Megrázó interjú – először vallott anyukája betegségéről Ábel Anita: „Ő már valahol nagyon távol van”

Idős édesanyja állapota kapcsán most egy személyesebb, sokakat érintő témáról beszélt.

„Látni az életerős anyádat, aki mindig egy példa volt, kicsinek, kiszolgáltatottnak, gyengének. És azt, hogy ő feladta. Tulajdonképpen a teste itt van, de ő már valahol nagyon távol van. Ez egy nagyon nehéz helyzet, amivel sokan vagyunk így. Az én generációm, az úgynevezett szendvicsgeneráció, amikor egyszer csak te válsz az anyává és ő lesz a gyerek, és elkezdesz úgy beszélni vele, ahogy nem szabadna” – mondta Anita a tőle megszokott őszinteséggel Kadarkai Endre Nőszintén podcastjében.

A szüleink nem a gyerkeink

Anita az édesapját 17 éves korában elveszítette, édesanyjával különösen szoros a kapcsolata. Éppen emiatt is az idősödéssel járó változások még inkább megérintik, és próbálja megtalálni az egyensúlyt a gondoskodás és a határok meghúzása között.

Arról is beszélt, mennyire fontos tudatosítani: bármennyire megfordulnak a szerepek, nem szabad átvenni az irányítást, és fontos tiszteletben tartani a szüleink döntéseit.

„Nincs jogom egy 80 év feletti embernek megmondani, hogy kéne csinálni.

Ha ő így akarja, nincs jogom felülírni az érzéseit, nincs jogom odaállni és papolni neki arról, mit csináljon másképp, mert ő elfáradt, mert 80 évet élt ezen a földön. Nagyon fontos, hogy ne úgy kezeljük az idősödő anyánkat vagy apánkat, mintha a gyerekeink lennének, mert ők még mindig a szüleink.

Szükségük van a tartásra, és arra, hogy azt érezzék, még mindig ők a szülők, nem pedig a gyerekek” – mesélte a műsorvezető, akinek hosszú időbe telt, mire elfogadta, az édesanyja már a saját megszokott világában él. És azon 83 évesen nem lehet, és talán nem is kell változtatni.

„Ne beszéljünk úgy velük, mint a gyerekekkel, mert nem azok, ők idősek.

Nagyon fontos, hogy erre rájöjjünk, vagy magunkban felülírjuk, hogy neki így a jó. Ez a komfort­zónája, amiből, ha eddig nem jött ki, 83 évesen már nem fog.”

Lélekben már mindenre felkészült

Ahhoz, hogy ma már így gondolkodjon, sok mindent átértékelt, és tudatosan figyel arra, hogy teret adjon édesanyja döntéseinek. Ebben olasz származású vőlegénye, Roberto is sokat segített neki.

„Ehhez kell egyfajta szemlélet, és ha nem lett volna Robi, nem biztos, hogy eljutok oda. Ők viszont így viszonyulnak az idősekhez” – mesélte Anita, aki arra is felkészült, hogy az idő múlásával ez az élethelyzet tovább változik.

„Azt is elfogadtam, hogy ennek most már hamarosan vége lesz,

és nagyon kívánom, hogy úgy kelljen át egy másik világba, ahogy ő szeretne: fájdalommentesen és méltósággal.”

Nem titkolja azt sem, hogy néha bizony erőt kell vennie magán, hogy legyen türelme, és ne reagáljon bizonyos helyzetekre frusztráltan. Ahogy ő fogalmaz, ilyenkor a mindennapi kommunikáció is lecsökken a legalapvetőbb dolgokra.

„És igen, redukálódik a beszélgetés, mit ettél, mit csináltál – hát semmit –, de jó, megpuszilgatod, és elmész. Ezért mondtam a gyerekemnek, hogy egyet kérek: vidám otthonba tegyél, nem baj, hogyha nem fogom tudni, ki van körülöttem, csak lehessen nevetni. Nem is kell mindennap jönnöd, lehet, azt sem fogom tudni, ki vagy, csak lásd, hogy nevetek, és boldogan telik.

Az utolsó időben ki tudja, mit hoz az életem, de szerintem nagyon fontos, hogy legyen társaságunk ebben a korban is.”

Így látja magát nyolcvanévesen

Anitának arról is határozott elképzelése van, meddig szeretne élni.

„95 éves korig tervezek. Hiszem, hogyha fejben elkezdek idősödni, a testem is követi” – mondta nevetve a műsorvezető.

Hozzátette, szerencsére sok inspiráló példát lát maga körül: olyan idős nőket, magyarokat és külföldieket egyaránt, akiknek az életútja és hozzáállása követendő lehet.

„Ez nem feltétlenül anyagi kérdés, hanem egy belső igény, hogy mit szeretnék a maradék 40 évben, és itt kapcsolódik hozzá, hogy milyen fontos, hogy szeressük magunkat.

Én látom magam 80 évesen az olasz tengerparton egy piros egyberészes fürdőruhában, óriási kalapban.

Mindig elmondom ezt a képet, és ehhez ragaszkodom” – meséli Anita, aki már azt is elképzelte, hogy a strandon az unokái ugrálnak körülötte, és fröcskölik.

„Így képzelem el, remélem így lesz, és lesz lehetőségem sokat utazni is. Nincs sok luxus az életemben, de nagyon szeretek világot látni, ez fontos nekem. Anyukám például soha nem utazott, és ez olyan szomorú, de azt mondta, neki így jó volt, én pedig ezt elfogadtam.”

Fotó: TV2/Nánási Pál archív, Pintér Márta, Schumy Csaba, Szabolcs László

A videó AI alapú programmal készült.