A jól időzített és szép bocsánatkérés sokféle problémára, sérelemre jelent gyógyírt. Annak a jele, hogy vállaljuk a felelősséget a hibánkért, és tiszteljük annyira a partnerünket, hogy kifejezzük a sajnálatunkat – állítja dr. Harriet Lerner amerikai pszichológus Why Won’t You Apologize? (Miért nem kérsz bocsánatot?) című könyvében.
A szerző azt is elismeri, hogy legtöbbször nehezen tesszük meg ezt a lépést. Sőt, sokszor az is bonyolítja a helyzetet, hogy egyáltalán hibának érezzük-e azt, amivel a másiknak gondot okoztunk. De ha már összeszedtük a bátorságunkat ahhoz, hogy a másik megbocsátását kérjük, érdemes elkerülni a leggyakoribb csapdákat.
A „de” szócska átka
Ez a rövid szó és a hozzá tartozó magyarázat azonnal elveszi a bocsánatkérés erejét. A „sajnálom, hogy késtem, de feltartottak” nem ugyanaz, mint az egyszerű „sajnálom”. Sokkal inkább magyarázkodásnak hangzik – jobban venné ki magát, ha egyszerűen felelősséget vállalnánk a késésért.
Egy megfelelő pillanatban majd elmondhatjuk az okot is (még jobb lett volna, ha időben telefonálunk a többieknek, jelezve a várható fennakadást), de ne gyengítsük a bocsánatkérést azonnal a kifogások keresésével – javasolja Harriet Lerner.
„Sajnálom, ha így érzed”
Nem a másik a hibás azért, mert rosszulesett neki valami, amit tettünk. Épp ezért felesleges áldozati pozícióba helyezkedni, még akkor is, ha egyébként nem akartunk rosszat. A tettünkért vállaljunk felelősséget, és ne a másik érzéseit akarjuk megváltoztatni.
Jobb, ha inkább valamilyen kárpótlást kínálunk fel – ha például elfelejtettük egy barátunk születésnapját, megkérdezhetjük, jóvá tehetjük-e a feledékenységünket egy közös kávézással, sütivel. Ugyanilyen rossz ötlet, ha egy érintett csoporttól – mondjuk, a közösségi oldalunkon – a „ha valakit esetleg megbántottam, elnézést kérek” kitétellel kérünk bocsánatot.
Ne erőszakoljuk ki a választ!
Az emberi kapcsolat nem egy automata, amelyikbe bedobjuk a bocsánatkérést, és máris minden el van simítva – figyelmeztet a pszichológus.
- Nem biztos, hogy a másik kész erre, néha ki kell várni, amíg tényleg képes megenyhülni.
- Ne várjunk azonnali választ, és ne is üldözzük addig a bocsánatkérésünkkel, amíg kénytelen-kelletlen el nem fogadja azt.
- Tegyük meg, amit a lelkiismeretünk diktál, és aztán bízzuk a másikra, hogyan reagál a gesztusunkra.
- Az sem jó, ha lépten-nyomon mindenért bocsánatot kérünk. Ilyenkor a saját önismeretünket, önbecsülésünket lenne fontos fejleszteni, hogy tudjuk, mi a valódi hiba, és mi az, amiért nem is kellene ostoroznunk magunkat.
Ezeket olvastad már?
Sablonos mondatok helyett
Kapott már valakitől „az okozott kellemetlenségért elnézését és megértését kérjük” sablonválaszt egy panaszlevelére?
Épp ilyen személytelen, és épp ezért hatástalan, ha valamilyen semmitmondó bocsánatkérő szöveggel próbáljuk elrendezni a problémánkat. Persze nagyon kacifántosnak sem kell lenni: ha valóban szívből jön a gesztus, tudni fogjuk, milyen szavakat használjunk.
Mit tegyünk a kritikával?
Amikor valaki kritikával illet, a legtöbbször érzékeny pontra tapint. Ilyenkor sokan nehezen ismerik el, hogy valóban van miért elnézést kérniük. A legnehezebb nyugodtnak maradni a helyzetben, és nem visszavágni, vagy a másik hasonló hibáját felemlegetni. Mégis érdemes pár mély levegőt venni, mielőtt bármit mondanánk. Keressük a beszélgetésben a konfliktus helyett azt, amivel valóban egyet tudunk érteni.
- Ha nincs ilyen, akkor legalább köszönjük meg a másik őszinteségét. Amit valóban a saját felelősségünknek érzünk, azért kérjünk elnézést, ám ha személyeskedve vádolnak, akkor javasoljuk, hogy térjünk vissza inkább a korrekt hangnemhez.
- Ha végképp nem értünk egyet a kritikával, vessük fel, hogy átgondolás után beszéljük meg újra a dolgot.
- Ha nekünk kell valakit bírálnunk, akkor fogjuk rövidre. Ragaszkodjunk a tényekhez, és mondjuk el azt is, hogyan érint ez minket. Nem kell hosszan húzni, vagy áldozati pózt felvenni, helyette inkább javasoljunk megoldásokat. Ne várjuk el a bocsánatkérést, de ha mégis megkapjuk, igyekezzünk elfogadni azt.
Fotó: Adobe Stock
