Egy pillanatig sem titkolta, hatalmas csomaggal érkezett a Házasság első látásta műsorába Lőrincz Ján. A TV2 párkereső műsorának 49 éves fogtechnikusa, kétszer vált el, és van már három fia, akiket nem látott felnőni. Az elmúlt évei pedig főként arról szóltak, hogy feldolgozza ezt a kudarcot, és tanuljon a hibáiból.
Ján a Házasság első látásra egyik legérdekesebb szereplője és nemcsak a válásai miatt, hanem azért is, mert ő és Juci volt az első páros, aki a hazai széria történetében nem házasodott össze, mégis a legboldogabbanak tűnnek mind közül. Még a műsor pszichológusa, Gaál Viktor is a rajongójuk, de legalábbis nagyon drukkol nekik.
Ján nem is tagadja, hogy szerelmes lett Juciba, csak azt bánja, hogy édesapja már nem láthatta, mennyire boldog. Az apukája ugyanis a forgatások idején hunyt el. Nemcsak a tetemes csomaggal kellett neki és Jucinak megküzdenie a kapcsolatuk elején, hanem a gyásszal is. Ján erről először a Meglepetés magazinnak mesélt.
Családjának is bizonyítana

Bár Ján szerelmi élete eddig nem alakult túl rózsásan, szülei házassága máig a legnagyobb példa előtte: 56 éven át éltek szeretetben és boldogságban.
„Nagyon szép, harmonikus életet éltek. Én ezt sajnos nem mindig tudtam követni, de sokat tanultam tőlük. Anyukám nagyon szeretetteljes ember, apám ezzel szemben racionálisabb és szigorúbb volt, de ez a két oldal nagyon jól kiegészítette egymást. Talán én is ezt a kettősséget hordozom: van bennem keménység, de ugyanúgy ott van a romantika is” – mondja Ján, akinek fájó pont volt, hogy szülei nem támogatták a műsorban való szereplésben.
„Édesapám ellenezte, hogy szerepeljek a műsorban. Régi vágású ember volt, neki ez az egész kísérlet idegen volt, és keresztény emberként szélhámosságnak tartotta. Úgy gondolta, hogy nem jó dolog vakon elvenni valakit, hanem előbb meg kell ismerni, udvarolni kell neki.
Ezt elfogadtam és tiszteletben tartottam, ezért azt is, hogy nem akart eljönni az esküvőre.
Éreztem rajta, hogy másképp viselkedik velem, de ezt a műsornak tudtam be. Akkor még nem sejtettem, milyen beteg az édesapám – meséli elérzékenyülve a fogtechnikus.
„Hihetetlen erős ember volt, valószínűleg nem akarta, hogy tudjam, milyen rossz állapotban van. Sajnos nagyon hirtelen elhunyt, nagyon hiányzik. A legnagyobb fájdalmam, hogy pont azt az időszakot nem élte meg, amikor végre én is megtaláltam a boldogságot. Rengeteg bölcsességet kaptam tőle, és sokat tanultam arról is, hogyan kell bánni az emberekkel, és mit jelent a szeretet. Nem mindig sikerült mindezt úgy továbbvinnem, ahogy szerettem volna, de ezek a tanítások ma is velem vannak.”



