Szinte hihetetlen, de már negyedszázada énekel színpadon. Ha azt is hozzávesszük, hogy bátyja, Flipper Öcsi révén a leghíresebb rock and roll sztárok között nőtt fel, akkor túlzás nélkül kijelenthető, hogy Marót Viki vérében van a zene.
„A családi legendárium szerint amikor 1983-ban megszülettem, Fenyő Miki az elsők között jött be meglátogatni a kórházba. A korszak népszerű előadói később is rendszeresen vendégek voltak nálunk, mivel igen mozgalmas társasági életet éltek a szüleim és a testvérem, Öcsi” – meséli az énekesnő, aki a mai napig csapatjátékosnak tartja magát, és a kilenctagú Nova Kultúr Zenekar frontladyje.
„Úgy élünk, mint egy hangos olasz família, és én ezt nagyon élvezem.
A zenekar atyja, Novai Gábor nekem olyan, mintha a második apukám lenne, hiszen ő már a Hungária és a Dolly Roll tagjaként is állandó résztvevője volt a gyerekkoromnak és a felnőtt életemnek.”
Dalokat ír és asztrológiát tanul




A csinos énekesnő a 2026-os évet különösen fontosnak tartja a karrierjében.
„A tavalyi évem egy új szerelemről és házfelújításról szólt, most pedig a zenekarra, a koncertekre és új dalok készítésére szeretnék jobban fókuszálni, tehát a munkámra. A Meztelen című slágerünk után jó lenne egy hasonlóan klassz számmal kijönni még idén. Emellett elkezdtem kínai asztrológiát tanulni, mert érdekel a spirituális világ” – árulja el Viki, akinek az elmúlt időszakban nagyon jól mentek a dolgai
Nyolc évvel a válása után ismét rátalált a szerelem, és a budatétényi háza is olyan lett, amilyenre vágyott.
„A lakberendezés fiatal korom óta érdekel, ilyen irányú végzettségem is van, és a házfelújítás során kiélhettem a kreatív szenvedélyemet. Gyakran eszembe jut, hogy ezt a munkát főállásban is végezhetném a jövőben, hiszen
nem feltétlenül szeretnék 70 éves koromban színpadon állni.
Persze ha olyan elegánsan tudnám majd csinálni, mint Koncz Zsuzsa, akkor fene tudja, hiszen a közönség szeretete picit olyan, mint a drog. Jólesik, ha az embert kedvelik, és a koncerteken velünk együtt énekelik a slágereket.”
Nehéz tanácsot adni egy kamasznak
A 43 éves énekesnő számára a visszavonulás gondolata szerencsére fényévnyi távolságra van. Egyelőre a 15 éves fiát, Ádámot kell elindítania az életben.
„Ádi nulladik osztályos gimnazista. Nagyon nehéz jó tanácsot adni, hogy mit tanuljon, hiszen a mesterséges intelligencia korában nem lehet megmondani, hogy tíz vagy húsz év múlva melyik szakmából lehet majd megélni. Én csak két dolgot kértem tőle: sportoljon és tanuljon meg játszani egy hangszeren.
A kitűnő bizonyítvány nem elvárás részemről, mert nem akarom, hogy már a gyerekkora is stresszben teljen, reggelente gyomorgörccsel induljon el a suliba.
Ha a fiam hozza azt az átlagot, amit a korosztálya, akkor már elégedett vagyok. Ádi egyébként korábban vízilabdázott és zongorázni tanult, most pedig a pianínó érdekli. Szerintem a zenei vonalat a néhai bátyámtól és tőlem örökölte.”
Vikit örömmel tölti el az is, hogy a kamasz fia és a 83 éves nagymamája között tökéletes az összhang.
„Nagyon különleges a kapcsolatuk egymással. Szerintem édesanyám a fiatalon elhunyt gyermekét, Flipper Öcsit látja az unokájában, és valósággal kivirul Ádi társaságában. A fiam pedig mindig azt mondogatja: »Kati mama a legszebb lány a világon!« Szerintem az előző életükben már jól ismerték egymást, mert két külön generáció, mégis olyan, mintha közös nyelvet beszélnének, amit csak ők ketten értenek” – árulja el Viki.
Gyakran utazik Németországba
Zolival októberben ismerkedett meg, májusban pedigMadeirán nyaraltak (Forrás: Archív)
Az énekesnő tavaly októberben ismerkedett meg a párjával. Bár Zolival együtt laknak, a jóképű férfi a munkája miatt sok időt tölt Németországban.
„A válásom után hosszú ideig nem volt komoly kapcsolatom, valahogy nem is volt igazán merszem és kedvem ismerkedni. Egy internetes applikáción jöttünk össze. A mi esetünk is bizonyítja, hogy a szerelem nem ismer határokat. Amikor néhány napig nincs itthon tennivalóm, általában kimegyek a páromhoz.
A fiamra pedig az imádott nagymamája vigyáz, így mindenki nagyon boldog.”
Viki azt mondja, a sikertelen első házassága után sem ment el a kedve egy esetleges újabb házasságkötéstől.
„Nemrég jöttünk haza egy közös nyaralásról, Madeiráról. Az esős és szeles időjárás ellenére nagyon élveztük a programokat és a tartalmas beszélgetéseket. Úgy vagyok vele, ha a Jóisten adna egy második házasságot és Zolival közös gyermeket, szívesen vállalkoznék rá. Nem zárkózom el attól, ami szebbé és boldogabbá teszi az életemet.”
Több mint száz szemüvege van
A különleges szemüvegkereteit külföldi oldalakról rendeli.
„Sajnos itthon nincs olyan széles választék, mint Kínában. Szeretem a kicsit őrült, egyedi szemüvegeket. Ráadásul sokkal olcsóbbak, mint a hazánkban kapható darabok. A dioptriás üvegeket is kint csiszolják bele a keretbe, így csak türelmesen ki kell várnom azt a két-három hetet, amíg megérkezik. Szerintem száznál is több szemüvegem van.”
Fotó: Olajos Piroska, Szabolcs László, archív
A videó AI alapú programmal készült.




