Címlapsztori Sztár

Volt ATV-s ülhet Gönczi helyére a Tényekben: nagy elégtétel lenne számára a visszatérés

Gajdos Tamást tartják a legesélyesebbnek, aki húzónévként segédkezhet a romokban lévő Tények helyett egy új hírműsort felépíteni a TV2-nél.

Nem először merül fel a sajtóban Gajdos Tamás neve, mint olyan esélyesé, aki húzónévként Gönczi Gábort válthatja a megújuló Tényekben. Most a Story magazin írt róla és az egykori TV2-est is megkérdezték, hogy ő hogyan látja az esélyeit.

Elégtétel lenne számára a visszatérés a kirúgása után

Komoly elégtétel lehetne számára a visszatérés, hiszen alapító tagja volt az 1997-ben indult TV2-nek, és 2002-es menesztéséig a Tények egyik arca volt.

„Már az első évben vezethettem a Jó reggelt, Magyarország!-ot és a Magyar Televízió képernyőjéről a TV2-re átköltöztetett Szerencsekereket is. Szépen hoztuk a nézettségi adatokat, a hét órakor kezdődő Tényeket többmilliós nézőközönség követte.

Hatalmas öröm volt, amikor én is oda kerültem”

– mondta a Storynak.

Gajdost akkoriban a Szerencsekerékben Vízy András váltotta, ő pedig megkapta minden idők legnagyobb nyereményeivel kecsegtető vetélkedős műsorát, a Százmilliót.

„Aztán alig fél évvel később már Pálffy István és Stahl Judit mellett ültem. Felváltva mondtuk a sporthíreket Csisztu Zsuzsával egészen a 2002-es vezetőváltásig. El kellett fogadnunk, hogy anyagi alapon indokolt volt a sportrovat megszűntetése, és bár akkor szomorú voltam, hiszen hirtelen munka nélkül maradtam, utólag nem lehetek ezért elég hálás” – fogalmazott.

A TV2 után jobban ment a karrierje

Az azt követő időszak hozta meg számára az igazi szakmai kibontakozást, ami kellően megalapozta, hogy az ATV Híradójába került.

„Most, harminc év után pedig igazán kecsegtető már maga a gondolat is, hogy a megújulási folyamat indulásánál ismét szóba került a nevem.

Azokhoz az alapokhoz visszatérni, remélhetőleg hasonlóan jó szakembergárdával, mint ami 1997-ben még jellemezte a Tényeket, igencsak lenne kedvem. Hiszek az objektív híradózásban” – mondta.

Az interjú további részleteit elolvashatod a Story magazinban, ahol Tamás arról is mesél, hogyan tölti a nyarat a családjával. Keresd az újságárusoknál!

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK