Az állatok mozdulatain, viselkedésén is látszik, hogy biztonságban érzik magukat. Kurunczi Norbi korábban Budapesten élt, az üzleti szférában dolgozott, mára azonban az állatoknak szenteli életét. Nem is volt könnyű vele időpontot egyeztetni: hol az állatorvosnál, máskor mentés vagy éppen etetés közben értük utol.
Az állatok körül mindig történik valami, az időbeosztása pedig elsősorban hozzájuk igazodik. A nem mindennapi történet egy kóborcica-kolónia etetésével kezdődött.
„2008-ban egy komoly törés volt az életemben. Ebben az időszakban volt egy macskám, aki nagyon sokat segített abban, hogy felépüljek. Ennek hatására kezdtem el macskákat menteni. Több száz állaton segítettem évente.”
Nehéz a búcsú
Közben az egyik macskakolóniához odaszokott egy róka is.
„Akkoriban sok időt töltöttem mocsaras és természetvédelmi területeken, így rengeteg rókával találkoztam. Egyszer két nagyon fiatal rókát is sikerült megmentenem, akiket valaki becsapdázott.
Amikor később szabadon engedtem őket, az egyik kis róka egyszer csak visszaszaladt hozzám.
Ez volt az első igazán közeli találkozásom velük. Nem sokkal később egy rókalány, Lady is megjelent. Ő rendszeresen visszajárt, és idővel különleges kapcsolat alakult ki közöttünk: összebarátkoztunk.”
Miközben Norbi mesél, akaratlanul is A kis herceg jut eszembe. Lady felbukkanása ugyanis egy új fejezet kezdetét jelentette. Innentől szinte magától értetődővé vált, hogy a rókák mentése és gondozása lesz Norbi életének egyik legfontosabb küldetése.
„Sokat mozogtunk együtt, rengeteget játszottunk. Megszülte a kölykeit szinte előttem, és már az első naptól kezdve engedte, hogy közelről nézegessem őket. Olyan bizalommal volt felém, hogy amikor elment vadászni, otthagyta a kicsinyeit velem. Egészen elképesztő viszonyom lett azzal a rókával. Aztán utána jött Foxy, majd Luca…”
Nem veszi el a szabadságukat
Akkoriban már éjjel-nappal a rókákkal töltötte az idejét.
„Még vadászni is együtt mentünk. Előttem fogták a pockot, szaladtak rá a libákra, vadkacsákra, és láttam a kölyköket is felcseperedni. Közben már voltak más rókák is, akiket figyeltem, és aztán jött a negyedik ’saját’ rókám. Ezek a rókák kint éltek, de ha úgy akarták, bejöhettek hozzám, akár az ágyamban is aludhattak. Volt olyan, hogy egy róka hét napig kint volt a berekben, járta a maga útját, akár nyolcvan-száz kilométert is megtett, de mindennap találkoztunk.
Hazajött, befeküdt az ágyába, aludt, játszottunk egy kicsit, aztán ment ki megint élni a rókaéletét.
Közben pedig megfogalmazódott bennem, hogy csinálok egy alapítványt, és megmutatom az embereknek, milyen helyzetben vannak a magyarországi rókák, hogy mennyi tévhit és félrevezető információ él velünk kapcsolatban” – mondja Norbi.
Azóta számos segítségre szoruló róka került hozzájuk: vannak, akiket ő nevelt fel, és akik nála élnek, mások sérülten, betegen, meglőve vagy kotorékból mentve érkeznek. A rókák számára ez a hely jelenti az otthont és a biztonságot, egy olyan területet, ahol felépülhetnek, megerősödhetnek, és új esélyt kaphatnak.
Még több élettörténetet olvasnál?
Idén már 140 rókát mentettek meg
Havonta jelentős összeget fordít a mentésre, miközben a több hektáros területen közel kétszáz állatról gondoskodik.
„Hatkor kelek, és fél tízre végzek az etetésekkel. Ha közben jön egy mentés, akkor azonnal mennem kell, ahogy az állatorvosi időpontokat vagy az előző este megsérült rókák ellátását is meg kell oldani. Rengeteg rókát szedtem ki idén aknákból, kutakból és csatornákból. Mentés után a legtöbbjük súlyosan sérült, ezért általában komoly kezelésre szorulnak” – mondja Norbi, aki a rehabilitáció során arra törekszik, hogy a bajba került állatok minél kevésbé szokjanak hozzá az ember jelenlétéhez.
„A kennel erdős területen van, így csak velem és a párommal találkoznak. Beszaladnak a gyíkok, pockok, a rovarok, amiket el tudnak kapni. Csak addig tartom őket kennelben, amíg fel nem épülnek, hiszen vadállatok, akik naponta évszaktól függően 10 és 25 kilométert mennek. Abban a pillanatban, ahogy egészségesek, és az orvos is rábólint, a felnőtt rókákat visszaengedem az eredeti környezetükbe, a kölyköket pedig féregtelenítve, parazitamentesítve, embertől távoli helyen rakom ki.
Mindegy, milyen állatról van szó, nem az kell legyen az életének a vége, hogy egy út menti árokban, 40 fokban, elütve szomjan haljon.
Nem számít, hogy ragadozó, növényevő, mindenevő, vagy éppen úgynevezett károkozónak aposztrofált. Egyik vad sem érdemli meg, hogy így végezze. Meg kell menteni, ha van rá lehetőség. Én ezért vagyok.”
Bármikor kilőhetik
Az alapítvány célja a rókák helyzetének javítása.
„A kotorékozás nyílt állatkínzás, az ölőcsapdák használata pedig jogszabályilag nincs engedélyezve. A veszettségre is sokan hivatkoznak, miközben az utolsó ilyen eset 1992-ben történt Magyarországon. Rengeteg tévhit terjed a rókákról. Például az, hogy amelyik róka közelebb megy az emberhez, az biztosan veszett, pedig sokszor egyszerűen csak kíváncsi. Az sem ritka, hogy valaki kifejezetten arra áll rá, hogy évente rókát lő.
A rókáknak nincs védett időszakuk akkor sem, amikor a kölykeiket nevelik. A vadállatok is megérdemlik a tiszteletet. A megsérült állatokon pedig kötelességünk segíteni, hiszen sok esetben éppen az ember okozza ezeket a sérüléseket.”
Fotó: Birton Szabolcs, Archív
