A magyar színházi élet egyik legkülönlegesebb alakja volt Iglódi István. Színészként, rendezőként, igazgatóként és tanárként is maradandót alkotott, mégis talán emberi tartása és rendkívüli munkaszeretete miatt emlékeznek rá a legtöbben.
Élete utolsó napjai is erről árulkodtak: amikor súlyos rosszullét érte egy próbán, még akkor sem önmagával foglalkozott, hanem a színházzal – írta az újságmúzeum.hu.
Még több igazi magyar hírességről olvasnál?
Iglódi István utolsó próbája
2009 decemberében a szolnoki Szigligeti Színházban Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját próbálták. A munka jó hangulatban zajlott, amikor váratlanul drámai fordulatot vett a nap. Iglódi István rosszul lett, majd összeesett a színpadon.
A társulat tagjai azonnal segítséget hívtak, a mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek. A vizsgálatok súlyos tüdőgyulladást és annak szövődményeit mutatták ki, de a háttérben egy másik, régóta tartó betegség is állt. A művészt évek óta daganatos betegséggel kezelték.
A történetet még megrendítőbbé teszi, hogy a szemtanúk szerint a hordágyon fekve sem saját állapotával foglalkozott. Kollégáit arra kérte, folytassák a munkát nélküle, és vigyék végig az előadást.
A színház volt az élete
Akik ismerték, egyöntetűen azt mondják: Iglódi István számára a színház nem egyszerűen hivatás volt, hanem életforma.
Pályája már fiatalon ígéretesen indult: előbb színészi, majd rendezői diplomát szerzett, miközben folyamatosan képezte magát. Nem elégedett meg a sikerrel, mindig többet akart tudni az emberi természetről és a művészetről.
Filmjei és színházi szerepei révén generációk ismerték meg. Többek között olyan alkotásokban szerepelt, mint:
- A koppányi aga testamentuma
- Beszélő köntös
- Utazás a koponyám körül
- Elveszett illúziók
- Bors
A szakmában azonban legalább annyira tisztelték rendezőként és pedagógusként, mint színészként.
A nagy szerelem: Törőcsik Mari
Kevesen tudják, hogy a magyar színjátszás két legendája között egykor mély érzelmi kapcsolat szövődött.
Iglódi István és Törőcsik Mari a hatvanas évek végén alkottak egy párt. Bár kapcsolatuk viszonylag rövid ideig tartott, mindkettejük életében fontos időszak volt.
A nálánál kilenc évvel idősebb színésznő később több interjúban is szeretettel beszélt róla. Kapcsolatuk idején Iglódi rendezte a Varsói melódia című előadást, amelyben Törőcsik Mari és Sztankay István játszották a főszerepeket. Az előadás óriási szakmai és közönségsikert aratott, és sokan a magyar színháztörténet egyik emlékezetes produkciójaként tartják számon.
Tanárként is legendává vált
Iglódi István nemcsak a színpadon hagyott nyomot maga után. Évtizedeken át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol számos későbbi sztár került ki a kezei közül.
Tanítványai szerint különleges pedagógus volt. Nem a félelemre épített, hanem türelemmel és emberséggel segítette a fiatalokat. Ha valamit nem értettek meg elsőre, újra és újra elmagyarázta.
Sokan éppen ezért nemcsak mesterként, hanem példaképként is tekintettek rá.
Az utolsó hónapokban sem lassított
Miközben betegsége egyre jobban megviselte a szervezetét, Iglódi István tovább dolgozott. Két hónappal halála előtt még egy új színházi bemutatón dolgozott rendezőként. A közeli munkatársak szerint tele volt tervekkel. Új előadásokról beszélt, jövőbeli elképzeléseket szőtt, és bízott abban, hogy ismét visszatérhet a munkához.
A kórházba kerülése után is azt hitte, hogy hamarosan felépül, és újra színpadra állhat. Erre azonban már nem kerülhetett sor: 2009 decemberében, 66 éves korában elhunyt.
A művész halála után sem merült feledésbe. Nevét emlékdíj és emlékgyűrű őrzi, amelyet olyan színészek kaphatnak meg, akik munkájukkal és emberi hozzáállásukkal méltóvá válnak örökségéhez.
Egykori kollégái gyakran emlegetik kivételes humorát, munkabírását és emberségét. Olyan alkotóként maradt meg az emlékezetükben, aki nemcsak tehetséges művész volt, hanem valódi közösségteremtő erő is. Talán ezért érzik sokan úgy, hogy bár több mint másfél évtizede távozott, Iglódi István valójában ma is jelen van a magyar színházi életben.
