Címlapsztori

Csepregi Éva és fia, Dávid: „Amióta megszülettem, csak egymásra támaszkodhatunk”

Izgalmas időszak vár Csepregi Évára.  Az énekesnő már most érzi a változás szelét, és úgy gondolja, egy rendkívül sikeres és pozitív energiájú periódus előtt áll. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy szem fiához, Dávidhoz is közelebb kerül!
Csepregi éva, neoton família, csepregi éva fia, dávid heatlie

Szervezéssel és dobozolással telnek Csepregi Éva júliusi hétköznapjai. Tizenhat év után megválik szeretett otthonától, és a fia mellé költözik Szentendrére. „Az utolsó napjaimat töltöm ebben a házban. A személyes tárgyaimat már bedobozoltam, de a bútorokat itt hagyom – árulja el Éva. – Bizonyos dolgokat elengedek az eddigi életemből, mert új energiákra, új impulzusokra van szükségem. Úgy érzem, most még erejem teljében vagyok, készen állok a nagy változásra.”

 „Több gyerekre  vágytam”

„Anyukám szeret biztonságban maga mellett tudni, de igazság szerint én is igénylem a közelségét. Amióta megszülettem, mi ketten csak egymásra támaszkodhatunk, hiszen egy-két éves voltam, amikor anyukámmal visszajöttünk Skóciából”– mondja a 25 éves Dávid. Csepregi Éva fia a híres skót zeneszerzőtől, Bob Heatlie-től született, de az énekesnő és a férfi útjai néhány közösen töltött év után különváltak, Éva pedig hazaköltözött Edinburgh-ból, és egyedül nevelte fel a fiát. „Nagyon vágytam arra, hogy gyerekem legyen. 39 éves voltam, amikor Dávid született. Ez akkoriban meglehetősen későinek tűnt, de nekem előtte volt egy sikeres zenei pályám, és időben nem jött össze, hogy korábban anyuka legyek. Nagy boldogság volt, amikor Dávidot először a karjaimban tartottam. Úgy éreztem, nem volt hiábavaló a hosszú várakozás. Csak azt sajnálom, hogy nem lett több gyerekem, de azt is belátom, hogy a gyerek akkor jön, amikor jönnie kell. Hiszek abban, hogy megvan írva a sorsunk, és bizonyos értelemben azt is törvényszerűnek gondolom, hogy kinek, mennyi gyereke lesz. Nekem egy adatott, és hálás vagyok, hogy így alakult. Jó fiam van, akivel sosincs probléma, a tinédzserkori lázadókorszak is elkerülte.”

Híres ember fiaként élni 

Dávidnak azonban csak látszólag volt gondtalan a gyerekkora. A valóságban ő is megvívta a maga csatáját. „Egyfelől nagyon klassz érzés, hogy az anyukámat szeretik és népszerű ember, másfelől viszont mindig hozzá hasonlítottak. Volt egyfajta elvárás, hogy Csepregi Éva fia csak ilyen vagy olyan lehet, és ha nem fértem bele a mások által elképzelt képbe, akkor csalódást okoztam. Anyukámra mindig hatalmas figyelem hárult, és ha tetszett, ha nem, ezzel kellett élnem. Arra vágytam, hogy magamért szeressenek, ne pedig azért, mert egy híres énekesnő gyereke vagyok” – meséli a fiú. Dávid kisiskolás kora óta dobol, és 15 évesen játszott először a Neoton Família fellépésén, azóta pedig egyenértékű zenekari tagnak számít, minden koncerten Dávid ül a dobok mögött. „Kezdetben nem akartam, hogy az osztálytársaim megtudják, hogy anyukámmal dolgozom. 15-16 évesen cikinek tartottam anyuci pici fiának lenni, ezért inkább nem beszéltem arról, hogy mivel töltöm a hétvégéimet. De túl sokáig nem tudtam titokban tartani. Egy tévéműsorból kiderült, hogy anyával dolgozom, és együtt járunk fellépni. Szerencsére a barátaim jól fogadták a hírt, csak én aggódtam túl a dolgot” – meséli Dávid. Éva fia meglehetősen céltudatos. Szeretne több lábon állni, ezért elvégzett egy vágó-rendező asszisztensi képzést is. Nagy álma, hogy mozifilmekben, tévéműsorokban vegyen részt. A zenélést és a filmezést együtt képzeli el a jövőben.

„Nyitott vagyok egy új szerelemre”

De Dávid azt mondja, akkor lenne igazán boldog, ha az édesanyja találna magának egy társat.

„Anya már három éve egyedül van. Szerintem nagyon jól néz ki, és megérdemelné, hogy legyen mellette egy férfi” – mondja Dávid, és Éva nyitott is egy új kapcsolatra, szerelemre. „Feltettem magamnak a kérdést, hogy ennyi idős korban jár-e még a szerelem, és arra jutottam, miért is kellene nekem 63 évesen egyedül lennem. Minden kornak megvan a szépsége, és remélem, egyszer még élhetek egy boldog párkapcsolatban.”  Éva sosem ment férjhez, ez már valószínűleg ki is marad az életéből, de azt mondja, számára nem az a fontos, hogy hivatalosan is feleség legyen, sokkal inkább az, hogy egy megbízható párja legyen. Dávid viccesen azt mondja, ha az anyukája találna magának egy társat, akkor talán arról is leszokna, hogy minden reggel ő ébressze fel. „Szeretek sokáig aludni, de anyukám korán kelő. Én még aludnék, ám ő nem engedi. Az első telefon tőle jön alig 8 óra után.”

„Nem tehetek róla, megszoktam, hogy hajnalban kelek. Az énekesi pályám előtt titkárnőként dolgoztam az újpesti gyógyszergyárban. Már akkor is korán kellett kelnem, hogy a város széléről beérjek a munkahelyemre. Ezt a szokásomat azóta sem tudtam elhagyni. Hét órakor nálam beindul az élet, a kutyáknak enni adok, meglocsolom a virágokat, és hívom Dávidot. Ez talán augusztustól már nem így lesz, amikor a fiammal szomszédok leszünk”– ígéri nevetve Éva, de úgy látom, Dávid nem nagyon hisz benne. És a lelke mélyén talán nem is bánja, hogy az anyukája minden reggel felhívja telefonon.

Gyakran utazik Skóciába

Dávid a 73 éves édesapjával, Bob Heatlie-vel is tartja a kapcsolatot. A Skóciában élő férfi gyakran látogatja meg a fiát, illetve Dávid is minden évben kiutazik az apukájához. „Bár a szüleim nem együtt neveltek fel, apukámmal kifejezetten jó a viszonyom. Amikor meglátogatom Edinburgh-ban, úgy érzem magam, mint egy helyi lakos. Apukám zenei téren is sokat segít nekem. Az észrevételeire nagyon adok, ő Angliában elismert zeneszerző” — mondja Dávid.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete