Sztár

Több üvöltés, több szeretet: a farkasok jelentősége ihlette meg Endrei Juditot

A filmekben, könyvekben – gondoljunk csak Jókai: Kőszívű ember fiai című regényére – veszélyesnek, sőt gonosznak ábrázolják a farkasokat. Talán az ilyen történetek miatt is alakult ki bennünk az alaptalan félelem. Összegyűjtöttem néhány érdekességet ezekről a fantasztikus vadállatokról.

Kezdjük azzal, hogy a farkas vadásztehetsége, társas viselkedése és kommunikációja az állatvilágban az egyik legfejlettebb. Falkákban élnek, általában öten-hatan-nyolcan. Az alfapár áll a falka élén, ám kettejük közül is az alfahím a mindenkori vezető és döntéshozó. A falkatagok szorosan kötődnek egymáshoz. Megfigyelték azt is, hogy egy tag elvesztésekor a falka minden egyedének kortizolszintje megemelkedik a magas szintű stressz hatására. Igen erőteljesen territoriális állatok, akiknek a területe általában sokkal nagyobb, mint ami a túlélésükhöz szükséges lenne.

Több üvöltés, több szeretet

Erre azért van szükség, hogy mindig legyen elég élelmük. Hangok, testbeszéd, illat, érintés és ízlelés segítségével kommunikálnak. A jellegzetes farkasüvöltés, amelyet régi hiedelmek a hold állásához kötöttek, valójában arra szolgál, hogy összehívják a falkát vadászat előtt és után, vagy riasztást adjanak le. Kutatás bizonyítja, hogy a farkasok többet üvöltenek azokkal a falkatársukkal, amelyek közelebb állnak hozzájuk.

Híresen hűséges állatok, a farkaspár egy életre együtt marad, és közösen nevelik a kölykeiket.

Ha az egyik elpusztul, a másik gyakran sokáig egyedül marad, mielőtt új párt keresne. Van testbeszédük, a domináns farkasokat lassú és megfontolt mozgásuk jellemzi, míg az alárendeltek meggörnyednek, bundájukat lesimítják, fülüket és farkukat leengedik.

Végül egy történet. Amikor visszatelepítették a Yellowstone Nemzeti Parkba a farkasokat, az nagy változásokat hozott a tájban. A nagy növényevők távol maradtak a veszélyes területektől, ami lehetővé tette, hogy a zsenge növényekből facsemeték, majd fák alakuljanak ki a folyópartokon, amik így megakadályozták, hogy az áradások új medreket vájjanak ki. A fák növekedésével megérkeztek a rovarok és a madarak is. Ebből is látható, hogy a kulcsfontosságú fajoknak milyen óriási jelentőségük van, és mindent meg kell tennünk, hogy megőrizzük őket.

Szeretettel: Judit

Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.