Azonban nem mindenki van ezzel így. Az utánam állók közül néhányan – leginkább az idősebbek – elkezdték mondogatni, mi az ördögöt csinálok ott. Miért tartom fel a sort? Miért nem figyelek arra, hogy idősebbek is várnak? Végül úgy döntöttem, eljövök, összeszedtem a dolgaimat, és leforrázva elkullogtam.
Bevallom, rosszulesett, és még órák múlva is azon gondolkodtam, miért váltunk ennyire türelmetlenné.
Hiszen ugyanezt tapasztalom a közlekedésben, a boltban és még sok más helyen. És ha csak rövid időre is, de képes teljesen elrontani a hangulatunkat. Lehet, hogy az ok a mai világunkban keresendő? Hiszen megszoktuk, hogy egy gombnyomással bármit megrendelhetünk, és akár már másnap kézhez kapjuk.
Amikor írunk egy e-mailt vagy sms-t, és nincs azonnal válasz, rögtön bosszankodni kezdünk. Mintha az „azonnal” lenne az új varázsszó, a lassúság pedig a kudarcot jelentené. Pedig régen természetes volt, hogy napokat, heteket vártunk egy-egy levélre.
De miért vagyunk ennyire türelmetlenek?
Talán, mert a várakozást – amikor nem történik semmi, nem mi irányítunk – elvesztegetett időnek érezzük. Pedig ha jól belegondolunk, a türelmetlenségnek van jó oldala is. Sokszor hajt előre, cselekvésre ösztönöz. Nélküle talán sosem vágnánk bele új dolgokba, nem keresnénk gyors megoldásokat.
Néha éppen a türelmetlenség az, ami kiemel a megszokottból, és elindít valami új felé. Mint sok mindenben, itt is az egyensúly megteremtésén van a hangsúly. Hogyan maradhatunk lendületesek, miközben megtanuljuk elfogadni, hogy nem minden jön azonnal? Segíthet, ha néha megengedjük magunknak, hogy ne csak a célt nézzük, hanem az odavezető utat is. A várakozás lehetőség is lehet: megfigyelni, megpihenni, észrevenni valamit, ami mellett egyébként elszaladnánk.
Önök is ismerik a közmondást: a türelem rózsát terem.
Én hozzáteszem, a türelmetlenség is terem – gyakran bosszúságot, néha viszont lendületet. Türelmesen (!) döntsük el, melyik oldalát erősítjük.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.
Ez is érdekelhet
Fotó: archív
