Címlapsztori

„A lányom és a kisunokám jelentik nekem a családot”

Ritka pillanatok egyike, amikor Rózsa Györggyel családi miliőben találkozhatunk. A Kapcsoltam egykori műsorvezetője nem túl gyakran ad erre lehetőséget. A Meglepetéssel kivételt tett, elkísértük lányához, Csillához és unokájához, Ádámhoz.
anyaság barátság holczhaffer csaba immunrendszer jókedv kapcsoltam kisbaba műsorvezető nagypapa rózsa györgy rúdtánc- és légtorna-oktatás tolerancia unoka

Rózsa György (aki a közönségnek még ma is inkább Gyuri) azt mondja, felesége, Kanyó Éva tornászbajnok korai elvesztése után az volt a legnagyobb félelme, hogy ha ő is elmegy, a lánya egyedül marad, hiszen nem született testvére. „Amikor Csilla elmondta, hogy 37 évesen kisbabát vár, nagyon aggódtam érte, ugyanakkor meg is nyugodtam, hogy lesz, akit szeretettel felnevelhet, és aki később helyettem is vigyáz rá, és szereti őt” – mondja a legendás televíziós, aki igyekszik minél több időt tölteni Csillával és 20 hónapos unokájával, Ádámmal.

Folytatás a Meglepetés magazinban!