Jómagam a kulturált borfogyasztás híve vagyok, olykor egy finom vacsora mellé elkortyolok egy pohár vörös bort. A kedves olvasó megszokhatta már, hogy szívesen bogarászok a múltban, így teszek most is, amikor a bor történelméről mesélek.
Gyűjtögető őseinknek köszönhetjük a bort
Úgy százmillió évvel ezelőtt jelenhettek meg az első szőlőfajok a földön, valamikor a Kréta-kor kezdetén, de ezek jó részét a jégkorszak kipusztította. Csak a Kaukázus lankáin maradtak fenn az őshonos fajták. Gyűjtögető ősünk ebben az időben csak igénytelen szőlőhöz juthatott.
Évszázadok kellettek ahhoz, hogy az ember eljusson a kis méretű, apró, kék bogyójú, alacsony cukortartalmú vad fajtáktól az egyre értékesebb változatokig. A szőlőtermesztés és borkészítés őshazája valahol a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti területen volt.
Az i. e. 7000 és 5000 közötti időkből származó hagyományok szerint a borkészítéshez kivájt fatörzseket használtak. Amiket szőlővel töltöttek meg, lábbal tapostak – lám, ez a szokás egészen napjainkig megmaradt –, majd a levet és a zúzott szőlőmaradványokat korsókba kanalazták, hogy megerjedjen.
Egy feltételezés szerint a világ első bora véletlenül készülhetett. Oly módon, hogy a kosár tetején lévő gyümölcs súlya összetört néhány szőlőfürtöt, és a lé összegyűlt alul. Meleg éghajlaton néhány napra van szükség az erjedéshez. És mivel pazarlásról szó sem lehetett, vélhetően a szétesett gyümölcsöket és a levüket sem dobták ki.
Így a vadszőlő bogyói nem várt jókedvvel lepték meg a közösség tagjait.
Noé megmentette a világot és lett bor
Ez is érdekelhet
Állítólag Noé is szerepet játszott a bor történetében. A bibliai özönvíz után az Araráton kötött ki bárkájával, és ott, „miután megmenekítette a világot a pusztulástól” szőlőt telepített, és annak terméséből bort készített.
Örményország mellett Grúzia ugyancsak nagy fontosságú, antik szőlőtermesztési központ volt. Ahol a hagyományos bort nagy, kiégetett és földbe ásott tartályokban tárolták. A hagyomány szerint tehát a bor első készítői az ősi, kaukázusi népek voltak. Ahonnan azután elterjedt a technológia Mezopotámiába, Perzsiába és a sumérok államába.
A Gilgames-eposzban bőségesen találunk utalásokat a borfogyasztásra vonatkozóan. Ők említik először a vincellér szót. (A szőlő gondozásával, a szőlőművelési munkák irányításával foglalkozó szakember.)
A bor szót ékírással először a hettiták írták le, és ebből származott a nyugat-ázsiai és később az indoeurópai népeknél a bor kifejezése: wee an, sémita nyelven wayn. Ugye mennyire hasonlít a mai vin, vino, wein szavakra?
Egyiptomban nem volt őshonos a szőlő, de diplomáciai és hadi kapcsolataik révén szintén több ezer évvel ezelőtt megismerkedtek a borkészítés fogalmával, már az első fáraóknak szakértő szőlészeik voltak.
Nem véletlenül lett Izrael szimbóluma
Vitathatatlan a zsidók kiemelkedő szerepe a szőlő- és borkultúrában. Amikor Mózes előreküldte embereit, hogy tájékozódjanak az Ígéret földjéről, azok hatalmas szőlőfürttel tértek vissza, amelyet egy rúdra függesztve és a vállukon átvetve ketten tudtak cipelni. Ez a jelenet ma is Izrael állam szimbóluma.
A Dionüszosz-kultusz megalkotásával, a szőlő- és borkultúra Európában való elterjesztésével tűntek ki a görögök. Az Odüsszeiában számos helyen találkozhatunk a borfogyasztás szokásaival foglalkozó részlettel meg a részegeskedés elmarasztalásával. A legtöbb athéni számára azonban a bor nem az alkoholizálás gyönyörét, hanem az ünnep megédesítőjét jelentette.
A rómaiak szívesen importáltak eredeti görög borokat, ugyanakkor a saját borkultúrájukat is kialakították. A 21 évnél fiatalabbaknak és a nőknek szigorúan megtiltották a borivást. Ők Bacchus istent tekintették a szőlő és a bor királyának, akinek különböző szertartások keretében mondtak hálát a mámort előidéző isteni nedűért.
Nos, a borról szóló mesémet itt félbehagyom, mert indulnom kell szüretelni. A húgom kertjében van néhány szőlőtőke, ami ahhoz kevés termést hoz, hogy borrá érlelődjön. De olyan finom a mustja, hogy bizony nem fenyegeti a veszély, hogy murcivá forrjon, mert igen hamar elkortyoljuk ezt az édes, zamatos italt.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudod elolvasni.
Fotó: Olajos Piroska
