Riport

1645 napig kóborolt a szálkás szőrű tacskó: 3500 kilométerről talált haza karácsonyra Choco

Szinte felfoghatatlan történet: Choco, a kis barna kutya egyik napról a másikra eltűnt, közel öt évig keresték. A legtöbben talán már lemondtak volna, de szerető gazdája nem adta fel, és milyen jól tette! Michigan államban, Detroit közelében, egy állatmenhely kerítéséhez kötve találtak rá, de a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy otthonától több mint 2200 mérfölddel arrébb.
öt évet kóborolt kutyus

Több mint 3500 kilimétert tett meg a kutya

Choco története 2016 márciusában kezdődött az észak-kaliforniai Antelope városában, ahol szerető gazdája örökbe fogadta. A kutya boldog családi életet élt egészen 2021 májusáig, amikor egyik napról a másikra eltűnt, és nem tért haza.

A gazdi azonban nem adta fel a reményt. Tudta, hogy Choco mikrochippel rendelkezik, ezért továbbra is kereste őt – még akkor is, amikor hosszú hónapokig, majd évekig semmilyen hír nem érkezett róla. A fordulat 2025 novemberének végén jött el. Egy michigani állatmenhely munkatársai egy elhagyott kutyára lettek figyelmesek: Chocót egy kerítéshez kötve találták meg Detroit közelében, Lincoln Parkban. Amikor leolvasták a mikrochipjét, kiderült, hogy a kutya több mint négy és fél év után, 3500 kilométerre az otthonától került elő.

„1645 nappal az eltűnése után bukkant fel újra”

– írta közösségi oldalán az állatvédő szervezet. A chipben szereplő elérhetőség még mindig aktuális volt, így a menhely azonnal fel tudta venni a kapcsolatot Choco gazdájával.

Ezeket olvastad már?

A gazdája, alig akarta elhinni

A megkönnyebbülést gyorsan felváltotta a kérdés: hogyan juthatna haza a kutya Kaliforniába? Ebben segített az állatvédő szervezet, amely azonnal mozgósította állatszerető közösségét.

Egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően Choco repülőjegyét légitársasági mérföldekből fedezték, önkéntesek vitték el a menhelyről a repülőtérre, majd elkísérték a hosszú úton. Bár járatkésések miatt az utazás egy nappal tovább tartott, Choco végig biztonságban volt. A michigani állatorvosok és állatgondozók mindent megtettek azért, hogy egészségesen és szeretetben várja a hazautazást.

Két új családtag is várta haza

December 3-án végül megtörtént a csoda: Choco visszatérhetett kaliforniai otthonába. Ott nemcsak a gazdája várta könnyes szemmel, hanem két „új” családtag is – azok a gyerekek, akik az eltűnése idején még meg sem születtek. Szerencse, hogy vannak, hiszen így még többen pótolhatják az ötévnyi elmaradt ölelést, puszit és hasvakargatást.

A mai napig rejtély, hogyan jutott el Michiganbe, de Patricia számára ez már másodlagos. Bár Choco szőre kissé megőszült az évek alatt, újra a karjaiban tarthatja őt, és ezért végtelenül hálás. A gazdi történetével egy fontos üzenetre is felhívja a figyelmet:

„Chipeltessék a kutyáikat. Az ünnepek és a hideg időszak alatt bárkivel megtörténhet az, ami velem” – mondta.

Choco története pedig élő bizonyíték arra, hogy egy apró mikrochip akár évek múltán is hazavezethet.

A mikrochipezés állatorvosi rendelőben vagy állatmenhelyen is elvégezhető, és egyszerű beavatkozás: egy rizsszem méretű chipet ültetnek be az állat bőre alá – általában a lapockák közelében –, amely a gazda elérhetőségeit tartalmazza. Az állatorvosok és menhelyek rutinszerűen ellenőrzik az elveszett állatokat mikrochip után, és ha találnak ilyet, könnyen fel tudják venni a kapcsolatot a gazdával.

Forrás: people
Fotó: CBS Detroit/YouTube