Útban a kőbányai madármentő birodalomba, a ReCrowery egyesülethez óhatatlanul eszembe jutnak azok a varjútámadásokról szóló Facebook-bejegyzések, amelyek májusban többször előjöttek a kerületi csevegőcsoportunkban. És amelyek, bevallom, bennem is félelmet keltettek.
Aztán Veres Dóritól megtudom: tévhit, hogy a varjak emberre támadnak. Inkább csak ijesztgetnek minket, ha úgy érzik, hogy veszélyeztetjük a fiókáikat.
„A költési időszakban a fiókáit védi, amikor azok már kikerültek a fészekből – magyarázza Dóri. – A kicsinyek sokszor kíváncsiskodnak, vagy ugrálnak a fészek szélén, és lebucskáznak onnan anélkül, hogy repülni tudnának. Ideális esetben a fa alatt lévő aljnövényzetbe esnek, és két-három hétig ott bújkálnak, amíg nem tanulnak meg repülni.
A szülők kellő távolságból figyelik őket, folyamatosan »lejárnak« etetni, védelmezik a kicsinyeket, és ha az ember feléjük közelít, megpróbálják elijeszteni a vélt vagy valós veszélyt.
Először jellegzetes hanggal, károgással figyelmeztetnek, de ha ez nem segít, akkor a hátunkhoz repülnek, de a csapásokkal csak ijesztgetnek, ritkábban a csőrükkel megbökdösik a fejünket, arcra azonban sosem támadnak.”
Beleszeretett a dolmányosokba
Dóri 14 éve foglalkozik madármentéssel, akkoriban egy társasházban laktak.
„Az egész egy kis rozsdafarkúval kezdődött, aki kiesett a fészkéből – meséli. – Másnap a testvérével is ugyanez történt. Mindkettőt magamhoz vettem, aztán egyre több sérült madarat, rigót, cinkét, kisvarjút mentettem meg, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a lakásunk tele van madarakkal.”
Dóri eredetileg grafikus, és nem mellesleg négy gyermek édesanyja. Kőbányán lakik egy kertes házban, ott rendezte be a ReCrowery elnevezésű menhelyét, ahol minden bajba került varjú-félének segít. Időközben menthetetlenül beleszeretett a dolmányos varjakba.
„Imádom őket, mert gyönyörűek, okosak, ők a legszociálisabbak, és emellett hihetetlenül játékos lények. Jelenleg 20 felnőtt varjam van, és 55-60 fiókám. Azokat a kicsinyeket, akik makkegészségesek, miután felnőnek, újra szabadon engedem, éppúgy, mint a sérülteket a teljes gyógyulásukat követően.
Azokról, akik születési rendellenességgel élnek, vagy maradandó sérülést szenvedtek, életük végéig gondoskodom.
Angolkór, felszívódás-zavar, törött láb és/vagy szárny, látásprobléma – sorolja a leggyakoribb diagnózisokat. – Elképesztő baleseteket átélt, elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott madarak kerülnek hozzám. Sok év tapasztalattal a hátam mögött meg tudom állapítani, mi a bajuk a segítségre szoruló madaraknak, és van két állatorvos ismerősöm is, akikre mindenben számíthatok.”
Ne dőljünk be az álhíreknek!
Dóri hozzáteszi, a varjaknak elég „rossz a PR-juk”, ezért is félnek tőlük sokan. Rengeteg mítosz és babona kötődik hozzájuk, leginkább negatív felhanggal, és sok a tévhit körülöttük.
„A »varjú vájja ki a szemedet!« egy klasszikus, de teljesen alaptalan városi legenda – említ egy példát. – A varjak nem vadásznak emberi szemre, és nem támadnak ok nélkül ránk. Ez a mondás azokból az időkből származik, amikor még nyakra-főre akasztották fel az embereket a fára, és a varjak – mint ragadozó és dögevő madarak – a legkönnyebben megközelíthető lágy testrészt, vagyis a szemet vették célba először.
Tehát ha valaki ezt kívánta egy embertársának, akkor az illető halálát kívánta.
Azt is gyakran hallani a varjakról, hogy fészekrablók. Nagy ritkán valóban előfordul, hogy erre vetemednek, de adott esetben egy mókus ugyanúgy kirámolja a madárfészket, csak ő olyan cuki, hogy róla ezt senki nem hiszi el. Ugyanakkor a varjak a legintelligensebb, legjobban alkalmazkodó madarak közé tartoznak. Annyi mindent megtanulnak!
Megismerik azokat az embereket, akik rendszeresen etetik őket és akiktől jót kaptak. Azt is pontosan tudják, ha valaki bántotta őket, és akár generációkon keresztül átadják ezeket az információkat. Nálam az elkülönítőben az egyik varjú megetette a másiknak a fiókáját a ketrec rácsán keresztül, pedig a természetben nem nevelik fel egymás fészekből kiesett kicsinyeit.
Sőt, amikor ő úgy gondolja, hogy az »idegen« fiókák éhesek, és én valamiért késlekedem, akkor kopácsolással és hurrogással jelzi nekem, hogy evésidő van. És nincs még egy olyan madár, aki a játék öröméért játszana.”
Még több élettörténetet olvasnál? Ez is érdekelhet!
Simogatás sok mosollyal
A madarak etetése és gondozása egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent. Dóri saját erőből és magánemberek támogatásával tudja fenntartani a menhelyet.
„Egy galambrajongó ismerősőmmel megegyeztünk abban, hogy ő nálam tartja a galambjait, és cserébe, mivel az illető kiváló marketinges, rendszeresen szervez nekem varjúsimogatókat itt a menhelyen, ahová adományért cserébe jönnek az érdeklődők. Ebből tudom finanszírozozni a madarak etetését és ellátását.
A másik segítségem Pintér Attila, akivel három éve egy, a varjak elleni csapdák miatt szervezett tüntetés kapcsán találkoztam.
Ma már ő szervezi a kültéri varjú-simogatóinkat. Ezeknek az eseményeknek a célja, hogy az emberek közelebbről megismerhessék a varjakat, és hogy eloszlassuk a velük kapcsolatos tévhiteket. Az edukáció különösen fontos. Mindig nagy öröm számunkra, amikor azt látjuk, hogy valaki félve, fenntartásokkal jön a simogatóra, majd egy órával később mosollyal távozik tőlünk.”
Arra a kérdésre, hogy leginkább miért szereti a védenceit, Dóri már-már megilletődve válaszol.
„Nagyon közel állnak hozzám. Egytől egyig a szívemhez nőttek.
Etetés közben mindegyiknek külön-külön elmondom, hogy ő a világ leggyönyörűbb és legcukibb varjúkája.
Nekem mindegyik kedves. Vannak köztük undokok, csipkedősek, gorombák, de őket is szeretem. Náluk is működik »ölelés-terápia«: olyanok, mint az emberek, szükségük van rá. Nem tudnám megmondani, melyik a kedvencem. Amelyiket ölelem, mindig az a legkedvesebb.”
A bölcsesség szimbóluma
Míg a nyugati világban a halállal és a rossz ómennel azonosítják a varjakat, addig a távol-keleti és őslakos kultúrákban gyakran isteni hírvivők, a teremtés és a bölcsesség megtestesítői.
„A japán mitológiában a háromlábú varjú (Jatagaraszu) a napot és az isteni akaratot szimbolizálja, amely gyakran vezeti a császárokat és az embereket a helyes útra – mondja Dóri. – Az indiai (hindu) mitológiában Dhumávati istennő szekerét varjak húzzák. Az amerikai őslakosoknál pedig számos törzs (pl. navahó, haida) hiedelemvilágában a varjú a teremtő, a bölcsesség és a prófécia szimbóluma.
Szöveg: Szűcs Anikó
