 1989 óta része a sorozatnak. Folkerts színházban és a televízióban egyaránt aktív ma is. Nyíltan vállalta, hogy a saját neméhez vonzódik, Katharina Schnitzler művésszel él, akivel 2008-ban megjelentették a Glück gefunden, vagyis a Boldogságot találtunk című könyvüket. Élettársával egyesületet is alapítottak, amelyben a hátrányos helyzetű gyermekek kulturális támogatásáért dolgoznak. A médiában hobbisportolóként is szerepelt: úszóváltóban több érmet is szerzett.
Manfred Krug: Fiatal színésznővel lépett félre
Az NDK-ból emigrált színész jazzénekesként is aktív volt. Pedagógus feleségétől három gyermeke született, egyik lányuk ismert énekesnő lett. 2002-ben a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy Krugnak házasságon kívül született egy lánya, egy nála jóval fiatalabb színésznővel folytatott viszonyából. A botrányt túlélte a házassága, a színész 2016-ban, 79 éves korában hunyt el Berlinben, a családja körében.
Götz George: A legnépszerűbb nyomozó
A mogorva, nagyokat káromkodó, bajszos Schimanski felügyelő a sorozat legnépszerűbb karaktere volt. Ikonikus bézs dzsekije pedig éppoly legendássá vált, mint Columbo ballonkabátja. 1981 és 1991 között 29 bűnesetet oldott meg, majd a karakter sikere miatt önálló spin-off sorozatot is kapott. George először Loni von Friedl osztrák színésznővel élt házasságban, akitől lánya született. 1998-tól Marika Ullrich hamburgi újságírónő volt a társa, akit 16 év együttélés után, már súlyos betegen, két évvel a halála előtt feleségül vett. 77 éves korában, Hamburgban hunyt el.
Klaus Schwarzkopf: Megbecsült színpadi színész
1971 és 1978 között alakította Finke főfelügyelőt. A sorozat után színházban és televíziós produkciókban dolgozott tovább, de már egészségi problémákkal küzdött. Nem házasodott meg, 1991-ben hunyt el AIDS-ben.
Eberhard Feik: Megállt a szíve a forgatáson
A nagy bajszú főfelügyelőt alakító színész erős dohányos volt, napi három doboz cigarettát szívott, míg 1987-ben a forgatáson szívrohamot nem kapott. Ezt követően abbahagyta a dohányzást, és elkezdett kerékpározni. Feleségét, Annelie Wagnert egy színházban ismerte meg, ahol mindketten játszottak, házasságukból két lányuk született. 1994-ben egy kerékpártúrán hunyt el egy újabb szívroham következtében.
Sabine Postel: Férje korán elhunyt
Tavaly ünnepelte 70. születésnapját az Inga Lürsent megformáló színésznő. Postel a Tetthely után is aktív maradt, főként televíziós filmekben és színházban szerepelt. Otto Riewoldt irodalomtudós és újságíró házastársa volt a férfi 2003-ban bekövetkezett haláláig. A párnak egy fia született, aki az angliai Westminster Egyetemen tanult rendezést. 2012-ben a színésznő összejött Christian Meckel üzletvezetővel, aki tizennégy évvel volt fiatalabb nála. Sokáig távkapcsolatban éltek, de végül három év után a szakítást mellett döntöttek. A színésznő jelenleg Kölnben él.


Házasságtörés, szívroham, botrányok: tudod, mi lett a Tetthely sorozat szereplőivel?






Ez is érdekelhet: Cserfes kislányból lett gyönyörű nő Karsai Veronika: „A mai napig emlékeznek rám a Csepke sorozatból”
Gustl Bayrhammer: Orvosa tanácsára vett vissza
A tacskójával élő müncheni nyomozó megformálója több mint 30 évvel a halála után is élénken él az emberek emlékezetében mint az egyik legnagyobb bajor színész. A Tetthely sorozat után a népszerű Pumukli című gyerekműsorban Éder mesterként vált a kicsik kedvencévé. Erős dohányos volt, emiatt szívroham érte egy színházi előadás kellős közepén. Orvosai tanácsára leszokott, lefogyott, és visszavett a munkából is. Végül 1993-ban, 71 éves korában álmában hunyt el szívroham következtében. Felesége tíz évvel élte túl.
Hansjörg Felmy: Kétszer házasodott
Az esseni nyomozó megformálója a sorozat után fokozatosan visszavonult a filmezéstől, inkább szinkronszínészként dolgozott. Első felesége Elfriede Rückert volt, akivel nem volt közös gyermekük, viszont az asszony az előző kapcsolatából született fiát, Marcelt hozta a házasságba. Válásuk után Felmy 1986-ban feleségül vette Claudia Wedekindot, aki hosszú éveken át társa és kollégája volt. Idősebb korában csontritkulással, Parkinson-kórral küzdött, 2007-ben echingi otthonában hunyt el.
Peter Sodann: Elnök akart lenni
A színész komolyan politizált, az NDK-ban a börtönt is megjárta emiatt. A sorozat után a német elnökválasztáson is indult. A rajongók véleménye emiatt megoszlott róla: volt, aki csodálta, de sokan elfordultak tőle. Első házasságából négy gyermeke született, egyik fia, Franz a szászországi tartományi parlament képviselője. Második házasságát 1995-ben kötötte, Cornelia Brennerrel a haláláig együtt élt.
Ez is érdekelhet: Thuróczy Szabolcs ritkán látott fiával játszik együtt az RTL új sorozatában
Fotó: Getty images, Profimedia