Címlapsztori Sztárok

Juhász Előd: Nem halmoztam fel vagyont, csak emlékeket

A Zenebutik legendás szerkesztő-műsorvezetője egyedül él, de nem magányosan. Három lánya és hat unokája veszi körül, ezenkívül a munkában, a teniszben és az utazásokban találja meg az örömét.

Húsz éven át vasárnap délelőttönként látható volt a tévében. A Zenebutik műsorkínálata ugyanolyan sokszínű volt, mint Juhász Előd személyisége. A 84 éves zenetörténész-tévés már rég nyugdíjas, de esze ágában sincs egy kényelmes karosszékből szemlélni a világot.

– Aktív életet élek. Magamtól ébredek 5 körül, heti háromszor-négyszer teniszezem a Városmajori Teniszklubban, öt műsorom fut a Magyar Katolikus Rádióban, és sokat írok. Több mint harminc könyvem jelent meg, természetesen nem egyforma súlyúak, de mind zenei fogantatású. Egyébként magammal kapcsolatban nem szeretem a munka említését, mert nálam a hivatás és a hobbi szerencsésen eggyé vált – mondja.

Plácido Domingo is megdicsérte

Nem csupán a jó genetikának köszönheti, hogy a korát meghazudtoló formában van.

– Mindannyian felelősek vagyunk a saját életünkért, lelkünkért, testünkért. Sosem voltam jó a sportokban, mégis rendszeresen csinálom, mert szeretem és tudom, hogy egészségmegőrzés szempontjából rendkívül fontos. A napi feladatok is karbantartják az embert, és az is, hogy gyakran leülök a zongora mellé.

Zongorajátékáról még Plácido Domingo is elismerően szólt, amikor spontán eljátszotta neki a Hazám, hazám áriát, ezzel együtt Juhász Előd nem tartja magát művésznek.

– Nem művészi fokon játszom, mindig tiltakozom, amikor művész úrnak szólítanak. Zeneakadémiát végzett zenetörténész vagyok, aki a televíziózás, a rádiózás és az írás világában igyekszik a zene népszerűsítésével, továbbadásával szolgálni.

A műsorvezetői feladatot a sors kínálta számára, és egy kulisszatitkot el is árul.

– A Zenebutikot élőben sugározták, nem volt lehetőség ismétlésre, a hibák korrigálására. Sajnos beszéd közben erősen gesztikulálok, és ez az első adásokban még látható is volt. Ekkor valaki felvetette, hogy tartsak egy papírlapot a kezemben, ami segít ezt csökkenteni. Megfogadtam, és a mai napig ott van egy apró papírlap nálam az előadásokon, amire felírom a neveket és az évszámokat.

Egyedül fedezi fel a világot

Gyakran utazik belföldre, külföldre egyaránt.

– Amíg a lányaim kicsik voltak, sokat utaztunk együtt. Most már családjuk van, külön élnek, nem akaszkodom rájuk. Hosszú évtizedekkel ezelőtt elváltam, de a lányok édesanyjával jó kapcsolatban vagyok. Egyedül is szívesen fedezem fel a világot, többnyire buszos vagy repülős társasutazásokkal. Az »egy hétig süttetem a hasam a tengerparton« típusú nyaralást nem nekem találták ki. Változatlanul érdekelnek a kulturális és természeti attrakciók, művészeti emlékek. Nemrég jöttem haza a svájci Alpokból, nyáron pedig Bosznia-Hercegovinába megyek, illetve a középkori településeket járom be Franciaország délnyugati részén.

Otthonában számos tárgy árulkodik arról, hogy világlátott ember, aki nagy örömét leli idegen kultúrák felfedezésében.

– Nem halmoztam fel vagyont, »csak« emlékeket. Nincsenek védett műkincseim, drága festményeim vagy értékes ékszereim. Amikor külföldön járok, olykor veszek valami kis falra valót, ezek filléres tárgyak, de nekem kedvesek.

Lányai más pályára mentek

Hosszú és aktív életének minden pillanatát élvezi, ugyanakkor felkészült az elmúlásra.

– Hívő emberként nem félek a haláltól, ez a természet rendje, megszületünk és elmegyünk. De a legkevésbé sem mindegy, mit hagyunk magunk mögött. Többször műtöttek, szívkatétereztek, szerencsére most jól vagyok, csak bizonyos időközönként kell rutinvizsgálatokra menni.

Népes családjából senki sem folytatja Juhász Előd hivatását.

– A lányaim és az unokák is tanultak zenélni, hangszeren játszani, de a foglalkozásuk nem köthető az enyémhez. A legkisebb unokám 14, a legidősebb 18 éves. Nem akarok beleszólni az életükbe, nem az én tisztem eldönteni, hogy milyen utat választanak maguknak. Örülök, hogy kiegyensúlyozott, sikeres emberek a saját szakmájukban. Szeretem, amikor összejön a család. Sajnos főzni nem tanultam meg, az ünnepi ebédeket nem én készítem. Viccesen azt szoktam mondani, akinek három lánya van, annak nem kell tudnia főzni! Néha azért úgy érzem, kár, hogy nincs hozzá affinitásom…

Nem haragszik Gálvölgyi Jánosra

Sőt, épp ellenkezőleg!

– Gálvölgyi többször is parodizálta a Zenebutikot, ami szinte népszerűbb volt, mint maga a műsor. Nagyon tetszett , ahogy János levett e a karakteremet, és humorral átszőve mutatta be a tévénézőknek. A paródia után meghívtam a Zenebutikba, jót beszélgettünk, sőt még énekelt is. Nem vagyunk kapcsolatban egymással, de ha véletlenül összefutunk a városban, mindig szívélyesen üdvözöljük egymást.

Kiemelt kép: Centrál Média

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete