Január 11-én érkezett a hír: „Miklós sajnos tüdőgyulladás következtében kórházi kezelés alatt áll. Drukkoljatok neki, hogy minél előbb meggyógyuljon!” – írták Fenyő Miklós hivatalos közösségi oldalára. A szakma, generációkon átívelve, Dollytól Szikora Robin át egészen Szandiig jókívánságaikat küldték neki. Sajnos imáik nem találtak meghallgatására, Fenyő Miklós elhunyt január utolsó napján – írta a Story.
Kedvenc csapata focimeccsén fázhatott meg?
Miklós novemberben az olyankor mindig nyirkos, hűvös Londonban fázhatott meg. Az énekes az angol fővárosba utazott, hogy fellépjen a II. Magyar Retró Fesztiválon a Scala színpadán, no és hogy élőben lássa imádott csapatát, a Manchester Unitedet a Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen.
December elején adta utolsó interjúját, mégpedig Rónai Egonnak. Az Akvárium Klubban a színpadon egy mosolygós, jókedvű Fenyő Miklós válaszolt a kérdésekre, az énekesen nem látszott, hogy bármi baja lenne.
Szikora Robinál még állta a sarat
Pár napra rá a Hungária együttes tagjai összegyűltek, hogy részt vegyenek Szikora Róbertnél egy emléktábla avatáson – az eseményen a Story is jelen volt. Abban a rákospalotai házban jártak akkor, ahol az első Hungária-lemez készült, és ahol Robi 92 éves édesanyja ma is él.
Ott volt Dolly, Novai Gábor és persze Szikora. Fenyő kicsit később érkezett, de amikor befutott, a rá jellemző humorral közölte:
„Öt percet még a spanyol király is késhet.”
Bementek Robi édesanyjának házába, ahol az egyik szoba tele van Hungária-ereklyékkel. „Úgy fázom” – panaszkodott többször Miklós, pedig látszólag jól volt. Ennek ellenére az eseményről egyáltalán nem sietett haza. A rock and roll szíve, no és a közönsége szeretete, úgy tűnt, minden akadályon átlendítette.
Ez is érdekelhet
Az utolsó koncertjén már nagyon beteg lehetett

Karácsonykor egy jókedvű fotót posztolt a közösségi oldalára, akkor már készült a szokásos év végi koncertjére. De úgy tudni, a december 28-án az Erkel Színházban már lázasan énekelte legnagyobb dalait, és látszott rajta, hogy nincs tökéletes állapotban.
A koncert mindezek ellenére, mesélték a Storynak azok, akik ott voltak, frenetikus volt – pont olyan, mint amit megszokhattak tőle a rajongók.
Ha még több részletre vagy kíváncsi, keresd a Story magazin eheti számát az újságárusoknál, ahol az is kiderül, milyen álmai voltak még Fenyő Miklósnak és hogyan készült feltenni a koronát az életművére.
Fotó: Olajos Piroska


