Évek óta áll üresen a visegrádi Patkó-villa, Gobbi Hilda legendás nyaralója gyönyörű kilátással a Dunára és Kisoroszira. A színésznő számára a villa nemcsak nyaraló volt, hanem alkotói menedék és a színházi közösség találkozóhelye. A házban külön szobát alakított ki szerelme, Temessy Hédi számára, és a Nemzeti Színház lebontott Blaha Lujza téri épületéből származó elemeket – például oszlopfőket, ajtókat, öltözőajtókat – is beépített, így a villa színháztörténeti relikviákat őriz.
Gobbi végrendeletében a villát a Nemzeti Színház társulatának adományozta, hogy alkotóházként szolgáljon. Halála (1988) után azonban az ingatlan többször gazdát cserélt, és hosszú ideig elhanyagolt állapotba került. A kert elburjánzott, a patkós kerítés rozsdásodott, és a ház évtizedekig nem kapott megfelelő gondozást.
Temessy Hédi privát szobája
A Story magazin munkatársa viszont kiderítette, a felújítása végre elkezdődött októberben, a színésznő halála után majdnem 4 évtizeddel végre arra használhatják, amire szánta. Varga Csabával, a felújításért felelős projektmenedzserrel néztek körbe a villában.
„Gobbi Hilda személyes tárgyait, bútorait leltárba vettük, becsomagoltuk és elraktároztuk. Első lépésben az életveszélyes faszerkezetű teraszok bontása kezdődött meg, ami a statikus számára is okozott némi meglepetést. Tisztában voltunk azzal, hogy a fateraszok gerendái elkorhadtak, de azzal például nem, hogy a Gobbi Hilda szerelmének, Temessy Hédinek szobájából nyíló terasz főgerendáit a kémény szerkezete tartotta…”
Az életveszélyes teraszt elbontották, helyére új, stabil építmény kerül majd, külsőleg viszont az eredetire fog hajazni.
Ezeket olvastad már?
Őrzik Gobbi Hilda személyes tárgyait

A tulajdonos alapítvány kuratóriumi tagjának, Pál Gábornak szívügye, hogy végre rendeződjön a villa sorsa, főleg, hogy ő még személyesen ismerhette a színésznőt.
„Ha minden jól alakul, március végére, április elejére befejeződik a felújítás. Igyekszünk majd mindennek úgy megtalálni az új helyét, hogy az idelátogatók is jól érezzék magukat, ugyanakkor Hilda személyisége is velünk maradjon” – mondta Gábor, és arra is választ adott, hogyan tudják majd megakadályozni, hogy egy-egy pótolhatatlan tárgynak, az egykori Nemzeti-ereklyéknek, amiket Gobbi a teátrumból mentett ki, nyoma vesszen.
„Amellett, hogy kiépítünk egy biztonságikamera-rendszert, a használatba adás előtt-után szigorú átadásátvételi eljárás lesz. Egyébként már most is be van kamerázva a telek. Volt olyan, hogy riasztást kaptunk, mert két hölgy épp sátrat készült verni a kertben.”

Hogy pontosan hogyan néz most ki az épület, a kemence és a felújítás folyamata, a Story eheti számában képeken is megnézheted. Keresd az újságárusoknál!
Fotó: Fortepan / Hunyady József


