Címlapsztori Sztár

A párterápia sem mentette meg Stohl András házasságát: kiderült, ez lehet a válás valódi oka

Noha szeretik egymást, hosszas őrlődés után mégis úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják tovább az életüket. Stohl András mozaikcsaládja ezáltal még tovább bővül.
stohl andrás és stohl vica

Szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent Stohl András és 19 évvel fiatalabb Stohl Vica, a Gödöllőtől nem messze található Domonyvölgyben, egy fűzfa alatt – emlékeztet a Best magazin. Akkor úgy tűnt, a színész-műsorvezető Vica mellett végre révbe ért, és boldogságuk örökre szól.

Két évvel később szerelmük gyümölcse, kislányuk, Bella Julianna is megérkezett, Stohl pedig immáron ötszörös édesapa lett. Ám hiába minden, ez sem bizonyult elegendőnek a tartós boldogsághoz, az 58 éves színész múlt héten közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt. Új fejezetről, közös döntésről, múlhatatlan szeretetről írt, amit az sem ír felül, hogy innentől nem egy fedél alatt élnek. Annak, hogy valami nincs rendben köztük, már voltak jelei. Míg Vica korábban a legtöbb TV2-es produkcióra elkísérte a színészt, tavaly ősz óta, a Dancing with the Stars adásai óta nem látták őt arrafelé sem.

Ő tényleg a másik felem. Ötvenéves koromra sikerült egy olyan párt találnom, akivel azt gondolom, hogy teljes az életem. Olyan mértékben társak és partnerek vagyunk, ami engem erősít és reptet. Olyan magabiztosságot érzek mellette és vele, amilyet talán addig még sosem. Sokat tanulok tőle, pedig tizennyolc évvel fiatalabb nálam. Annyi életbölcsesség és szeretet van benne, ami nekem óriási segítség. Ennek egy részét biztosan otthonról hozta, mert az édesanyja és az édesapja még mindig együtt vannak, és a mai napig szeretik egymást.

Vicának áldott a természete és borzasztó kedves a modora, hihetetlenül ért az emberekhez.

Az empatikus készségének köszönhetően nagyon hamar megtalálja a közös hangot az emberekkel, így a gyerekeimmel is villámgyorsan jóban lett.” – mondta korábban a színész a Meglepetés magazinnak.

Ez is érdekelhet:

Mi vezetett Stohl András válásához?

A válás konkrét okáról azonban egyik fél sem beszélt pontosan, ám színészkörökben azt pletykálják, bármennyire is tűnt úgy, hogy Stohl az utóbbi időben végre tényleg révbe ért és az 5. X-et is betöltve lehiggadt, nyughatatlanságán sem a kor sem Vica nem tudott változtatni.

„Nem szépítek, rohadt nehéz egy kapcsolatot működtetni. Főleg hosszú éveken át. Bele kell tenni a munkát. Nem vagyunk kivételek, ugyanúgy küzdünk nehézségekkel, mint bármelyik más házaspár. De nagyon sokat kommunikálunk, ami mindig előre, a megoldás felé visz bennünket” – nyilatkozta a Bestnek Vica még tavaly nyáron. Akkor azzal zárta gondolatait, hogy a férje szerinte az fajta férfi, aki az idő előre haladtával egyre inkább nyugodt, családapa típussá válik.

Stohl Andrást azonban – ahogy a sztárvilág aprajanagyját – mindig is körüllengték a nyughatatlanságáról szóló pletykák. De míg korábban a 12. év volt nála a kritikus – az első feleségével és Ancsikával is ennyi idő után szakított –, most úgy tűnik, kapcsolata Vicával korábban véget ért. A Best úgy tudja, Stohlék párterápiával is próbálkoztak, de mindhiába. 11 év után külön folytatják az életüket…

Mindenben kikérte a véleményét

András és Vica még 2015-ben ismerkedtek meg. A tanítónőként végzett, a művészetek iránt fogékony, ám a vendéglátásban dolgozó fiatal vidéki lány épp a Centrál Színház büféjében dolgozott, ott kezdtek beszélgetni. Szerelmük óriási médiaérdeklődést váltott ki, hiszen az akkor 48 éves színművésznek két kapcsolatából már négy gyermeke volt. Stohl több interjúban elmondta, hogy a fiatal lány mellett mennyire megváltozott. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb emberré vált, és nincs olyan dolog, amelyben ne kérné ki kedvese véleményét.

További részletekért keresd a Best magazint az újságárusoknál.

Fotó: Birton Szabolcs