Címlapsztori

Péter Szabó Szilvia:  „Az anyaság megváltoztatta a lelkem”

Tele van a nyári koncertnaptára, lemezt készít, emellett pedig babázik Péter Szabó Szilvia. Mint mondja, életének ez az időszaka nem a pihenésről, legfőképp nem a sok alvásról szól, ennek ellenére nagyon boldog. Hiszen párjával és kislányukkal igazi családdá váltak.
magyar sztárok péter-szabó szilvia sztár

Kislányát megnyugtatja a hangja

„Emmus lassan nyolc hónapos lesz, és mára természetesen kialakult a közös napi rutinunk, harmonikus családdá váltunk – újságolja örömmel az énekesnő. – Persze vannak nehézségek, amelyeken nehéz átevickélni napról napra, de ez is vele jár. Igyekszem mindent a lehető legjobban csinálni Emma körül, és bevallom, bizonyos helyzetekben még tapasztalatlan vagyok. Kezdetben például olykor fájt a pocakja, de ezen nagyon sokat segített a babamasszázs, amit egy keleti gyógyító asszonytól tanultam meg. Kijött hozzánk, megmasszírozta Emmát, és nekem is megmutatta a mozdulatokat. Azóta szertartássá vált nálunk az esténkénti babamasszázs, ami most már egyre nehezebb, mert Emma igencsak mozgékony, és ahelyett, hogy ellazulna, szeretné felfedezni a környezetét.”

Míg Szilvi koncertezik, a nagymamák vigyáznak a kislányára, aki nagyon nyugodt és vidám baba. „Szeret a nagyszüleivel is lenni, de persze hatalmas öröm ül ki az arcocskájára, amikor hazaérünk és meglát. Mivel esténként mese helyett énekelek neki, felismeri a hangomat, így, ha nem vagyok vele, az is nyugtató hatással van rá, ha édesanyám felteszi neki az egyik lemezemet. Ha a tévében vagy a rádióban engem játszanak, azonnal felkapja a fejét, és aranyos értetlenkedés van az arcán, hogy lehetek ott is, itt is egyszerre.”

Örül, hogy harmincas nőként lett anya

„Most, hogy tombol a nyár, országszerte nagyon sok koncertem van, és többször kaptam már azt a visszajelzést a közönségtől, hogy jobban ragyogok, mint valaha, az anyaság által valahogy más lett a lényem, a jelenlétem, és többet tudok adni önmagamból, mint eddig bármikor – mondja boldogan Szilvi. – Ennek nagyon örülök! Egész biztos, hogy a későbbiekben az anyasággal együtt járó érzések is gazdagítják majd a dalaimat, a témákat, amelyekkel a szövegeimben foglalkozom.”

Szilvi örül annak, hogy a harmincas évei közepén köszöntött be az életébe Emma. Mint mondja, korábban a magánéletében megélt nagy mélységeket, amelyek hatására évekre félbeszakította a karrierjét, és külföldre menekült. Az Angliában és Ausztráliában töltött idő során valósággal újjászületett, és hazatérve megtalálta önmagát és a szerelmi boldogságot is. „Ma már úgy érzem, nagyon jó, hogy mindez így alakult. A húszas éveimben rengeteget utaztam, éltem más országokban, és a teljes világképem árnyaltabbá vált. Ennek köszönhetően pedig sok-sok dolog van, amit szeretnék Emmusnak elmesélni, megmutatni és megtanítani” – árulja el az énekesnő.

A sportnak még nem jött el az ideje

Szilvinek mostanában nem sok ideje jut önmagára, de ezt sem bánja, mint mondja, a lelkében sok dolog átértékelődött. „Ma már nem az a nagy szám, hogy egész éjjel táncolunk, hanem az, ha valamelyik barátnőmmel leülünk egy csöndes teraszon, és nyugalomban megiszunk egy kávét” – nevet, majd hozzáteszi, hogy azért sportolni már szívesen elkezdene újra, ám még annak sem jött el az ideje. „Egész egyszerűen nincs energiám arra, hogy elmenjek futni, vagy edzőterembe – vallja Szilvi. – Helyette nagy sétákat teszünk a környékünkön babakocsival a jó levegőn. Szerencsés vagyok, mert a szoptatás hatására maguktól elkezdtek leolvadni rólam a kilók, és különben sem az most a legfontosabb, hogy tökéletes legyen a külsőm. Hihetetlenül élvezem a babás mindennapokat! A reggeleket, amikor a kislányom gőgicsélni kezd, én pedig bemegyek hozzá, és fülig ér a szája. Olyan boldog, amikor meglát, hogy legszívesebben kirepülne a kiságyból. Rengeteget bohóckodunk és nevetünk együtt, és nagyon jó Emma szemén át újra felfedezni a világot.”

Kislányával együtt stúdiózik

Szilvi ezekben a napokban sok időt tölt stúdióban, mivel év végén megjelenik az új, jubileumi szólóalbuma. Bizonyos szinten a kis Emma is részt vesz a munkában, hiszen minden alkalommal magával viszi a felvételekre, ahol békésen alszik, míg az édesanyja énekel. „Idén kereken 15 éve vagyok a pályán, így ez alkalomból 2018 elejére tervezünk egy hatalmas, budapesti koncertet is” — mesél a jövőről Péter Szabó Szilvia.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete