Az egész pályáját meghatározta egy fiatalon megélt fordulat. Horkai János neve sokak számára ismerős, hiszen arcát vagy hangját mindenki látta vagy hallotta. Habár ritkán jutott neki a főszerep. Élettörténete tehetségről, kitartásról és elszalasztott lehetőségekről szól – írja az Újságmúzeum.
Kivételes tehetsége volt

1924-ben született Keszthelyen. Már fiatalon megtetszett neki a színjátszás, ezért is jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Sikeresen felvették, mivel tehetsége vitathatatlan volt. Nem sokkal ezt követően életre szóló leckét kapott tanárától, Abonyi Géza művész úrtól.
Egy alkalommal ugyanis a Bánk Bán című darabból kiaragadott, ikonikus Tiborc-jelentet kellett eljátszania. A tanár addig ismételtette vele a monológot, amíg valódi érzelmekkel nem tudta megtölteni alakítását. A kimerítő gyakorlat végén hangzott el Horkai számára igen fontos mondat:
„Vegye tudomásul, hogy színésznek lenni szolgálat”
A főiskola elvégzése után leszerződtette a Nemzeti Színház. Ekkor úgy tűnt, fényes pálya áll előtte.
„A pályám gellert kapott”
Az élet közbeszólt: egy súlyos betegség miatt szanatóriumba került egy teljes évre. Ráadásul jelentősen meghízott. Mire visszatért dolgozni, sajnos már nem a hősszerelmes szerepek találták meg. Ahogy később szomorúan ő maga is megfogalmazta: „A pályám gellert kapott fiatalon, alkati okokból én lettem az ügyeletes rossz fiú: kulák, náci tiszt, csendőr.”
Ettől kezdve valóban, többnyire negatív figurákat alakított. Bár ezek a szerepek háttérbe szorultak, mégis vitathatatlan, hogy ő mindig teljes odaadással formálta meg a karaktereket.
Egy előadáson például annyira hiteles volt egy kegyetlen tiszt szerepében, hogy valaki felkiáltott a színpadra:
„Hogy lehet valaki ennyire szemét?”
Még több hírességről olvasnál?
Számos alkotásban láthattuk
Epizódszereplőként egyébként szinte minden jelentős magyar alkotásban feltűnt. Láthatta a közönség többek között:
- A Tenkes kapitánya
- Az egy óra múlva itt vagyok
- Bors
A főszerep azonban sosem érkezett meg az életébe. Még 1985-ben is reménykedve nyilatkozott arról, hogy ideje lenne a reflektorfényt másokra is ráirányítani, nem csak a megszokott nevekre.
Tudtad?
Na de azért néha az újságok is észrevették, hogy Horkai többre hivatott. 1965-ben például a Húsz óra című film bemutatója után az egyik kritikus a következőt írta róla: „Kár, hogy Fábri Zoltán nem emelte ki a tehetséges Horkai Jánost abból a skatulyából, amelybe már oly régen belegyömöszölték: a negatív figura sémájából.”
Boldog volt a családjával
Magánéletében szerencsére megtalálta a boldogságot. 1952-ben megházasodott, felesége Eppeldauer Gabriella lett, akivel halálukig kitartottak egymás mellett. Két gyermekük született: Gábor operatőr lett, Nóra pedig jelmeztervezőként vált ismertté.
A színház mellett a sport is fontos szerepet játszott az életében. Szenvedélyesen teniszezett. Sőt, a színészek teniszválogatottjában is rendszeresen játszott. Egyszer tréfásan megjegyezte: azért leli örömét a teniszben, mert ott ő irányít, nem mások döntenek helyette.
Horkai 2010-ben, vagyis 86 éves korában hunyt el.


