Lélek

Női gondok kislány korban: mikor természetes cicisedni, mikor jött el az első vérzés ideje?

Miképpen egyik gyerek hamarabb áll fel, a másik jóval korábban kezd el beszélni, a harmadik nagyon korán és könnyedén tanul meg olvasni, ugyanúgy a testi dolgokban is nagy a szórás.

13 éves unokám végre „nagylány” lett. Már nagyon vártuk, főleg ő. (Mi, felnőttek, már tudjuk, hogy ez nem akkora öröm…) Csak az izgat egy cseppet, hogy az osztálytársnői elmondása szerint már mind túl vannak rajta kb. 11-12 éves koruk óta. Most ők kezdték túl korán, vagy az én unokám túl későn? Rendben van ez így? Azt mondják, a mai gyerekek korábban érnek. Ugye az én unokám sem „maradt el a fejlődésben”? – írta korábban szerkesztőségünknek egy aggódó olvasónk.

Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos válasza

Nincs min aggódnia. Miképpen egyik gyerek hamarabb áll fel, a másik jóval korábban kezd el beszélni, a harmadik nagyon korán és könnyedén tanul meg olvasni, ugyanúgy a testi dolgokban is – hogy úgy mondjam – nagy a szórás. Sok minden belefér a normál fejlődésbe, így van ez a hormonok, a pubertás esetében is. Nemi érés, mondjuk. Kislányok esetén ez a mellek fejlődésével kezdődik 10-12 éves kor között, de már ebben is elég nagy a változatosság. Van, aki már 9 évesen cicisedik, és vannak olyanok is, akiknél 14–15 éves korban észlelhető. Ez sem jelent lemaradást. Ez a kor a nagy lelki változások ideje is, természetes tehát hogy a kislány, aki épp nagylánnyá válik, megpróbálja magát elhelyezni egy rangsorban. Akikkel módja van összemérni magát, azok a társai, és sok bánatot lehet azzal megspórolni, ha elmagyarázzuk neki, nem érdem vagy teljesítmény, ha valaki előtte tart a fejlődésben. Nem jobb, nem fejlettebb, egyszerűen csak másképp jár a biológiai órája.

A statisztika szerint a mi éghajlatunk alatt 11–15 éves korra esik az első vérzés ideje. Ebből is látható, hogy a határ elég tág, és hogy az ön unokája nincs lemaradva. Egy kamasz lánynak rengeteg kérdése van, ha bizalmába fogad valakit, akár a nagymamáját is. Sok mindenben a segítségére lehet. Néha, mivel a szülők elfoglaltabbak, és a kislány több időt tölt önnel, előfordul, hogy nyíltabban mer kérdezni. Segítse őt ezen a nem könnyű, de fontos úton úgy, hogy megválaszolja a kérdéseit, és megnyugtatja, amiben csak lehet.

Fotó: pexels

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete