Hogyan telik nálatok a december?
Barna: Kimegyünk a Bazilikához a karácsonyi vásárba az ünnepek előtt. Szenteste pedig szűk családi körben leszünk. Megpróbáljuk Abigélnek azt a melegséget átadni, amit mi is kaptunk gyerekkorunkban. A feleségem, Évi karácsonymániás, ezért már nagyon készül a kislányunkkal közös első ünnepünkre.
Igazi fátok lesz, vagy műfenyő? És segítesz-e az ünnepi menü elkészítésében?
Barna: Pár éve műfenyőre váltottunk praktikus okokból. Mindenben szívesen segítek, a főzés egyébként nem az én asztalom, és Évi nagyon profi, úgyhogy a konyhában sok feladat nem vár rám, a mosogatáson kívül. Mi egyébként december 23-án este szoktuk feldíszíteni a fát, így 24-től már a pihenésé a főszerep. A karácsonyi ünnepek alatt lesz olyan, amikor csak hárman leszünk, és ahogy évek óta mindig, eltöltünk pár napot Évi családjánál, a Balatonon.
Milyen volt a 2025-ös éved? Hogyan értékelnéd?
Barna: Nagyon sok mindent történt. Az első és legfontosabb, hogy Abigél megszületett. Emellett az a megtiszteltetés ért, hogy Máté Péter-díjat kaptam, és végigturnéztuk az országot a Pély Barna 50 show-val. Most készültem el a Pély Barna 50 lemezzel, ami januárban fog megjelenni, ez egyfajta összegzése az elmúlt huszonöt évnek.
Január 17-én lesz a koncerted a Magyar Zene Házában. Szulák Andrea vendégként hogy került a képbe? Mióta ismered őt, és mit fogtok közösen előadni a két másik vendéggel, Curtisszel és Pál Dénessel?
Barna: Szulák Andi, amellett, hogy kiváló énekesnő, zsűritag volt a Kifutó című tévéműsorban, amit 1998-ban megnyertem. Curtisszel megcsináltuk idén a Hófehér jaguár feldolgozását, így egyértelmű volt, hogy meghívom. Pál Dénes is a barátom, vele is van közös dalom, így nem volt kérdés, hogy ő is velem ünnepel a Magyar Zene Házában.
Először ünnepel apukaként Pély Barna: „Kicsit olyan, mintha újrakezdtem volna az életem”
A feleséged a közös kisbabátok mellett ugyanúgy végzi továbbra is a menedzselésedet?
Barna: Igen. Évi nagyon eltökélten intézi a dolgaimat. Nyilván van segítsége a munkában, mert most Abigél került az első helyre.
Hol tart most a kislánytok a fejlődésben?
Barna: Nagyon ügyesen kúszik, mászik. És fel is ül, mint általában a 8-9 hónapos babák. Nagyon szereti a zenét, és már most nyomkodja a zongorát. Sokat játszunk együtt.
Egyre jobban kinyílik számára a világ.
Van elég türelmed a gyerekhez? Melyik feladatokat végzed szívesen a baba körül?
Barna: Évivel közösen vállaltunk gyereket, ezért minden teendőből kiveszem a részem, és nagyon élvezem. Évi szerint az altatást olyan professzionális szintre fejlesztettem, hogy komolyabban kellene ezzel foglalkoznom – mondja nevetve.
Mit jelent számodra a Szeretni bolondulásig című dal, amivel a Csináljuk a fesztivált! műsorban szerepelsz?
Barna: A dal óriási sláger volt. Azon szerzemények közé tartozik, amelyek egy korszakot fémjeleznek a mai napig. Boldog vagyok, hogy megmártózhatok ennek a korszaknak az energiáiban. Szécsi Pál munkássága meghatározó a magyar könnyűzenében. Előadóművészi karizmája, magas színvonalú éneklése és egyedi hangszíne egy olyan sztenderdet állított be a magyar sanzonéneklésben, amit a mai napig sokan utánoznak, vagy éppen ebből indulnak ki, amikor a saját stílusukat építik.
Ezeket olvastad már?
Hogyan látod az életedet 10 év múlva?
Barna: Úgy érzem emberileg révbe értem, de művészként még mindig vannak kihívások. Az első helyen Abigél nevelése lesz, de emellett az új Pély Barna show-val egy új, komplexebb előadói útra léptem, amit szeretnék kiteljesíteni a következő öt-tíz évben.
Szilveszterkor mit fogsz csinálni?
Barna: Hosszú idő után tavaly szilveszterkor nem dolgoztam, és idén sem fogok. A családommal ünnepelek.
Fél évszázados lett
Pély Barna novemberben 50 éves lett. Arról is kérdeztük, hogyan érinti őt ez a kerek évszám.
„Szerintem ez a kor komoly fordulópont minden férfinél. Az én életemet most teljesen kitölti a nyolc hónapos kislányom, úgyhogy a nagy évfordulóm örökre összefonódott Abigél érkezésével. Kicsit olyan, mintha újrakezdtem volna az életem” – árulja el a kispapa.
Fotó: Archív


