A doktornő, aki fiatal korában, a 60-as, 70-es években az ország kedvenc úszóbajnoknője volt, azt mondja, neki nem létezik péntek délután. Sajnálja ugyan, hogy nyaralója nincs, ahol hétvégén pihenhetne.
„Valójában sosem állok le, se télen, se nyáron. Nem szeretem az olyan szólamokat, hogy »legyen énidőd!«. Nekem az az énidő, ha sportolok, vagy ha dolgozom. Ha az lenne a kérdés, határozzam meg, ki vagyok én, azt mondanám, valaki, aki rendelkezésre áll. Aki segít, aki ad. Ebből a szempontból abszolút telitalálat a pályaválasztásom, mert itt aztán kiadakozhatom magam, hogy a tudásom és a kedvességem legjavát nyújtsam. Ez nem mindig sikerül, szoktam is magam szégyellni miatta. Az internetnek rengeteg előnye mellett van azért hátránya is, az, hogy már mindenki szakembernek képzeli magát. Úgy gondolja, elvégezte a Semmelweis Orvostudományi Google-t, és totál kész diagnózissal jön. Ilyenkor előfordul, hogy türelmetlen vagyok. Sokat változott a világ, egy csomó mindent meg tudunk beszélni telefonon is, én mégis azt gondolom, a beteget meg kell nézni, élőben kell látni, ez egy ilyen szakma.”
A Meglepetés doktor nénije volt
„Eszmélésem pillanatától tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni – vallja Andrea. Elég hamar megtanultam, mire vállalkozom. Bajor Imre kérdezte egyszer: »Te egy telefonhívásra kimész egy ismeretlen helyre?« Mentem, akkor is, amikor a késelő ordítozott a házban. Sokszor bizony, főleg, ha éjszaka kellett menni, féltem, és ahogy a fiam nőtt, 15-16 éves korában mackót húzott a pizsamájára, és jött velem a beteghez.”
Valaki azt tanácsolta, hogy legyen körzeti orvos, mert biztosan ő lesz a környék angyalkája. Először a saját lakóhelye közelében próbálkozott, de ott nem volt hely. Végül a VII. kerület körzeti gyermekorvosa lett, és még mindig az. Sokszor már az első kis páciensei unokáit is kezeli.
„Mikor odakerültem, eldöntöttem, hogy az összes egy év alatti gyereket végiglátogatom. Bemutatkozom, elmondom, hogy én itt leszek, és nem csak átmenetileg, mert akkor már hónapok óta nem volt a körzetnek fix háziorvosa helyettesítés miatt. Volt néhány gonosz megjegyzés: »Maga, bajnoknő? Maga is csak három hónapra jön ide?« De egyszer csak kiderült, nem fogok elmenni. Iszonyú sokat dolgoztam, amíg sikerült eljutni oda, hogy én nem az az úszó vagyok, aki orvos lett, hanem az az orvos, aki úszott. Elfogadtak. Teljesen véletlenül ehhez még hozzájött, hogy én lettem a tévés doktor néni, aztán még a Meglepetés doktor nénije is, majdnem húsz éven át.”
Most már felnőtt egy generáció, amelyiknek elsősorban az jut eszébe róla, hogy orvos. Pedig sokat vívódott ezen, nem a múltjával akart befutni. Még az egyetemre sem a saját nevén felvételizett annak idején. Nem akarta, hogy azért vegyék fel, mert protekciós. És nagyon büszke arra, hogy Szentágothai János Kossuth-díjas tudós azt mondta róla Gyarmati Dezsőnek: „A te lányodról azt sem lehetett tudni az egyetemen, hogy a pohárban látott vizet.”
Mindig őszinte a gyerekekkel
Sikerült elérnie azt is, hogy a gyerekek nem félnek tőle. „Először is engedélyt kérek, hogy megvizsgálhassam. Másrészt nagyon el nem ítélhető módon mindenféle jutalmakkal, leginkább matricával veszem le őket a lábukról. Cserébe gyönyörű rajzokat kapok. Őszinte vagyok velük, azt is elmondom, hogy fájni fog. Ha visszakérdez, hogy ordíthat-e, akkor engedélyezem. Ha egyszer nem csaptam be, akkor legközelebb is hinni fog nekem.”
Andrea a mesehősökben is teljesen képzett, hiszen ha nem tudja megkülönböztetni Szuperment Amerika kapitánytól, a kis betegek nem veszik komolyan. A gyerekek mindent megéreznek. Azt is, hogy szereti őket. De hát ő is hihetetlen mennyiségű szeretetet kap tőlük.
A 70. születésnapján tartott ünnepségen Farkasházi Réka nagyfia, Beni is tartott beszédet, kiskora óta „Andi néni” páciense. Ez is mutatja, hogy mennyire rendhagyó volt az ünnep a Székely Éváról elnevezett uszodában, ahol ugyan polgármestertől sportvezetőkig sokan felszólaltak, de minden beszédből a szeretet sugárzott, nem a protokolláris fordulatok.
Tutujgatás helyett több edzés
Mellesleg a hetven év nem zár le semmit. Gyarmati Andrea dolgozik tovább, bár már évek óta nyugdíjas. A reggeleit a közeli konditeremben tölti.
„Kötelezővé tettem magamnak a napi sportolást, és kondizni mindig nagyon szerettem. Odafigyelek az erőnlétemre. Nem tutujgatni kell magad, ha öregszel, hanem annál többet edzeni, nemcsak a szépségért, hanem hogy erős maradj. »Te azért jársz ide, hogy szinten tartsd magad?« – kérdezte egy kedves sporttárs a konditeremben, mire azt válaszoltam: »Dehogy! Azért járok ide, mert szép, kockás hasú halott szeretnék lenni.« Iszonyatos röhögés tört ki körülöttem.”
Így indul a nap, aztán rendel, jönnek a hívások, előre megbeszélt beteglátogatások. Közben Andreának lett egy harmadik „hivatása” is: heti rendszerességgel blogol, cikkeket ír, az elmúlt tizenöt évben nyolc sikeres könyve jelent meg. Az írás napi örömforrássá vált, és arra is kell idő.
„Elhatároztam, hogy minden este megírok egy fejezetet az éppen készülő könyvből, vagy egy újságcikket. Ha még van energiám, akkor elmegyek úszni is. Ott a saját közegemben tartózkodom, jólesik. Este pedig olvasok. Az az elvem, azt tanultam, hogy élvezni kell az életet. Apám azt mondta: minden napnak legyen meg a maga öröme. A felhők fölött mindig kék az ég. És én most éppen erre igyekszem megtanítani az unokámat, Rozikát.”
Fotó: Birton Szabolcs, privát
