Jóban van az első férjével
A neve persze nemcsak ezért cseng ismerősen, a legtöbben még ma sem csak azért súgnak össze a háta mögött, mert feltűnően csinos, hanem azért is, mert ő Szellő Istvánnak, az RTL Híradósának első felesége.
„Voltak ezzel kapcsolatban egész meglepő szituációk is az elmúlt több mint két és fél évtized alatt. Például amikor a fülembe jutott, hogy a balatoni nyaralónknál az utcabeliek még mindig így emlegetnek. Akkor már harmadik éve töltöttük ott a nyaraink egy részét a családdal, a mostani férjemmel, akivel 26 éve, épp a válóperem utolsó napján ismerkedtem meg – mesélte a Storynak.
– Azóta született egy lányunk, Nóra, ő pszichológiát tanul. De Istvánnal is jóban vagyunk, segítjük egymást és a fiunkat, Andrást, aki ügyvéd és szakvizsgára készül. A pozitív életszemléletben hiszek, abban, hogy a lelkünk állapota kihat a külsőnkre is, és én nem hurcolok múltbeli sérelmeket.”
Ez is érdekelhet: Lehet még tartós a kapcsolatuk? Gubík Ági és Szellő István 12 hónapig járt külön utakon

Második esély
Dalma ezt nem is annyira az első házassága sikertelenségére érti, sokkal inkább mostani modellkarierrjére, amit második esélyként fog fel.
„Ami fiatal koromban sérelem volt, azt a mostani sikereimen keresztül fel tudom oldani. Az életben igenis fontos a tapasztalás, hogy tanulni tudjunk a hibáinkból. Én a rendszerváltás idején lettem ismert, egy évvel a vasfüggöny leomlása után óriási lehetőségnek számított, hogy modellként nyugati országokba utazhattam. Az életem így vett gyökeres fordulatot, és egy addig ismerős utat hagytam el az ismeretlenért. Nem bántam meg, sok jó élmény ért, de azt se felejtem el, hogy az a bizonyos kelet-európai bélyeg még hosszan meghatározta az életemet. Volt egy kiszolgáltatottabb, keményebb időszak az életemben, és ezt a rólam készült gyönyörű fotók sem tudják elfeledtetni. Ma is jól emlékszem rá, hogy én még úgy utaztam első osztályon a repülőn, hogy a pezsgőt sem mertem elfogadni, mert fogalmam sem volt, fizetni kell-e majd érte – idézte fel az élményt a magazinnak.
– Nem volt tapasztalatom, és nem is segített ebben senki. Csak ámulva néztem a lányokat, akiknek már volt bankkártyájuk, én meg azt sem tudtam soha előre, hogy menynyi pénzt kapok majd a munkámért.”
A teljes interjút az eheti Story magazinban tudod elolvasni.
FOTÓK: BIRTON SZABOLCS, TRENKA ATTILA, HFDA DARKROOM PRODUCTIONS, ARCHÍV (5)