A magyar filmtörténetben csak kevesen mondhatják el magukról, hogy a némafilmek korszakának sztárjaiból a hangosfilmek világában is sikerült meghatározó színésszé válniuk. Rajnai Gábor közéjük tartozott. Elegáns megjelenésével, kifinomult játékával és utánozhatatlan úriember-karaktereivel évtizedeken át a magyar közönség egyik kedvence volt.
A legtöbben a jó kedélyű, kissé bohém dzsentriként őrzik emlékezetükben, de pályája jóval sokszínűbb volt annál, mint amit legismertebb szerepei sugallnak.
Aradtól a Nemzeti Színházig
Rajnai Gábor 1885. május 11-én született Aradon. A középiskola elvégzése után Budapestre költözött, ahol az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián tanult, és 1906-ban szerzett diplomát. Pályáját Janovics Jenő legendás kolozsvári társulatánál kezdte, majd rövidesen a fővárosi színházi életbe került. Előbb a Vígszínházhoz szerződött, később a Nemzeti Színház hívta soraiba, amely hosszú időre meghatározta művészi pályáját.
A Magyar életrajzi lexikon és a Nemzeti Archívum életrajzi összefoglalója szerint a színész rendkívül széles szerepkörben mozgott otthonosan: a könnyed vígjátéki figuráktól a drámai hősökig minden műfajban megállta a helyét. A szakma és a közönség egyaránt nagyra értékelte természetes játékát és színpadi jelenlétét.
A Faun áttörése és a nagy siker
Első jelentős sikerét 1912-ben aratta Knoblauch Faun című darabjának címszerepében. A szerep végre lehetőséget adott számára arra, hogy ne csupán feltűnően jó megjelenésével hódítson. A korabeli kritikák szerint játékában egyszerre volt humor, elevenség és különös varázs. Kosztolányi Dezső úgy írta le alakítását, mint amely szinte megbabonázta a nézőket.
A Faun fordulópontot jelentett a pályáján. Ettől kezdve már nemcsak tehetséges fiatal színészként, hanem a korszak egyik vezető művészeként tartották számon.
Rajnai Gábor és a magyar film aranykora
A színház mellett a film is hamar felfedezte magának. Első filmszerepét a Tiszti kardbojt című némafilmben játszotta. A közönség később Jókai Mór klasszikusának, Az aranyembernek az 1918-as filmváltozatában láthatta, ahol az intrikus Krisztyán Tódort alakította.
A következő évtizedekben egymást érték a filmszerepek. A korabeli források szerint Rajnai a második világháború előtti magyar filmgyártás egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt. Olyan alkotásokban szerepelt, mint az Ida regénye, a Két fogoly, a Péntek Rézi, az Álomsárkány, a Tóparti látomás, az Úri muri, a Liliomfi vagy a Rokonok.
Különlegessége abban rejlett, hogy a némafilmes korszak után sem veszített népszerűségéből. Míg sok kortársa nehezen alkalmazkodott a hangosfilm új követelményeihez, ő természetes beszédstílusával és karakteres jelenlétével az új korszakban is megőrizte helyét a legnépszerűbb színészek között.
Szerelem a színpadon és azon túl
Magánélete is gyakran a figyelem középpontjába került. Miután színészi karrierje biztos alapokra került, feleségül vette a korszak egyik legszebb és legtehetségesebb színésznőjét, Gombaszögi Fridát, akit állítólag csillapíthatatlan szexuális vágy hajtott. A művészházaspár 1909-ben kötött házasságot, kapcsolatuk azonban 1918-ban válással végződött.
Rajnait ugyanis untatták a partik, a társasági élet, Frida viszont imádta a nagyvárosi nyüzsgést. A válás után számtalan történetet írtak a bulvárlapok arról, hogy milyen hírességekkel szűrte össze a levet a csinos színésznő.
A történetnek mégsem lett keserű vége. A korabeli visszaemlékezések szerint baráti kapcsolatuk megmaradt, és amikor Gombaszögi Frida a második világháború éveiben segítségre szorult, volt férje támogatta őt.
Ez is érdekelhet
A Tárogató úti villa csendje
A boldogságot végül második felesége, Papp Edit oldalán találta meg, akivel 1919-ben kötött házasságot. Ez a kapcsolat élete végéig tartott. A házasság révén került a család birtokába a később legendássá vált Tárogató úti villa és a hozzá tartozó hatalmas kert.
A színész itt töltötte visszavonult éveinek jelentős részét. A kertészkedés, a családi összejövetelek és a nyugodt hétköznapok legalább akkora örömet jelentettek számára, mint korábban a színpad. Öt fogadott gyermeket nevelt, és élete során huszonegy mostohaunokának örülhetett.
A családi élet fontos szerepet játszott mindennapjaiban, így az ország egyik legismertebb filmsztárja a reflektorfényen kívül szerető férjként, nevelőapaként és nagyapaként is teljes életet élt.
Egy korszak utolsó úriembere
1946-ban nyugdíjba vonult, de a színpadtól még nem búcsúzott el végleg. Várkonyi Zoltán felkérésére egy évvel később eljátszotta Tarpataky báró szerepét a Csókos asszony című operettben. Később már csak alkalmi fellépéseket vállalt, majd végleg visszavonult.
A közönség számára örökre a mosolygós, elegáns, kissé könnyelmű, de szerethető dzsentri alakja maradt. Talán azért is tudta olyan hitelesen megformálni ezeket a figurákat, mert a magánéletében is szerette a nyugodt, kényelmes életet, a jó társaságot és a családi összetartozást.
Rajnai Gábor 1961. július 10-én hunyt el Budapesten. A magyar színház- és filmtörténet azonban máig számon tartja azok között a művészek között, akik két korszakot is sikeresen kötöttek össze: a némafilmek világát és a hangosfilm aranykorát.
