Miskolcon született. Milyen közegből jött?
M. Kiss Csaba: Teljesen átlagos családban éltünk. Apám ipari alpinista volt, édesanyám rendelőintézeti asszisztens. Egy négyszintes házakból álló lakótelep kétszobás lakásában laktunk négyen: a szüleim, a húgom és én. Ide éjszakánként is beszűrődött a diósgyőri gépgyár meg a Lenin Kohászati Művek zaja, ahol három műszakban dolgoztak az emberek. Műszakváltáskor pedig megszólalt a gőzkürt, amit a fél városban hallani lehetett.
A Miskolcon élők nem a harangszóhoz igazították az életüket, hanem ehhez az erőteljes hanghoz.
Az anyagi lehetőségeink pedig olyanok voltak, mint mindenki másnak a szocializmusban: nem voltunk gazdagok, de szegények sem. Gyerekként Miskolc nekem mégis a világ közepét jelentette, 34 éves koromig ott is maradtam. A 87 éves édesanyám a mai napig Miskolcon él, amilyen gyakran csak tehetem, megyek hozzá, mert ő már nem szeret Budapestre utazni.
Mi volt az első igazán nagy fizetése, amire azt mondta: Hú, ez már tényleg jó pénznek számít?
M. Kiss Csaba: Én mindig meg voltam elégedve a fizetésemmel, mert folyton egyre több lett. De az első igazán sok pénzt a kereskedelmi tévék indulásakor, az RTL Klubnál kerestem.
Akkoriban annyi volt a havi fizetésem, mint a köztársasági elnöknek, Göncz Árpádnak. 450 ezer forint nagyon jó pénznek számított 1997-ben.
A könnyen jött pénz könnyen ment? Vagy éppen ellenkezőleg, beosztóan tudott élni?
M. Kiss Csaba: A pénz sosem jött könnyen. Mindig meg kellett dolgoznom érte. És 25 éves koromban már két gyerekem volt, azóta pedig öt lett, így mindig volt kire költenem. Sosem herdáltam el a fizetésemet, a dohányzáson kívül nincs is más szenvedélyem, például még kávét sem szoktam inni.
Drága autója sincs?
M. Kiss Csaba: Nincs. A családnak egy 16 éves Volvója van. Amióta Nagykovácsiból a pesti belvárosba költöztünk, többnyire biciklivel járok, van egy közepes kategóriás bringám. 63 évesen nem is vágyom arra, hogy nekem legyen a legdrágább kerékpárom. Egyébként bringázni nagyon szeretek, és a városban gyorsabban is lehet vele közlekedni, mint autóval.
Ez is érdekelhet
Eddig három könyvet írt. Kettő óriási siker lett. Gondolom, íróként is jól keresett a 2010-es években.
M. Kiss Csaba: A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamásról és a Czeizel Endréről szóló könyvemet több mint húsz-húszezer példányban adták el. Szerzőként a bolti ár 12-16%-át kaptam, könyvenként bruttó olyan nyolc-kilenc millió forintot, így mindkettő várakozáson felüli bevételt hozott nekem. A harmadik kötetem, a Boldogságkönyv viszont nagy csalódás volt, azzal a korábbi honorárium töredékét kerestem, mivel alig ötezer példányban vásárolták meg.
Rendezőként is bemutatkozott. A Brazilok nagy siker volt 2017-ben. Mennyire érte meg filmrendezőnek lenni?
M. Kiss Csaba: Most csak anyagi értelemben válaszolok, mert életem egyik nagy élményének tartom a filmkészítést. A Brazilok százezer látogató felett ment a mozikban, utána pedig az HBO is megvette, és az RTL Klub is többször leadta. Ha elmondanám az összeget, hogy mennyit hozott nekem a konyhára, azt mondaná: ejha! De egy filmben több év munka van, és én nemcsak rendező voltam, hanem forgatókönyvíró is.
Ha pedig lebontja havi szintre az egyébként elsőre jól hangzó összeget, akkor egyáltalán nem is olyan kiugróan magas a honorárium.
Én és a pénz címmel készít műsort a YouTube-ra. Hírességekkel beszélget a pénzhez való viszonyukról. Ki volt a legőszintébb vendége?
M. Kiss Csaba: A maga módján mindenki az volt. De egyébként Havas Henrik. Ő elmondta, hogy négymillió forint volt a havi fizetése a TV2 reggeli műsoránál, a Mokkánál. Ez hatalmas összegnek számított bő húsz évvel ezelőtt.
A műsorában szereplő sztárok mennyi gázsit kapnak?
M. Kiss Csaba: Nem fizetünk nekik. Illetve Havas Henrik kért egy kis kompenzációt, mert ő azt mondta, hogy ingyen sehol nem szerepel, de egy üveg borért eljön hozzám a régi ismeretségünk okán, hiszen volt idő, amikor együtt dolgoztunk a TV2-nél.
Honnan jött a műsor ötlete?
M. Kiss Csaba: Az elmúlt években nem feltétlenül volt folyamatosan munkám, és családfőként mégis csak pénzt kellett keresnem. Most már boldog-boldogtalan podcastot csinál, tehát eleinte én ezt a formátumot elvetettem. De aztán azt mondtam, van két olyan téma, ami mindenkit érdekel, de szinte senki sem beszél róluk nyíltan itthon.
Az egyik a pénz, a másik a szex.
És a két izgalmas téma közül inkább a pénzt választotta?
M. Kiss Csaba: Igen, de nem akartam otthon, a nappalimban felvenni a beszélgetéseket, ezért kerestem egy médiatársaságot, a Neshama TV-t, ahol nyitottak voltak az ötletemre. Ők biztosítják a forgatási helyszínt, és szerkesztői segítségem is van.
A magyar sztárok nem szívesen beszélnek az anyagi helyzetükről. Mindenki azonnal igent mond a felkérésre?
M. Kiss Csaba: Nem mindenki jön el, akit felhívok. Elfogadom, ha valaki nem akar beszélni arról, hogy mennyit keresett, vagy éppen mennyit keres mostanában. De szerencsére, amikor meghívok valakit, akkor a 90 százalék azt mondja, hogy jövök. A maradék 10 százalék meg azt, hogy jönnék, de a pénzről nem akarok beszélni. Én ezt tudomásul veszem, de mivel erről szól a műsor, ezért nem is jöhet össze az interjú.
Említette, hogy öt gyereke van. Ők mivel foglalkoznak?
M. Kiss Csaba: Nem hatalmaztak fel, hogy beszéljek róluk, de annyit elmondhatok, hogy az első házasságomból született nagyfiaim 42 és 38 évesek, s általuk háromszoros nagypapa is vagyok. A második házasságomból pedig három gyermekem van: 23, 21 és 13 évesek.
Ha jól számolom, öt gyerekből hármat még iskoláztatni kell. Ez a mai világban nem kevés pénz…
M. Kiss Csaba: A huszonévesek külföldön tanulnak ösztöndíjjal, ami nagy könnyebbség, de így is komoly kiadást jelent. A 13 éves még velünk lakik. A feleségemmel megbeszéltük, hogy a gyerekeink iskoláztatására fordítjuk a pénzünket, mert az ő jövőjük számunkra a legjobb befektetés.
Akkor önnek ez a legnagyobb luxusa, erre költi a legtöbbet?
M. Kiss Csaba: Ez így még nem fogalmazódott meg bennem, de ha ez luxusnak számít, akkor igen.
Több mint negyven éve dolgozik a médiában. Ha nem ezt a munkát csinálná, mihez lenne még kedve?
M. Kiss Csaba: Főállású író és filmrendező is lennék. És az az ember, aki a leggyorsabban lefutja a száz métert, vagy aki megtalálja a rák ellenszerét. De annak a személynek is boldogan a bőrébe bújnék, aki először felmegy a Marsra, és sikeresen visszajön onnan. A különleges dolgok érdekelnek, és nagyon sajnálom, hogy nincs mindenre lehetőségem, amihez igazán kedvem volna.
Fotó: Birton Szabolcs, Olajos Piroska
